
Határozott, komoly emlékeim vannak 2004 decemberéről. A népszavazási kampányban már komolyan részt vettem, ami egészen pontosan azt jelenti, hogy csináltam a talpas melót. Plakátolást, főleg és alapvetően. Még most is felrémlik előttem, hogy mennyire komoly dolognak tűnt a kettős állampolgárság kérdése. Értsük jól, nyilvánvalóan most is komoly dolog. Arra célzok, hogy 2004 nemzetpolitikai tekintetben és a magyarság ügyeiben a hosszúra nyúlt ‘90-es évek terméke volt még.
Az az időszak, amikor Orbán Viktort nemzetközi sajtókampány kíséretében lehetett szidalmazni, mert az élettér szót használta. És ilyen közegben a kettős állampolgárság ötlete, ügye forradalminak számított. Mára, hála Istennek, ez a szintű, kiugró komolysága szűnt meg a kérdésnek. Mert mostanság ez nem tétel, hanem természetes, a mindennapokhoz tartozó téma. Szükséglet és alapvetés. 2004-ben egyáltalán nem így volt.
Magyarán akkoriban, gimnazistaként ez non plus ultra volt. Vagy “deus ex machina”, ahogy jobban tetszik. Azt ugyan nem tudom felidézni, milyen elképzeléseim voltak a végeredmény ismerete előtt arról, hogy milyen befutó lesz az igenek és a nemek között, de a meglepetésre, kiábrándultságra és dühre világosan emlékszem. Ahogy hitetlenkedve, mérgesen latolgatom magamban, hogy van ebben az országban másfélmillió ember, aki elmegy nemmel szavazni a nemzettestvéreire? Mi van? És ezt önmagában nem magyarázza a gyurcsányi gyűlöletkampány. Mert aki fogta magát és behúzta a nemet, az nehezen jellemezhető nem szaremberséggel. Akkoriban szinte minden évben jártam Erdélybe, Székelyföldre. Nem tudom elmondani, milyen hangulata volt 2005 nyarán az ottaniaknak, ha szóba került az ügy. Mert ezt sokan – teljesen érthető módon – úgy fogták fel, mintha az anyaországiak lemondtak volna róluk.
Tudják, mindig röhejesnek tartom, ahogy egyes balosok azért kárhoztatják a határon túliak szavazójogát, mert ezen emberek elsöprő többsége kormánypárti. B.szki, na vajon miért? Milyen meggyőződésű lenne az az ember, aki a magyarországi baloldaltól folyamatosan megvetést kapott, a jobboldaltól pedig segítséget és szimbolikus, sőt, annál is több nemzetegyesítést? Teljes mértékben a baloldal hibája, hogy ez így alakult, akkor meg mit siránkoznak? És igen, tudjuk, mennyi balos tótumfaktum itt van még a mai napig a politikában, azok közül, akik a gyűlöletkampányt levezényelték. Korózs Lajos, Bangóné, illetve természetesen és főleg Gyurcsány, aki most ugyanúgy a baloldal vezetője, mint 2004-ben. Magyarázhatatlan árulás, amit akkoriban csináltak. Tették mindezt ócska hazugságokkal. Ez tiszta sor. De ez nem ment fel milliókat. Ahogy az előbb is mondtam, nem kell szaremberkedni azért, mert hazaáruló politikusok irányítják az országot. Tetszik vagy sem, 2004-ben a magyar társadalom egy jelentősebb része megmérettetett és könnyűnek találtatott. Rút, szibarita váznak.
