2004. december 5-én igazából a lumpenmentalitás nyert

Határozott, komoly emlékeim vannak 2004 decemberéről. A népszavazási kampányban már komolyan részt vettem, ami egészen pontosan azt jelenti, hogy csináltam a talpas melót. Plakátolást, főleg és alapvetően. Még most is felrémlik előttem, hogy mennyire komoly dolognak tűnt a kettős állampolgárság kérdése. Értsük jól, nyilvánvalóan most is komoly dolog. Arra célzok, hogy 2004 nemzetpolitikai tekintetben és a magyarság ügyeiben a hosszúra nyúlt ‘90-es évek terméke volt még.

Az az időszak, amikor Orbán Viktort nemzetközi sajtókampány kíséretében lehetett szidalmazni, mert az élettér szót használta. És ilyen közegben a kettős állampolgárság ötlete, ügye forradalminak számított. Mára, hála Istennek, ez a szintű, kiugró komolysága szűnt meg a kérdésnek. Mert mostanság ez nem tétel, hanem természetes, a mindennapokhoz tartozó téma. Szükséglet és alapvetés. 2004-ben egyáltalán nem így volt.

Magyarán akkoriban, gimnazistaként ez non plus ultra volt. Vagy “deus ex machina”, ahogy jobban tetszik. Azt ugyan nem tudom felidézni, milyen elképzeléseim voltak a végeredmény ismerete előtt arról, hogy milyen befutó lesz az igenek és a nemek között, de a meglepetésre, kiábrándultságra és dühre világosan emlékszem. Ahogy hitetlenkedve, mérgesen latolgatom magamban, hogy van ebben az országban másfélmillió ember, aki elmegy nemmel szavazni a nemzettestvéreire? Mi van? És ezt önmagában nem magyarázza a gyurcsányi gyűlöletkampány. Mert aki fogta magát és behúzta a nemet, az nehezen jellemezhető nem szaremberséggel. Akkoriban szinte minden évben jártam Erdélybe, Székelyföldre. Nem tudom elmondani, milyen hangulata volt 2005 nyarán az ottaniaknak, ha szóba került az ügy. Mert ezt sokan – teljesen érthető módon – úgy fogták fel, mintha az anyaországiak lemondtak volna róluk.

Tudják, mindig röhejesnek tartom, ahogy egyes balosok azért kárhoztatják a határon túliak szavazójogát, mert ezen emberek elsöprő többsége kormánypárti. B.szki, na vajon miért? Milyen meggyőződésű lenne az az ember, aki a magyarországi baloldaltól folyamatosan megvetést kapott, a jobboldaltól pedig segítséget és szimbolikus, sőt, annál is több nemzetegyesítést? Teljes mértékben a baloldal hibája, hogy ez így alakult, akkor meg mit siránkoznak? És igen, tudjuk, mennyi balos tótumfaktum itt van még a mai napig a politikában, azok közül, akik a gyűlöletkampányt levezényelték. Korózs Lajos, Bangóné, illetve természetesen és főleg Gyurcsány, aki most ugyanúgy a baloldal vezetője, mint 2004-ben. Magyarázhatatlan árulás, amit akkoriban csináltak. Tették mindezt ócska hazugságokkal. Ez tiszta sor. De ez nem ment fel milliókat. Ahogy az előbb is mondtam, nem kell szaremberkedni azért, mert hazaáruló politikusok irányítják az országot. Tetszik vagy sem, 2004-ben a magyar társadalom egy jelentősebb része megmérettetett és könnyűnek találtatott. Rút, szibarita váznak.

Nagyon remélem, hogy közülük sokan ma már mélységesen sajnálják mindezt és legalább saját maguknak azt hazudják, csak a gyűlöletkampány miatt tettek így. Mindegy, ezen már nem tudunk segíteni. Én ugyan, még egyszer mondom, ezért senkit sem tudok felmenteni, de ahogy a csúfságnak, úgy a józanságnak is van nevelő szerepe. Tizenegy év nemzeti kormányzása után talán nagyon kevesen lehetnek már azok, akik újfent elmennének és nemmel voksolnának. Talán. Mert rögzítsük, iktassuk, őrizzük meg: 2004. december ötödike a rendszerváltoztatás utáni magyar történelem egyik legnegatívabb, legszégyenteljesebb dátuma. A nap, amikor kiderült, hogy még a legalapvetőbb minimum sincs meg sokak lelkében. Igen, megvan ebben a szerepe a balos politikai elitnek, de még inkább a lumpenmentalitásnak. Ez az a mentalitás, ami még mindig rengeteg emberben munkálkodik, feszül, ténykedik, dacára annak, hogy 30 éve magunk mögött tudtuk a szocializmust. Örüljünk annak, hogy egyre kevésbé meghatározó, de mindig legyen eszünkben, ha túlságosan idealizálnánk az embereket. A plebset, választópolgárokat, etc. Csak a csalódások elkerülése miatt.