Pesti Srácok

Hiányoznak a fékek és ellensúlyok - Trócsányi kérésére véleményezte a Velencei Bizottság a közigazgatási bíróságok rendszerét

Hiányoznak a fékek és ellensúlyok - Trócsányi kérésére véleményezte a Velencei Bizottság a közigazgatási bíróságok rendszerét

Nélkülözik a hatékony fékeket és ellensúlyokat a közigazgatási bíróságokról szóló magyar törvények - mondta ki pénteken elfogadott állásfoglalásában a Velencei Bizottság. A pénteki sajtóközleményben arról számoltak be, hogy a Velencei Bizottság véleményét Trócsányi László igazságügyi miniszter kérte ki, aki részt vett a testület pénteki ülésén.

Az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete mindenekelőtt elismerte, hogy az államoknak szuverén joguk a terület szabályozása, az ilyen különálló bírósági rendszer kialakítása.

- írták. Az állásfoglalást ismertető közleményben ugyanakkor kiemelték, hogy az alkalmazott modellel több probléma is van, amelyek közül a legfontosabb, hogy "rendkívül kiterjedt hatáskörök" koncentrálódnak kevés érintett kezében, illetve hogy ez ellen "nincsenek hatékony fékek és ellensúlyok". A közigazgatási felsőbíróság elnöke széles jogkörökkel rendelkezik nemcsak ezen testület, hanem más közigazgatási bíróságok és azok alkalmazottai felett is. Ezen jogkörök többsége önmagában nem lenne káros hatással az igazságszolgáltatás függetlenségére, de együttesen, és az igazságügyi miniszter széles jogköreit, illetve azt számításba véve, hogy az elnököt a parlament választja meg, már "kérdéseket vetnek fel" a szakértők szerint. Aláhúzták:

PestiSracok facebook image

A Velencei Bizottság szerint különösen problémás rendelkezés, hogy a kinevezésekben a végső döntést meghozó miniszter módosíthatja az Országos Közigazgatási Bírói Tanács személyi tanácsa által megállapított rangsort, és nincsenek megszabva feltételek vagy kritériumok, hogy milyen esetben.

- vélekedtek.

A Velencei Bizottság ajánlásokat is megfogalmazott. Többek között azt, hogy határozzák meg, milyen kritériumok mentén változtathat a miniszter a bírójelöltek rangsorán, és ehhez a személyi tanács egyetértésére is szükség legyen, valamint adjanak lehetőséget jogorvoslatra. Javasolták továbbá, hogy legyen szigorúbb és precízebb azon feltételeknek a jogi ellenőrzése, amelyek alapján a tárcavezető sikertelennek nyilváníthatja a felvételi eljárásokat. Véleményük szerint fontos, hogy a közigazgatási törvényszékek elnökeinek kinevezésébe a személyi tanácsnak is legyen valódi beleszólása, és biztosítsanak jogorvoslati lehetőséget az érintettek számára. Végezetül javasolták, hogy állapítsák meg annak módjait, hogy miként ellensúlyozhatók a felsőbírósági elnök előjogai azáltal, hogy az ügyekbe nagyobb beleszólást biztosítanak a bíráknak, a közigazgatási bírói tanácsoknak és/vagy az Országos Közigazgatási Bírói Tanácsnak, illetve legyen lehetőség jogorvoslatra bizonyos elnöki döntések esetén. A részletes tájékoztatást és a többi ajánlást hétfőn fogják közzétenni.

A sajtóközleményben arról számoltak be, hogy a Velencei Bizottság véleményét Trócsányi László igazságügyi miniszter kérte ki, aki részt vett a testület pénteki ülésén. Mint írták, a független alkotmányjogászokból álló szervezet méltányolja, hogy a magyar hatóságok néhány napja a jogszabályok módosítását javasolták, tekintettel a megküldött ajánlásokra és bírálatokra.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.