Nagyon remélem, hogy közülük sokan ma már mélységesen sajnálják mindezt és legalább saját maguknak azt hazudják, csak a gyűlöletkampány miatt tettek így. Mindegy, ezen már nem tudunk segíteni. Én ugyan, még egyszer mondom, ezért senkit sem tudok felmenteni, de ahogy a csúfságnak, úgy a józanságnak is van nevelő szerepe. Tizenegy év nemzeti kormányzása után talán nagyon kevesen lehetnek már azok, akik újfent elmennének és nemmel voksolnának. Talán. Mert rögzítsük, iktassuk, őrizzük meg: 2004. december ötödike a rendszerváltoztatás utáni magyar történelem egyik legnegatívabb, legszégyenteljesebb dátuma. A nap, amikor kiderült, hogy még a legalapvetőbb minimum sincs meg sokak lelkében. Igen, megvan ebben a szerepe a balos politikai elitnek, de még inkább a lumpenmentalitásnak. Ez az a mentalitás, ami még mindig rengeteg emberben munkálkodik, feszül, ténykedik, dacára annak, hogy 30 éve magunk mögött tudtuk a szocializmust. Örüljünk annak, hogy egyre kevésbé meghatározó, de mindig legyen eszünkben, ha túlságosan idealizálnánk az embereket. A plebset, választópolgárokat, etc. Csak a csalódások elkerülése miatt.
Vladtepesch
2021-12-06 at 17:18
K
2021-12-06 at 11:57
Uram, jobb híján én is egyetértettem a kettős állampolgárság megadásával.
Jobb híján azért, mert a kormányoldal nem ismerte föl a nyilvánvaló megoldást, azt, amit a Magyar Igazolvánnyal kapcsolatban írtam volt.
K
2021-12-06 at 11:57
Vladtepesch
2021-12-05 at 09:46
A kettős állampolgárság megadása jó döntés volt.
K
2021-12-06 at 11:48
Vladtepesch
2021-12-06 at 10:19
A lakosságcsökkenés valódi oka az abortusz és az LMBTQ.
Vladtepesch
2021-12-06 at 10:19
oshon
2021-12-05 at 09:58
Uram, maga az az ember, aki minden fontos kérdésből megért valami lényegtelent, aztán azon rugózik tovább.
Kár volt háromszor is sorban állnia, amikor a hülyeséget osztogatták.
Viszont tény, hogy maga ennek folytán helyből olyan hülye, mint más nekifutásból!
Gratula ehhez magának!
Olimpiai érmet ér a teljesítménye!
Az igazi baj nem 2004.12.05., hanem az, hogy a magyarság sehol nem szaporodik, sehol nem vállal elég gyereket, ami biztosítaná, hogy megmaradjon.
Számomra az a legmegdöbbentőbb, hogy pont ott fogy legjobban a magyarság, ahol a legkevésbé nyomorgatják: a Felvidéken (jelen ideiglenes nevén: Szlovákiában), Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában.
És baromira nem vigasztaló, hogy a többségi népek is fogynak. Akár még nagyobb ütemben is, mint a magyarok (Romániában).
Én azt gondolom, hogy az itt élő népek (magyarok és nem magyarok) világosan látják, hogy beláthatatlan az az időtáv, amikor tényleg azt lehet majd érezni, hogy valóban a Nyugat fejlettsége közvetlen közelébe zárkóztunk fel.
Vagyis általános a reménytelenség és reményvesztettség.
Ez a fő oka a folyamatos és sajnos dinamikus népesség-fogyásnak itt Kelet-Közép-Európában.
ERZSI
2021-12-06 at 09:38
Ez teljes mértékben igaz : “SZAR EMBER AZ, AKI CSERBEN HAGYTA NEMZETTESTVÉREIT!”, ezek a Bagóné félék (az arca), még ma is tudnak orbitális hazugságaikkal embereket maguk körül tartani. Nem az a baj hogy van más vélemény bizonyos kérdésekben mint a Fideszé, hanem az, hogy ilyen helyről, ennyire alacsonyról, mélyről és aljas szándéktól vezérelve!
TalEle
2021-12-05 at 18:54
Na, ki volt Gyurcsányék plakátján 2004-ben…?
Orientál
2021-12-05 at 15:42
Gyurcsányéktól kiindulva Márki-Zayjukon át egészen a jobbikos Jakabékig ezek kommunista liberális fasiszta hazaárulók.
Bakonyi Gábor.
