Pesti Srácok

Gulyás Gergely az ATV-nek: A CDU elnökével tárgyaltunk Berlinben

Gulyás Gergely az ATV-nek: A CDU elnökével tárgyaltunk Berlinben

Kedden Balog Zoltán és Gulyás Gergely a CDU elnökével, Annegret Kramp-Karrenbauerrel, a CDU elnökével tárgyalt a magyar-német kapcsolatokról, az Európa előtt álló közös feladatokról és a két párt közötti együttműködés lehetőségeiről – erősítette meg a kancelláriaminiszter az ATV.hu értesüléseit.

A portál felidézi: korábbi kormányközeli forrásokból arról értesültek, hogy a fideszes politikusok Berlinben és Brüsszelben is arról igyekeznek meggyőzni a nyugati EU-s képviselőket, hogy „a magyar kormányra zúduló bírálatok, de a Fidesz kizárásának felvetése is az Európai Néppártban a baloldal kottája: a megosztás, a konfliktus generálása az európai szocialistáknak jó az európai parlamenti választási kampányban”. Információik szerint Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Balog Zoltán kedden Berlinben jártak, ahol a CDU elnökével, Annegret Kramp-Karrenbauerrel a Soros-Juncker plakátkampány miatt kialakult helyzetről tárgyaltak. A tárgyalásról szóló értesülést csütörtökön Gulyás Gergely megerősítette. A miniszter közölte: mint a Fidesz alelnökeként, Balog Zoltán pedig, mint a Fidesz partalapítványának az elnökeként

A portál megjegyzi: a kancelláriaminiszter nem említette a Soros-Juncker plakátok, sem a baloldal által állandóan hangoztatott, a Néppártból való kizárás kérdését.

PestiSracok facebook image

Forrás: atv.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?