Pesti Srácok

25 nap van hátra a labdarúgó Európa-bajnokságig - A magyar válogatott már megkezdte a felkészülést

25 nap van hátra a labdarúgó Európa-bajnokságig - A magyar válogatott már megkezdte a felkészülést

Huszonöt nap múlva startol az idei esztendőre halasztott labdarúgó Európa-bajnokság. Ez lesz az első kontinensviadal, ahol alkalmazni fogják a videóbírót, és aminek nincsen konkrét rendezőországa. Mivel a mérkőzéseknek több európai nagyváros lesz a házigazdája, mindenképp rendhagyó eseményre számíthatunk, főleg annak tükrében, hogy Budapesten a Puskás Arénában is rendeznek majd csoportkör-találkozókat és nyolcaddöntőt is. A Marco Rossi vezette magyar válogatott már hétfőn megkezdte a felkészülést, ahova az RB Leipzig sztárja, Gulácsi Péter is hamarosan megérkezik.

A magyar labdarúgó válogatott 2016-os szereplése vitán felül hatalmas eredmény volt. Évtizedekig ki volt éhezve a magyar labdarúgást szerető ember, szinte már el sem hitte, hogy lesz olyan nap, amikor újra világversenyen szurkolhat a nemzeti tizenegynek. Aztán eljött az idő és Franciaországban már egészen elképesztő magyar szurkolótáborral találkozott a világ. Fantasztikus és egyedülálló élményekkel lettünk gazdagabbak. Eltelt öt év és bár a pandémia miatt egy év ráadást kaptunk, de most már érkezik az a várva várt EB. Ami külön öröm és hatalmas sportsiker, hogy Magyarország ismét helyet kapott az indulók között. Huszonöt napot kell várnunk, és már nézhetjük is az első mérkőzést, amit a címvédő Portugáliának kellene játszani a hagyomány szerint, de ezúttal nem így lesz. Róma lesz a helyszín és a Törökország - Olaszország találkozót tekinthetjük meg nyitómérkőzésként. A portugálok pedig ellenünk kezdenek június 15-én, amikor is a magyar válogatott az első mérkőzést játssza az Európa-bajnokságon.

A részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott edzése a telki edzőközpontban 2021. május 18-án.
MTI/Szigetváry Zsolt

A hatalmas öröm mellett azért egy pici üröm, hogy nem kerültünk gyenge csoportba. Amikor 2016-ban kiderült, hogy Izland, Ausztria és Portugália lesz velünk egy csoportban, nem tűntünk esélyesnek, de szervezett, jó játékkal csoportelsőként jutottunk tovább. Az idei kontinensviadalon az 'F' jelű csoportba kerültünk, ami a lehető legerősebb ellenfeleket tartalmazza, nem csak nekünk, hanem bármelyik ország válogatottja számára. Ismét Portugália lett az egyik ellenfelünk, kiegészülve Németországgal és Franciaországgal, ami azt jelenti, hogy Marco Rossi csapata gyakorlatilag tét nélkül futballozhat a világ legjobb játékosai ellen. Csoportunk mérkőzéseit Budapesten és Münchenben rendezik, mi két találkozót itthon játszunk, és a németek ellen lépünk majd pályára a harmadik csoportmeccsünkön a bajor városban.

PestiSracok facebook image

Azonban mielőtt elkezdődik a labdarúgó-válogatott menetelése a kontinensviadalon, még két felkészülési mérkőzés vár a csapatra. Ráadásul jó nevű, de legyőzhető ellenfelek ellen. Június 4-én Ciprus válogatottját fogadjuk, 8-án pedig Írország legjobb labdarúgói jönnek Magyarországra vendégségbe. Ennek köszönhetően hétfőn Marco Rossi és csapata megkezdte a magyar válogatott felkészítését a júniusi meccsekre. Az RB Leipzig pedig közleményt adott ki, hogy elengedte Gulácsi Péter pihenni, hogy később ő is tudjon csatlakozni a válogatotthoz, és fel tudjon készülni az EB-re. A mai sajtótájékoztatón még Bogdán Ádám, a Fradi kapusa állt a sajtó rendelkezésére, és elárulta, hogy a portugálok elleni meccs már szóba került az edzések alkalmával.

Bogdán Ádám kapus a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott edzésén a telki edzőközpontban 2021. május 18-án.
MTI/Szigetváry Zsolt

A válogatott felkészüléséhez folyamatosan csatlakoznak a külföldön tartózkodó játékosok, de Nagy Ádám, aki Bristol City-ben játszik már Rossi rendelkezésére áll. A három kapusból tehát kettő tréningezett, a mezőnyjátékosok közül mindenki cipőt húzott. A magyar mezőnyből ott volt Bolla Bendegúz, Botka Endre, Fiola Attila, Hangya Szilveszter, Lovrencsics Gergő, Spandler Csaba, Cseri Tamás, Loic Nego, Sigér Dávid, Hahn János, Nikolics Nemanja és Varga Roland is, továbbá a bajnoki szereplését már egyaránt befejező, az Omonia Nicosiával aranyérmet nyerő Lang Ádám. Tehát június 4-én felkészülési, június 15-én pedig Európa-bajnoki meccseken láthatjuk először a válogatott játékosokat.

Marco Rossi szövetségi kapitány a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott edzésén a telki edzőközpontban 2021. május 18-án.
MTI/Szigetváry Zsolt

AZ EB-RE KÉSZÜLŐ BŐ KERET** Kapusok:

Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros),

Gulácsi Péter

(RB Leipzig – Németország),

Tóth Balázs (Puskás Akadémia)

* Védők:

Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár FC), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc)*, Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros),

Willi Orbán

(RB Leipzig – Németország),

Spandler Csaba (Puskás Akadémia),

Szalai Attila

(Fenerbahce – Törökország)

Középpályások: Cseri Tamás

(Mezőkövesd),

Gazdag Dániel

(Philadelphia Union – Egyesült Államok),

Holender Filip

(Partizan Beograd – Szerbia),

Kleinheisler László

(NK Osijek – Horvátország),

Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Loic Nego (Mol Fehérvár),

Schäfer András

(DAC – Szlovákia),

Sigér Dávid (Ferencváros),

Szoboszlai Dominik

(RB Leipzig – Németország)

Támadók:

Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár),

Sallai Roland

(Freiburg – Németország),

Schön Szabolcs

(FC Dallas – Egyesült Államok),

Szalai Ádám

(Mainz – Németország),

Varga Kevin

(Kasimpasa – Törökország),

Varga Roland (MTK Budapest)

A dőlt betűvel szedett játékosok már az edzőtáborban vannak. *Sérülés miatt nem edzett.

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.