2021-12-05 at 14:48
A balos szemlélet szerint csak magyar állampolgárság létezik, magyar nemzet pedig nem. Akik csak magyar állampolgársággal rendelkeznek, de nem tartoznak a magyar nemzethez, gyűlölettel viszonyulnak a magyar nemzethez. Miközben sok millió magyar él a szomszédos országokban, ugyanakkor sok millió magyar állampolgár nem tartozik a magyar nemzethez, és gyűlöl mindent ami magyar nemzeti jellegű. Talán lakosságcserével lehetne megoldani a helyzetet, ha nem élnének Magyarországon a balosok úgy, mint Marci Hevesen.
K
2021-12-05 at 14:01
Maximálisan egytértek a fenti cikkel, és hálát kell adni a FIDESZ-nek hogy később megadta a kettős állampolgárságot a határonkívüli magyaroknak.
Anyám ,apám felvidéki születésű, és úgy vettem észre hogy a határon kívüli magyaroknak a szíve mintha magyarabb lenne.Jobban ismeri a magyar irodalmat,történelmet, de a szíve is jobban dobban ha magyarul beszél.
A liberális ellenzék nem a magyarokat támogatja, a magya szavazót, hanem a milliárdosokat,Brüsszelt és az ördöggel cimborál, mint ahogyan jelöltjük Márki-Zay mondta.
A határon kívüli magyarokat elnyomják a Kárpát-medencében, és sokat számít nekik a hazai támogatás amit csak a FIDESZ adott meg.
Polgár Mari
2021-12-05 at 13:11
A qrcsányiék plakátján a cigó patkányozó bingóné és családja fityeg. Ez a primitív bangó már akkor rájött, hogy érdemes a komcsi libsi bagázs hátsóját nyalni EZEK CÍMERES GAZEMBEREK, ÉLÉN AZ ALKOHOLISTA GYCSÓTÁNNYAL!!!!!!!!!
TS
2021-12-05 at 12:42
Halacska, lehet, hogy volt csalás, sőt valószínű, de van bőven hazátlan bitang itt nálunk is!
oshon
2021-12-05 at 12:24
Szoval gyurcsany … ?! gordon , marky-zaj , czegledy , kabulrossza , karigeci , csekakak , donathok , tuttokakak es egyb feketegyuri magyarellenes rablo-rombolok – fuuuuujjjjj a fold ala budos satanfajzat verszivok – nemzet/orszag pusztitok !!! Nem adnek egyetlen egy csangot vagy barmely elcsatolt kulhoni magyart az osszes magyarorszagi ballibert sem !!! https://www.youtube.com/watch?v=glC6-tjvKEA
JG
2021-12-05 at 11:55
VAJON VOLT KÖZTÜK OLYAN, AKI KÉSŐBB MEGBÁNTA?
oshon
2021-12-05 at 11:41
https://www.youtube.com/watch?v=A25L2-wRPXU
oshon
2021-12-05 at 11:39
Mezossegi “magyar” faluban ebben es ezzel nottem fel , Istenfelo/szereto , csalad/nemzetszereto es tiztelove , szorgalomra es tiszteseges magaviseteltre neveltek … ezt – CSAK EZT !- lattam elodoimtol is , elodoim akik ALKALOMKOR a haboruba mentek a Magyar Nemzet es Magyar Hazat szolgalni !!! ttps://www.youtube.com/watch?v=A25L2-wRPXU – https://www.youtube.com/watch?v=PT6xOTRhBm8&list=RDQMyStFKSwhNbU … Ezert konnyen kiszurom a magyarellenest , a magyargyulolot barmelyik formajaban – utalatos befogadott budos magyarorszagi ballib moslekot ! Meg valami nagyon fontosat – falunk temploma 1300-ban epult , ide jartak elodeink Istenhez fohazkodni es halat adni a JoIstennek es ide jarunk mi is !!! Hajra Magyar Nemzt , hajra Magyarorszag , Isten aldjon !
