A „Földet a gazdáknak” program valójában közel száz éves problémakörben mozog, ugyanis 1918 óta szinte valamennyi politikai irányzat, párt megpróbálta az akkor adott birtokpolitikai helyzetet megváltoztatni. Magyarország közmondásosan agrárország, ám a földbirtok- és földtulajdonlás olyan történelmi előzményekre tekint vissza, amely 100 éves sebeket ejtett a magyar társadalomban. Vajon más lesz-e a végkifejlet? Erre a kérdésre próbál választ adni összeállításunk.
A földprogram és előzményei
1990 előtt és után Kelet-Európa államaiban történeti okokból szinte mindenhol problémákkal küzdött a földbirtokrendszer. A földreform szó, azon kívül, hogy politikai kérdés volt, egyben egy politikai „osztály” jutalmazását jelentette, rendszerint egy másik réteg kárára. Magyarországon 1945 végéig a nagybirtok túlkoncentráltsága volt a probléma, amely azonban történelmi okokból adódott így, 1945-1990-ig viszont az állami tulajdon egyeduralma.
Már a II. világháborúig is több próbálkozás is történt a birtokrendszer átalakítására. Az első fontosabb földbirtok-rendezési jogszabály a Károlyi kormány miniszteréhez, Buza Barnához köthető. A függetlenségi párti földművelésügyi miniszter által létrehozott földreform az 500 holdnál nagyobb földbirtokot kívánta felosztani. „A földmívelő nép földhözjuttatásáról szóló 1919. évi XVIII. néptörvény” a működő gazdasági struktúra kialakítása érdekében 5-20 holdas családi birtokok létrehozását irányozta elő. Idő hiányában nem valósult meg, és szinte rögtön a Tanácsköztársaság 1919-es államosító rendelete követte, amely teljes, kártalanítás nélküli államosítást és kolhozrendszert vezetett volna be. A Horthy korszakban következő Nagyatádi-féle földreformban a kártalanítás és a megváltás fogalomköre egyaránt tisztázott, jogilag megfelelő módon rendezett volt.
A Darányi-féle földreform-csomag miniszteri indokolása elismerte a földreform szükségességét, egyben a nagybirtok túlzott méreteit és az ország elosztható méretű földjeinek kis arányait tette felelőssé például a XIX. század végi- XX. század eleji nagy kivándorlásért. Abszurd, egyben szomorú jogi, erkölcsi és társadalmi helyzetet teremtett az 1942. évi XV. tc. amely csak a zsidó földtulajdonszerzést lehetetlenítette el és a meglevőket pedig átengedésre kötelezte.
1945-től aztán több lépcsőben megindult a kommunista földreform. Az 1945-ben megvalósított földosztás a kommunista modell alapján valósult meg. Ez a földosztás formálisan az 1945. évi VI. tc alapján (ami az 600/1945 ME.sz. kormányrendeletet törvényesítette) zajlott le, ám már a rendelet hatályba léptekor megindult. Érvényesült a “fasisztáknak csak a sírhant jut” elv. Fasiszta azonban bárki lehetett, a jogszabály szerint
“aki a német fasizmus politikai, gazdasági és katonai érdekeit a magyar nép rovására támogatta, aki önkéntes jelentkezéssel német fasiszta katonai, vagy rendfenntartó alakulatba belépett, aki valamilyen német katonai, vagy rendfenntartó alakulatnak a magyarság érdekeit sértő adatokat szolgáltatott, vagy mint besúgó működött,” vagy “aki ismét felvette német hangzású családi nevét”.
A földreform lényege a következő volt: akinek 200 kataszteri holdon túli birtoka volt, annak igénybe vették – tehát elvették a földjét, és kicsi parcellákban szétosztották. Aki “úri birtok” tulajdonosa volt, annak 100 holdon felül vették el földjeit. Ugyanez volt érvényes az összes politikailag ellenségesnek minősített “elemre”, azonban az ő földjeiket teljes egészében “igénybe vették”.
A kommunista rendelet és később a törvény gyakorlatilag lefejezte a teljes magyar agrárbirtok-struktúrát.
