Pesti Srácok

Blues koncertekkel tér vissza a Légli Szőlőbirtok pódiuma

null

A Légli Szőlőbirtok borászati tevékenysége során mindig is hangsúlyozta a borkultúra meghatározó szerepét. Szemléletük szerint ebbe beletartozik az, ahogyan művelik a szőlőiket, és ahogyan vendégül látják a boraik iránt érdeklődőket. Ezen a gondolatmeneten haladva a bor és egy művészeti ág - jelen esetben a zene -együttes megjelenését is szorgalmazzák.

Pár év kihagyás után 2024-ben ismét visszatér a Légli Pódium. Bizonyára sokan szívesen emlékeznek vissza a korábbi évek Pódium-programjaira és az ott átélt élményekre, ahol többek között fellépett már Ferenczi György és a Rackajam, Pál István Szalonna, Lovász Irén, Herczku Ágnes, valamint a Takáts Tamás Blues Band is. Idén nyáron három alkalommal is invitálják a zene és borrajongókat a Légli Pódium-ra Tömörpusztára, a volt Jankovich majorba, ahol egyedi hangulattal, Légli borokkal és pezsgőkkel, street fooddal várnak mindenkit. Június 22-én, szombaton este a Blues MD duó lép fel. Szebényi Dániel billenytűs énekes és Gotthárd Mihály gitáros a hazai mezőny legkiemelkedőbb zenészei közé tartoznak, akik több különböző formációban muzsikálnak, többek között a Tátrai Tibor fémjelezte honi szupergroup, a godfater. oszlopos tagjai. Izgalmas felállás, vérbeli blues és rock élmény, saját dalokkal és feldolgozásokkal.Az egyedi hangulatú programsorozat további eseményein július 19-én a rozsnyói születésű gitáros együttese, a Pál Balázs Jenő és Barátai formáció örvendezeti meg a közönséget jófajta bluesmuzsikával, míg augusztus 09-én pedig az erdélyi
népzenét magas színvonalon művelő Heveder Zenekar koncertjén vehetnek részt az érdeklődők.

További információk:

PestiSracok facebook image

Légli facebook oldal: https://www.facebook.com/legliboraszat
Blues MD jegyvásárlás: https://cooltix.hu/event/6656de9084ea324a9cd0f3e4
Pál Balázs Jenő és Barátai jegyvásárlás: https://cooltix.hu/event/66615bee5c3e8bd333c10027
Heveder Zenekar jegyvásárlás: https://cooltix.hu/event/66615ffd9e8446546729b4db

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.