Pandora
2021-12-05 at 11:22
Sajnos van egy állandó lumpenproli lelkiségű (és magatartású ) réteg,akik beszavazzák a hozzájuk hasonlókat,még akkor is,ha azután azok nem a szavazóik,hanem a saját érdekeik mentén politizálnak. Lásd :önkormányzati választások .Ezeknek a kaligeli még mindig olyan édes és ingatlanmutyi meg nincs is. A vegytiszta irigység (S I faktor) mutatkozott meg azon a rossz emlékű szavazáson. Szerencsére azóta pl.Erdélyt járva sok helyen találkozunk egy szerény,de elegáns táblácskával : Épült a Magyar Kormány segítségével…Nem szólva a legfontosabbról,az állampolgárságról……
halacska
2021-12-05 at 11:16
A fenét az nyert. A gépszavazás nyert, azaz a betáplált eredmény jött elő, mint népakarat.
T. K. hülyeséget ad elő cikkében…
TS
2021-12-05 at 10:36
Egyetértek a cikkíróval a 2005-ös erdélyi hangulatot illetően. Én viszont abban az évben csakazértis elvittem az egész családot előszörre Erdélybe. Valahogy összekapartuk a pénzt erre, nem volt könnyű. De dafke! Igaz, meg kellett hallgatnunk az ottani testvéreket, de nem kellett hazudnunk, hogy hová húztuk az ikszet. Nekik biztos jólesett, hogy elpanaszkodhatták a bajukat (ami a miénk is), és felidézve, hogy mindenhol vannak szaremberek, volt.-magyarok, még a székelységből is kerülnek ki ilyenek, csak egyesek kapjanak egy kis hatalmat, talán megértettek valamit ebből a gyalázatból. Mert a gyalázat nem a szavazólapon valósult meg, az már ott volt a fejekben.
Én már a hetvenes-nyolcvanas években elmondtam Erdélyben, milyen sérült a “hazai” nemzettudat, hogy Magyarországon is divat, hogy aszongya: “mit magyarkodol”, még Kádár-kolbász is jár ezért, nemcsak Kassán, pláne Kolozsvárott, hanem Budapesten is; nos, nemigen hitték ezt, aztán meglátták… Ez van, ebből kell kiindulni. Mesélhetnék még mást is, de biztos mindenkinek megvan a maga története, milyen “magyarok” is élnek itt Magyarországon. Nemcsak nemzetrabló politikusok! Mert ők csak a szaremberek favoritjai, ha effélék nem lettek volna, ők sem lennének.
TS
2021-12-05 at 09:59
Hoppá! Mire beírtam, Vlad már csatlakozott is hozzám. Pontosabban én őhozzá 😉 sanyót meg nem olvastam. Úgy látszik, egyre többen kiszúrják, mi történhetett. Putribányai most micsoda? Nemigen hiszem, hogy nyomorogna. Ő a legjobb esetben egy ostoba állat, rosszabb esetben provokátor.
Jómagam azért sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítok az ügynek: nemcsak a Felvidéken, hanem Erdélyben is felgyorsult a beolvadás!
oshon
2021-12-05 at 09:58
Vladtepesch – Neked sem inged … sem gatyad … vilagszerte ezt igy “fogadjak” regota . Emeld fel a fejed , ne a szurke-szar haborgotasokat/haborukat ‘vizionalj’ … nezz fel a fenyre , segiteni fog ertelmezesben is !
TS
2021-12-05 at 09:55
Hülye volt, vagy még rosszabb: agent provocateur, aki ezt az egészet elindította. Az nem élt Magyarországon. Az egész akció a qrcsányi és a kisantant bulija volt, amivel megállították a jobboldal menetelését, és bár hazugságokkal, a gyökér Brüsszel statisztálásával, de megnyerték a 2006-os választást. Rosszabb, hogy sok helyen felgyorsult a magyarság asszimilációja. Aki nem ismeri a saját országát, az mi a faxnak kezd el politizálni, kedves Patvarbányai?!
oshon
2021-12-05 at 09:48
Ilyesmi mas nemzeteknel , pl roman , cseh-szlovak , szerb , osztrak , olasz , orosz , u-kran stb. el sem kepzelheto … el sem KEPZELHETO !!! Ugyanezek a befogadott verszivok most eroltetik a negerek betelepiteset , kurva budos nemzet/haza pusztitok !!! Kozeleg az ido , le lesztek nullazva , budos magyargyulolo dogevok – fuuujjj sajat fajtaja hazajaba budos , ruhes , tetveskuyak !