Itt érvényesült a leginkább a “valakiktől elvenni és valakiknek odaadni” elv. Azonban az addig kialakult -bár nem feltétlenül egészséges- birtokhelyzetet teljesen széttörte és hatalmas társadalmi csoportokat tett földönfutóvá, sőt, a sok földhözjuttatott sem járt igazán jól, hiszen 5-7 holdakra aprózódott a földbirtok. A gigantikus méretű “vagyonátrétegzés” teljesen új népcsoportot hozott helyzetbe, ám az 5-7 holdas mikrobirtokok nem bizonyultak működőképesnek. 1947-től a szövetkezetesítés kezdődött meg, amely aztán a föld túlnyomó részének államosításában csúcsosodott ki, és ezzel Magyarországon 1990-ig tartó szövetkezeti struktúrát hozott létre. A ’47 utáni kommunista szövetkezetesítés azokat is tartósan rossz helyzetbe hozta, akik részben nyertesei voltak az 1945-ös földreformnak.
1990 után a szövetkezeti rendszer felbomlott, és valójában 20 évig nem volt átgondolt földbirtok-stratégia. Tehát nyugodtan mondhatjuk, 1990-ig a földreformok többségének komoly társadalmi rétegek lettek kárvallottjai, az adott korszak politikai érdekeinek megfelelően, 1990 után azonban ezeket a károkat nem sikerült orvosolni.
2010 után új lépésekre volt szükség
Egyes vélemények szerint különösen elszabadultak a folyamatok 2002 után. A kormány 2010-ben kaotikus, a családi gazdaságok számára kedvezőtlen földviszonyokat örökölt. Nagyon sok olyan szerződést találtak, amelyek különféle bérleti díjakat tartalmaztak különféle feltételekkel. Voltak szerződések, amelyek hektáronkénti 1, 10 vagy 100 forintos bérleti díjért kötöttek meg. Az utóbbiból több is közel 8 ezer hektár bérlésére vonatkozott 99 évre, a terület vadászati, halászati, bányászati jogával együtt. Egyes területekről kiderült, hogy valójában az államé, csak eddig nem tudott róla. Más földek tekintetében az állam előtt ismert volt, hogy az övé, csak nem tudta, ki használja, s aki használta, nem is fizetett bérleti díjat érte.
A föld 2010 előtt korlátlanul forgalomképes dolog volt, vagyis befektetés, spekuláció, üzleti haszonszerzés céljából is lehetett forgatni. 2010 előtt a szocialista kormányok agrárpolitikájának megfelelően az állami földek használata kapcsán a nagygazdaságok részesültek előnyben. A kormány azonban a nemzeti szuverenitás, a társadalmi megélhetés, az egészséges élelmiszer termelése szempontjából tekintett rá már a kezdetektől.
A földhasználati struktúra szempontjából a hazai birtokszerkezet túlkoncentrált volt. A magyar földtulajdoni szerkezetet egyfelől a kevés számú, nagy területtel rendelkező társas vállalkozás (Kft –ZRt. jogi formában), illetve az úgynevezett termelőszövetkezeti formában működő nagyüzemek, másfelől az élet-, illetőleg a versenyképesség küszöbén egyensúlyozó, kisebb birtokméretű és a tagok közvetlen munkavégzésén alapuló kis és közepes gazdaságok együttese jellemezte. Feltűnő volt a földtulajdonon alapuló középbirtokok szükségesnél kisebb mértékű jelenléte.
Sokak szerint túlzott volt a jogi személyek meghatározó súlya a földhasználatban, ami miatt a hagyományos és a nyugat-európai államokban ismert föld- és üzemforgalmi korlátozások hatástalanok, könnyen kijátszhatók lettek volna. Az aszimmetrikus helyzet szokatlan szabályozási eszközöket igényelt. Ellensúlyozni kellett a haszonbérlő jogi személyeknek a kis földtulajdonnal rendelkező nagyszámú földtulajdonossal szembeni erőfölényét, ugyanakkor szavatolni kellett a bérlők beruházási, piaci biztonságát.
Új földpolitika
A kormány már 2010-es programjában is meghirdette, hogy csak a sok kis- és közepes méretű birtokra épülő, változatos termékszerkezetű mezőgazdaság tud nagyszámú, megélhetést biztosító munkahelyet teremteni, és ezáltal kellő távlatot nyújtani a gazdatársadalom, és utánpótlást a fiatal gazdák számára. Ez a program tehát az 1990 előtti földtörvényekkel szemben nem egy politikai “osztály” -vagy társadalmi réteg kárára képzelte el a földpolitikai rendezést.
Az Országgyűlés ezért létrehozta a Nemzeti Földalapot a 2010. évi LXXXVII. törvénnyel. Az intézmény célja az állami tulajdonban lévő termőföldvagyonnal való ésszerű, és a földbirtok-politikai céloknak megfelelő gazdálkodás, a termőföldnek hasznosításának elősegítése, a családi gazdaságokon alapuló korszerű birtokszerkezet kialakításának előmozdítása volt.
Látható volt azonban, hogy sok lépés lesz szükséges egy új birtokrendszer kialakításához.
A „Földet a gazdáknak” program
A 2013-ban elfogadott, de még hatályba nem lépett földtörvény után a kormány 2013 májusában döntött a „Földet a gazdáknak” programról. A döntés lényegében azt jelentette, hogy a kormány pályázatot ír ki azon 250 ezer hektár terület bérlésére, amelyre a haszonbérleti szerződések 2017. március 31-ig lejárnak. A kormány földprogramja 2013-ra már három lábon állt: a földtörvényen, a földet a gazdáknak programon, valamint a zsebszerződések elleni fellépésen. A földtörvény célja a valódi termelés feltételeinek megteremtése, a „Földet a gazdáknak” program ehhez állami földet adott bérbe, míg a zsebszerződésekkel birtokolt földeket a kormány megpróbálta visszavenni.
A pályázatok célja a családi gazdaságok, a kis- és közepes méretű birtokok megerősítése volt. A haszonbérleti szerződéseket még 2013-ban, az év első felében meghirdették. A Földet a gazdáknak program lényege, hogy a földtörvény által biztosított jogi szabályozás mentén biztosítson lehetőséget termelésre azoknak az elsősorban helyben lakó, állattartást vállaló családi gazdáknak, akik nem tudnak saját tulajdonú földterületet vásárolni, és addig nem kaptak lehetőséget állami föld bérlésére.
2014 februárjában a „Földet a gazdáknak” program lezárult. Ekkor Nemzeti Földalap vonatkozásában a nyertes pályázók több mint 80 százaléka természetes személy, és a földterületek több mint 70 százalékát vehetik bérbe. Az elnyert átlagos földterület szántó esetében 25 hektár, legelők esetében 60 hektár. 2014 februárjáig 276 ezer hektár állami termőföldet hirdettek meg, ebből 55 ezer hektárra lett érvénytelen a pályázat. A 221 ezer hektár pályázaton elnyert föld 28 százaléka jutott jogi személyeknek (társaságoknak), míg 72 százalék magánszemélyeknek. Az utóbbiak 23,6 százaléka – 38 ezer hektárral – fiatal gazda. A nyertes pályázatok száma alapján az arány 18:82 százalék, a magánszemélyek javára volt.
A földprogramot számos bírálat övezte az ellenzéki pártok mindegyike részéről.
2014 szeptemberében a program újraindult, további 24 ezer hektárt szántót és 5-6 ezer hektár állami ültetvényterületet is meghirdettek. A 24 ezer hektárban benne voltak azok a korábban megbízási jogviszonyban hasznosított területek is, amiket már meg lehetett hirdetni hosszú távú haszonbérleti pályázatban. A 24 ezer hektár esetében szintén tartani kívánták a 80-20 százalékos arányt, így 80 százalékát természetes, míg 20 százalékát jogi személyek haszonbérleti arányát. A természetes személyek közül továbbra is előnyt élveztek a fiatal gazdák, a pályakezdő gazdálkodók és a családi gazdaságok, s a pályázatnak továbbra is feltétele volt a haszonállat-tartás. A pályázati kiírások igazodtak a 2014 májusában életbe lépett új földforgalmi törvény rendelkezéseihez.
Fotó:mélyszantas.info
Facebook
Twitter
YouTube
RSS