Pesti Srácok

Tripla jubileumot ünnepel az Ossian

null
2023. szeptember 9-én ‘65 - 25 - 50’ címmel ad koncertet az Ossian a Barba Negrában. A rendezvény apropóját egy tripla jubileum adja, hiszen az est folyamán Paksi Endre 65. születésnapját, Rubcsics Richárd gitáros és Erdélyi Krisztián basszusgitáros 50. születésnapját, valamint az idén immáron negyedszázados Paksi - Rubcsics korszakot is ünnepeljük.

A zenekar ezt megelőzően egy új számmal, és a hozzá készített videoklippel jelentkezik. A Továbblépni című szerzemény a 2024-ben megjelenő új Ossian albumon is szerepel majd!

PestiSracok facebook image

A dal klipje szeptember 2., szombat reggel 9 órától tekinthető meg, az előzetes az alábbi linken érhető el:

Paksi Endre a dal megszületéséről:
Júniusban, 50. születésnapjához időzítve jelent meg Rubcsics Richárd szólólemeze. A 12 tételes albumon a gitáros darabok mellett meglepetés tételek is helyet kaptak, a korongra ugyanis nem csak instrumentális számok kerültek, hanem olyan dalok is, amelyeknél Ricsi áll a mikrofon mögött. A lemezen Kodolányi Imola hangját is hallhatjuk, de a zenész- és szerzőtárs Paksi Endre is vendég egy dal és egy dalszöveg erejéig. Az Énséges idők digipak tokos CD egy 32 oldalas - az Ossian tagjaival, valamint Hartmann Kristóffal, a H-Music igazgatójával készült interjút, illetve egy lemezajánlót, és két posztert is tartalmazó - tematikus H-Music magazinnal együtt jelent meg. Az Énséges idők album elérhető az online felületeken.
Az Ossian a fővárosi ünnepi koncert után őszi turnéra indul, az alábbi helyszíneken lehet majd találkozni a zenekarral:
10.06-07. Miskolc - Ady Endre Művelődési Ház
10.13. Pásztó - Művelődési Ház
10.21. Törökszentmiklós - Művelődési Ház
10.22. Szombathely - Aréna Savaria
11.04. Békéscsaba - Csabagyöngye Kulturális Központ
11.11. Solt - Sportcsarnok
11.25. Pécs - Expo Center
12.09. Debrecen - Lovarda
12.15. Szeged - IH
12.29. Tatabánya - Sportcsarnok
2023.09.09. Budapest - Barba Negra (Jegyvásárlás itt, Facebook esemény itt)

Forrás: Rockbook.hu