Vladtepesch
2021-12-05 at 09:46
2004. december 5-én az igenek voltak többségben.
Csak nem mentek el elegen a népszavazásra, hogy annak olyan ereje legyen, hogy az arra kötelezze a parlamentet, hogy tárgykörei közé felvegye a kettős állampolgárság témáját.
Ami egyébként nem kötelezte volna a parlamentet arra, hogy ezt meg is szavazza.
Úgyhogy tegyük már helyre a dolgokat.
Mert sajnos a patrióta (ún. jobboldali) sajtó is túl-hype-olja ezt a kérdést.
Nem árult itt el senki semmit és nem is volt akkora tétje ennek a népszavazásnak.
A szekus ügynök Magyarok Világszövetsége elnök, P…ányi nyomta a kérdést, hogy éket verjenek a hazai és a Körmagyarországi magyarok közé.
Ami a jelek szerint sajnos sikerült is.
Egyébként Magyarország elegánsan is megoldhatta volna a kérdést: nem kell itt kettős állampolgárság.
Ott van a magyar-igazolvány.
Azt kell feltölteni olyan jogokkal, amelyek ekvivalensek egy állampolgársággal.
És arra senki nem mondhat semmit itt a környező tákolmány-országokban sem.
És aki ezt kiváltja, az bármikor kérhet magyar útlevelet (is).
Meg szavazhat listára is.
Az persze egy másik kérdés, hogy ügyelni kell arra, hogy TÉNYLEG MAGYAROK VÁLTSÁK KI.
Egyébként én jogászként ellene vagyok a kettős állampolgárság intézményének – nem lehet egyszerre két lovat megülni egy seggel.
Nem beszélve arról, hogy ha a két állampolgárság szerinti állam között konfliktus – netán katonai konfliktus – lesz, akkor melyik államot védi meg az illető a másiktól???? Hova vonul be katonának???
Úgyhogy a Magyar Igazolvány az igazi megoldás.
Nahát
2021-12-05 at 09:23
Gyurcsány és az egész baloldal szégyene. És azon erdélyiek szégyene is, akik ezek után DK-szavazók, mert olyanok is vannak. A DK ha hatalomra kerülne, rögtön meg is vonná a külhoni magyarjainktól a magyar állampolgárságot, remélem, ezzel minden külhoni tisztában van.
sanyó
2021-12-05 at 08:47
Én továbbra is azt mondom, hogy aki 2004-ben a magyargyűlölő MSZP-SZDSZ kormány idején kitalálta népszavazást a kettősállampolgárságról az vagy hülye volt vagy egy ügynök. Mit vártak ettől a népszavazástól, hogy az internacionalista kormány majd mellé áll…? Borítékolható volt, hogy nem.
Vak Pali
2021-12-05 at 08:12
Kedves Kristóf! Nehéz ügy a magyar nyelvben a kettős tagadás.
“Mert aki fogta magát és behúzta a nemet, az nehezen jellemezhető nem szaremberséggel.”
A szándékot értem, de az óvatoskodó, pc fogalmazás viszaüt. Volt Ön katona? Mert ha igen, akkor így fogalmazna öncenzúra és finomkodás nélkül:
“SZAR EMBER AZ, AKI CSERBEN HAGYTA NEMZETTESTVÉREIT!”
Rózsa Zoltán
2021-12-05 at 08:08
és a lumpenproliság legékesebb szimbólumát választotta az MSzP annak idején: a büdös szájú, húgyfolt Bangóné ki más. Nála nagyobb prolit keresve sem találhattak volna a csürhében bár azért nagyon erős a felhozatal – Komjáthy, Gurmai vagy Korózs is elég büdös szarkupacok lettek volna erre a feladatra. Remélem tavasszal takarodik ki a parlamentből ezek a férgek örökre mert szüksége lenne az országnak egy rendes, tisztességes, valódi baloldal képviseletre ezek a véglények meg csak foglalják ott a helyet.