Pesti Srácok

160 millió fontba került II. Erzsébet királynő búcsúztatása

160 millió fontba került II. Erzsébet királynő búcsúztatása

A brit pénzügyminisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint valamivel meghaladta a 160 millió fontot II. Erzsébet királynő búcsúztatási szertartásainak költsége.

A néhai brit uralkodót hosszas betegeskedés után, életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án érte a halál Balmoralban, a királyi család nyári skóciai rezidenciáján. A brit kormány tíznapos nemzeti gyászt hirdetett, és a királynőtől több mint egyhetes gyászszertartás-sorozat után, rendkívül nagyszabású, katonai tiszteletadással kísért állami temetésen vettek végső búcsút a London nyugati határában emelkedő windsori kastély – a legősibb és legnagyobb angliai királyi rezidencia – Szent György-kápolnájában. II. Erzsébet királynő koporsóját a temetés előtt egy napra a skót nemzeti egyház, a Church of Scotland XIV. századi főtemplomában, az edinburghi St. Giles-székesegyházban, utána négy napra a londoni parlamenti legősibb épületében, a Westminster Hallban ravatalozták fel. A brit kormány becslése szerint legalább negyedmillióan rótták le kegyeletüket a ravataloknál.

A londoni pénzügyminisztérium csütörtökön ismertetett végleges összesítése szerint a búcsúszertartások 161,743 millió fontba (70 milliárd forintba) kerültek. Ennek legnagyobb hányadát a belügyminisztérium állta: a hatalmas szertartássorozat rendőri biztosítására és az egyéb biztonsági feladatok ellátására a tárca 73,68 millió fontot fordított. A kulturális, média- és sportügyi minisztériumra 57,42 millió font, a skót kormányra 18,756 millió font költséghányad jutott. A védelmi minisztérium 2,89 millió fonttal, a külügyminisztérium 2,09 millió fonttal részesedett a néhai uralkodó búcsúztatására fordított kiadásokból.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov a temetés másnapján ismertetett, 2477 fő bevonásával készült reprezentatív felmérésében kimutatta, hogy a britek elsöprő többsége szerint az ország méltó módon emlékezett meg II. Erzsébet királynőről. A vizsgálat adatai szerint a válaszadók 66 százaléka "nagyon megfelelőnek", további 20 százalék "egészen megfelelőnek" minősítette megemlékezéseket, vagyis 86 százalék nyilatkozott elégedetten a búcsúszertartásokról.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Brit védelmi minisztérium/Dave Jenkins

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.