Pesti Srácok

Anima Musicae - Café Bach

Az Anima Musicae Kamarazenekar rendhagyó Bach-estre hívja az érdeklődőket az Óbudai Társaskörbe március 21-én, a mester 339. születésnapja alkalmából. Kávéházi hangulat, nagyszerű zenék, előadók testközelből. Nagyjából ez jellemezhette a 18. századi lipcsei polgárok zenehallgatását, akik részt vettek a Zimmermann kávéház kötetlen eseményein.

Johann Sebastian Bach, minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője ugyanis lipcsei évei alatt nemcsak a Tamás-templom karnagya volt. A kulturális élet egyik meghatározó helyszínén, a Zimmermann kávéházban alkalmanként működő zenekar, a Collegium Musicum vezetőjeként ő és tehetséges gyermekei is részt vettek a zenei szeánszokon. Az Anima Musicae Kamarazenekar különleges estje, amelynek az Óbudai Társaskör hangulatosan berendezett terme ad otthont, izgalmas aspektusból közelíti meg a mester zeneszerzői műhelyét. A nézőtér és a színpad határainak átlépésével a hallgatók részesévé válhatnak a művészi folyamatnak, mint ahogy ez a 18. századi Lipcse meghatározó helyszínén is történhetett. A műsorban Bach ikonikus műveinek részletei mellett – mint például a h-moll szvit, a C-dúr versenymű három csembalóra, a D-dúr zenekari szvit és a Kávékantáta – felcsendülnek kamaraművek, valamint dalok az Anna Magdalena Bach füzetből is.

Az Anima Musicae Kamarazenekar zenei időutazásának házigazdája Dinyés Soma lesz, aki Bach szerepében művészeti vezetőként kalauzolja végig közönségét a műsoron, izgalmas anekdotákkal tarkítva Bach zenei világát. Közreműködnek Szili Gabriella, Megyesi Zoltán és Najbauer Lóránt énekművészek, Bálint János fuvolaművész, Wang Rebeka és Schallinger- Foidl Artúr csembalóművész.

PestiSracok facebook image

A műsorról további információk és jegyek a zenekar honlapján olvashatók.
Jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/cafebach-158556

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.