Százhetvenöt éve, 1849. augusztus 13-án adta meg magát az Arad vármegyei világosi vár alatt, a szőlősi mezőn az utolsó ütőképes magyar haderő, a teljhatalommal felruházott Görgei Artúr vezette feldunai magyar hadsereg Rüdiger (Rigyiger) orosz lovassági tábornoknak, ezzel elbukott a szabadságharc.
A magyar honvédsereg 1849 tavaszán visszafoglalta az ország nagy részét, majd április 14-én az Országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. I. Ferenc József, a fiatal osztrák császár büszkeségét félretéve, gyengeségét beismerve, május elsején Oroszországtól, “Európa csendőrétől” kért segítséget. I. Miklós cár 200 ezres sereget küldött Magyarországra, ekkora orosz haderő még a napóleoni háborúk idején sem járt külföldön. A június 17-én kezdődött intervenció megpecsételte a szabadságharc sorsát, a két ellenségtől is szorongatott honvédsereg visszavonulása közben újabb és újabb területek feladására kényszerült.
Fjodor Vasziljevics Rüdiger, a cári intervenciós hadsereg III. hadtestének parancsnoka már júliusban fegyverletételre szólította fel a fővezér Görgeit, aki a küldötteket a kormányhoz utasította. A kormány abban reménykedve, hogy kiegyezhet az oroszokkal, az ország sérelmeit és a fegyveres harc jogosságát megindokoló iratot fogalmazott meg, és augusztus elején az 1848-as alkotmány szavatolása fejében a koronát is felajánlotta egy orosz nagyhercegnek. A cár azonban minden politikai tárgyalást megtiltott a főparancsnok Ivan Fjodorovics Paszkevics (egyes átírások szerint Paszkievics) hercegnek, így ő a követeket nem fogadta.
A magyar hadvezetés úgy döntött, hogy nem erőszakol ki csatát a Haynau vezette osztrák sereggel, hanem minden erőt a Tisza-Maros szögében von össze, de ezzel egyszerre vonta magára az orosz és az osztrák főerőket. A visszavonuló Görgei – akit Kossuth Lajos javaslatára leváltottak a fővezérségről, de hadteste élén maradt – manővereivel az intervenciós erők egyharmadát, négyszeres túlerőben lévő ellenséget kötött le. Fáradt seregével augusztus 9-én érkezett meg Aradra, aznap, amikor a fővezérré kinevezett Bem Temesvárnál csatát vállalt a császáriakkal és döntő vereséget szenvedett.
Görgei és a kormányzó Kossuth utolsó személyes találkozója másnap este feszült légkörben zajlott, mert Görgei korábban a minisztertanácson közölte: ha Temesvárnál csatát veszítenek, leteszi a fegyvert. Miután augusztus 11-én hajnalban megérkezett a vereség híre, Kossuth a reggeli órákban Görgeit nevezte ki fővezérnek és felhatalmazta a tárgyalások folytatására Paszkeviccsel. Görgei ezzel nem elégedett meg, mert a fegyverletételt “legális formák” között akarta végrehajtani. Némi alkudozás után augusztus 11-én délben Kossuth és a kormány lemondott, a politikai és katonai teljhatalmat a diktátornak kinevezett Görgeire ruházták.
Az aradi haditanács (alig két ellenszavazattal a 80-ból) a fegyverletétel mellett döntött, mégpedig úgy, hogy az osztrákok és az oroszok által is fenyegetett sereg az utóbbinak adja meg magát. A 29 889 fős, 9839 lóval, 144 löveggel rendelkező feldunai hadsereg, amelynek utánpótlása gyakorlatilag megszűnt, s a gyalogságnak puskánként mindössze másfél lőszere maradt, augusztus 12-én a világosi síkra vonult. Görgei diktátorként írt levelet Rüdiger tábornoknak, aki hajlandónak mutatkozott a fegyverletételi ajánlat elfogadására. “A háború nem vala cél, csak eszköz a haza megmentésére…, én leteszem a fegyvert, hogy békés polgártársaimat, kiket ezentúl megvédeni gyönge vagyok, mentsem meg legalább a háború iszonyaitól” – írta Görgei az orosz tábornoknak, és azt is jelezte: bízik a cár nagylelkűségében.
Görgei tisztikarával augusztus 13-án átlovagolt az orosz táborba, ahol Rüdiger fogadta, majd kiadta a parancsot a fegyverletételre. Az orosz szemtanú szerint “a gyalogosok, miután tisztelegtek, szomorúan levették magukról hadfelszerelésüket, és puskájukat gúlákba állították. A katonák búcsúzás közben sírtak, és megcsókolták ezredzászlójukat. A huszárok, megállítván lovukat, megölelték azokat, és zokogva búcsúztak tőlük.”
Az oroszok a magyar katonákkal emberségesen bántak, de Paszkevics határozottan közölte: amnesztiában senki sem reménykedhet. A magyar honvédsereg utolsó egységei augusztus során adták meg magukat, Pétervárad és a gyakorlatilag bevehetetlen Komárom vára szeptemberben, illetve októberben tárgyalás útján került császári kézre. Az osztrák megtorlás kegyetlennek bizonyult, hiába kért I. Miklós könyörületet I. Ferenc Józseftől. A közkatonák amnesztiát kaptak ugyan, de sokukat besorozták a császári seregbe, a magasabb rangú tisztek, tisztviselők pedig hadbíróság elé kerültek. Október 6-án Pesten Batthyány Lajos miniszterelnököt, Aradon a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő 13 főtisztjét végezték ki, összességében mintegy 500 halálos ítéletet hoztak, és mintegy 110-et hajtottak végre.
A közvélemény a szabadságharc bukásáért – nem kis részben Kossuth Vidini levele miatt – Görgeit tette felelőssé. Maga Görgei azt remélte, hogy – mivel Aradon és Világosnál minden felelősséget magára vállalt – a győztesek csak őt végzik majd ki. Az oroszok azonban presztízskérdést csináltak abból, hogy mivel nekik adta meg magát, megkíméljék életét, így a tábornokot Klagenfurtba internálták, míg 13 társa Aradon mártírhalált halt. Görgei életének hátralévő 67 évében igazi katonához méltó nyugalommal, méltósággal viselte az igaztalanul rásütött áruló bélyeget.
Forrás: Az MTVA Sajtóarchívum; fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS