Végső búcsút vettek Lator Lászlótól a Farkasréti temetőben
A család, pályatársak, barátok, kollégák, tanítványok és tisztelők vettek végső búcsút Lator László Kossuth-díjas költőtől, esszéistától, műfordítótól, a nemzet művészétől szerdán Budapesten, a Farkasréti temetőben. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagját, aki életének 96. évében, július 17-én hunyt el, a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti. Lator Lászlót a református egyház szertartása szerint búcsúztatták a Hóvirág úti ravatalozóban.
Ferencz Győző József Attila-díjas költő, irodalomtörténész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke, egykori tanítvány búcsúbeszédében Lator Lászlót idézve azt mondta: "egész életemben szerencsém volt". Ferencz Győző szerint Lator László szerencsés volt, hogy nyugodt, a szellemiek iránt fogékony családba született, hogy "földközelben, Tiszasásváron töltötte gyerekkorát bokrok alatt bogarászva". Szerencsés volt, mert túlélte a II. világháborút, a szovjet hadifogságot, az átszökést a határon. Makón jó kezekbe került, felvették az Eötvös kollégiumba, majd miután kizárták, mégis elvégezhette az egyetemet - mondta Ferencz Győző, emlékeztetve arra, hogy Körmenden volt tanár, majd az Európa Könyvkiadónál lett alapító-szerkesztő, főszerkesztő. 1970-ben a televízióban a nézőket hódította meg közvetlenségével, előtte nem sokkal jelent meg Sárangyal címmel első verseskötete - idézte fel.
Ferencz Győző szerint Lator László soha nem mondta magáról, hogy költő, „ha elkerülhetetlen volt, hogy valami álljon a neve után, akkor az írót választotta”. Lator alapító tagja, tíz éven át ügyvezető elnöke volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának - mondta. Ferencz Győző szerint a Kossuth-díjas költő, esszéista és műfordító tudta, hogyan lehet „az ismeretlent a kimondhatóság hálójába fogni”. Nem volt eszköztelen költő, de eszközeit nem akarta mutogatni, szerinte „anyagát sűrűre szőtte”, és azt a kevés versét is könyörtelen kritikával olvasta. Az 1990-es évek végén kétszer is megjelentek összegyűjtött versei, köztük az ifjúkori költeményei is - hívta fel a figyelmet Ferencz Győző, aki szerint Lator „a költészet mesterségét szünet nélkül gyakorolta. mintha állandó készenlétben lett volna”.
„László! Kedves László, öröknek hitt barátunk! Nincs ez sehogy se rendjén...”
- hangsúlyozta búcsúbeszédében a barátok nevében Várady Szabolcs, Kossuth- és József Attila-díjas költő.
„Szerda van és nekünk a Mongol étterembe kellene ülnünk a Márvány utcában, és az édes pincérlányokkal évődve felhajtani a csak nekünk, törzsvendégeknek járó törkölypálinkát”
- hangsúlyozta Várady Szabolcs, aki Lator Lászlót soha nem jutott eszébe Laci bátyámnak szólítani: ő mindig is László volt.
Lator Lászlóban „egy csepp bácsis nem volt, ellenben volt benne jó adag dévajság, virgonc humor, de heves indulat is. a rossz versekre tudott a legjobban haragudni” - magyarázta Várady Szabolcs. Mint mondta, a költőt a legtöbben televíziós műsoraiból, köztük a Lyukasórából ismerik, ahol Lator László "káprázatos lendülettel és szenvedéllyel vonta be a hallgatókat egy-egy vers világába". Esszéit három kötetbe rendezte el, és van egy közös kötet Domokos Mátyással. A megmaradt világ című könyv két részre oszlik: a Visszajátszásban élete egykori helyszíneit idézi fel, a Zsinórpadlás pedig egy-egy versének anyagát, hátterét világítja át - mutatott rá. Várady Szabolcs beszélt arról is, hogy könyvei elérhetők a Digitális Irodalmi Akadémia honalapján, amelynek alapító tagja is volt. Lator Lászlót mindig az a kérdés érdekelte, hogy miből és hogyan lesz a vers és a versnek azokat a lényegi elemeit boncolta és kereste, mint a "fogható, érzéki, visszhangos, többrétegű, egymáson átderengő, az egyszerre ilyen is és olyan is". Ezeket a szakértelem mellett "olyan belső tudással kereste, amely a létrehozás tapasztalatából ered" - hangoztatta Várady Szabolcs, aki rendkívülinek nevezte Lator László tanári tehetségét is. Mint mondta, az értő olvasók mellett nevelte a mesterségükben járatos, tudatos költőket és műfordítókat. "A Lator-tanítványok összetartanak, figyelik egymást, tanáruknak jónéhányan a barátai lettek. Nemcsak tanultak tőle, hanem szerették is, ahogy mi, egykori kollégái szerettük" - hangoztatta Várady Szabolcs, kiemelve, hogy vezetése alatt az Európa Könyvkiadó alapos szerkesztői műhely és egyben irodalmi kávéház is volt.
„Isten veled Tanár úr! Isten veled László, örök barátunk!”
- zárta sorait Várady Szabolcs.
Forrás: MTI
