Pesti Srácok

Több mint száz restaurált film szerepel a Budapesti Klasszikus Film Maraton idei programjában

Több mint száz restaurált klasszikust, többek közt a Jézus Krisztus szupersztárt, az Ed Woodot, a Régi idők fociját és a Grease-t is lehet majd látni a szeptember 12-én kezdődő Budapesti Klasszikus Film Maraton programjában.

A filmek egy részét ingyenesen tekintheti meg a közönség egy óriás kivetítőn a Szent István-bazilika előtt, a fesztivál további vetítéseire pedig kedvezményes, ötszáz forintos áron válthatók jegyek, míg a diákok és a tanárok, valamint az ötödik kerületi lakosok ingyenesen vehetnek részt a vetítések többségén a Toldi moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben - közölte a Nemzeti Filmintézet csütörtökön az MTI-vel. A programban szerepelnek többek közt Latabár Kálmán klasszikusai, Keleti Márton és Gazdag Gyula korszakos művei, Korda Sándor alkotásai, az Oscar-díjas Pressburger Imre munkái, valamint unokái, a BAFTA-díjas Andrew Macdonald producer és Kevin Macdonald Oscar-díjas rendező filmjei is. Olyan különlegességeket is meg lehet nézni a nagy kivetítőn, mint az 1916-ból fennmaradt első mozgókép Budapestről, a legelső Oscar-díjas film, a Szárnyak, a leghíresebb magyar női rendezők első alkotásai, vagy számos sport témájú dokumentumfilm-különlegesség is. Több vetítésen személyesen az alkotók, mások mellett Andrew Macdonald és Kevin Macdonald, Sándor Pál, Gazdag Gyula, Gárdos Péter, Thierno Souleymane Diallo és Pierre Földes, valamit a filmtörténet neves kutatói mesélnek majd kulisszatitkokat és ritkán hallható érdekességeket a közönségnek. A Szépművészeti Múzeummal együttműködve a Jean Renoir francia rendező filmjeinek vetítésein résztvevők között ingyenes belépőket sorsolnak ki a filmes édesapja, Auguste Renoir impresszionista festő szeptemberben 22-én nyíló kiállítására. A vetítésekhez idén új helyszínként csatlakozik a Budapest Music Center, ahol két filmkoncertet vetítenek le Harcsa Veronika, Lukács Miklós, Dés László és Gőz László részvétele mellett. A diákoknak és tanároknak a szervezők kétezer ingyenes akkreditációs karszalagot biztosítanak, amelyek az összes vetítésre érvényesek, a közönség többi tagja pedig az Urániában, a Francia Intézetben és a Toldi moziban online és személyesen, valamint a fesztivál honlapján, az egyes filmek oldalán tud jegyet venni.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?