marco rossi
Álom és valóság, avagy mit oldana meg Marco Rossi távozása és mi várható el reálisan a magyar válogatottól? (PS-elemzés)
Amint arról portálunkon is beszámoltunk, a magyar labdarúgó-válogatott tegnap este megkezdte szereplését a Nemzetek Ligája (NL) A-divíziójában. A bemutatkozás árnyaltan fogalmazva is nagyon rosszul sikerült, csapatunk súlyos, 5-0-s vereséget szenvedett Németország ellen. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, alig fél nappal a történések után az internetet ellepték a kommentelők seregei, akiknek nagy része most átkot szór mindenkire, akinek ehhez a vereséghez köze van. Anélkül, hogy felmentést akarnánk adni a tegnapi, valóban nehezen minősíthető játékra, nem árt árnyalni a képet, akár a csapat felé táplált várakozások, akár Marco Rossi szövetségi kapitány megítélése tekintetében. Elemzésünkben erre igyekszünk kísérletet tenni. A küzdelmet várjuk el, ne a győzelmet!
Nagyon halovány első félidő után, látszólag Varga Barnabás sérülését követően (innen is reméljük, hogy hamar újra a pályán lesz, kaptunk vérszemet és gyűrtük le Skóciát. Eksztatikus élmény ez a szurkolóknak, hiszen bármi történjen is, egy újabb kontinenstornán vagyunk túl úgy, hogy nem jövünk haza üres kézzel. És hogy ez sorjában harmadjára van így, természetes módon valamiféle elvárást épít fel a csapat köré. Akár olyan elvárásokat is, amelynek nincsenek realitásai, de persze így kényelemesedünk bele a jó dolgokba. Nem csoda, hiszen mint a való életben, úgy a futballban sem tartozunk a legerősebb nemzetek sorába, azt azonban mindenképpen elvárjuk, hogy akik minket képviseljenek, azok küzdjenek értünk. Úgy június 9-én, mint most, 23-án. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. "Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.