Pesti Srácok

Dárdai Bence máris bemutatkozhat a magyar válogatottban! – Marco Rossi kijelölte a törökök elleni keretet

null

Az elmúlt időszakban megszokottá vált módon, sajtótájékoztató keretén belül nevezte meg aktuális kiválasztottjait Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A Törökország elleni Nemzetek Ligája-párharcra készülő nemzeti csapatba máris behívót kapott a Wolfsburg játékosa, Dárdai Bence, bizonyíthat a Fradiban mostanság berobbanó Tóth Alex és hosszú idő után ismét kerettagságnak örülhet Styles Callum is, míg az alapemberek közül kimaradt Nagy Ádám és Ádám Martin.

Bár aki követi a magyar válogatott szereplését, akár kapásból is fel tudná sorolni az éppen aktuális válogatott keretbe behívót kapó játékosok nagy részét, most mégis fokozott érdeklődéssel várhattuk Marco Rossi névsorolvasását. Ennek oka, hogy több poszton is nehézségek adódtak az elmúlt időszakban, így kérdéses volt, hogy alapemberei közül mindenkire számíthat-e a kapitány, illetve aki kimarad, azt kivel igyekszik majd pótolni.

Nos, kora délután felszállt a „fehér füst”, és minden kérdésre választ kaphattunk. A legtöbb poszt tekintetében elmondható, hogy nincs meglepetés. Jóllehet, közel másfél hónapot ki kellett hagynia sérülés miatt, mégis ott van a kapusok névsorában Dibusz Dénes, visszatért az ősszel saját kérésére kimaradó Gulácsi Péter, és ott van a névsorban a télen Debrecenbe hazatérő Hegyi Krisztián.

A védők sorában ismételten helyet kapott a Standard Liege csapatában kölcsönben szereplő Szalai Attila, a középpályán pedig először kapott meghívót a közelmúltban a magyar válogatottat választó Dárdai Bence.

PestiSracok facebook image
A németről magyar színekre váltó Dárdai Bence akár már ebben a hónapban bemutatkozhat nemzeti együttesünkben. Fotó: Instagram/Dárdai Bence
A németről magyar színekre váltó Dárdai Bence akár már ebben a hónapban bemutatkozhat nemzeti együttesünkben. Fotó: Instagram/Dárdai Bence

Szintén először vesz majd részt az összetartáson a Robbie Keane által már többször is kiemelt ferencvárosi Tóth Alex. Ebbe a csapatrészbe visszatért az újabban állandó játéklehetőséghez jutó Styles Callum, kimaradt ugyanakkor a játékhiányban szenvedő Nagy Ádám.

Elöl nincs meglepetés, Szabó Levente sem először tagja Marco Rossi keretének, a többiek pedig alapembernek számítanak. Talán csak Ádám Martin hiánya tűnhet fel elsőre, ám vele kapcsolatban a kapitány már korábban jelezte, hogy ezúttal eltekint majd a szerepeltetésétől.

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya meghívta Dárdai Bencét és lehetőséget ad a Ferencváros újsütetű tehetségének, Tóth Alexnek is.<br />Fotó: MTI/Illyés Tibor
Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya meghívta Dárdai Bencét és lehetőséget ad a Ferencváros újsütetű tehetségének, Tóth Alexnek is.
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Csapatunkra a hónap második felében két fontos tétmeccs vár Törökország ellen. A cél a legmagasabb divízióban történő bennmaradásunk lesz.

******

A Törökország elleni válogatott keret:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Hegyi Krisztián (DVSC), Szappanos Péter (Paksi FC)

Védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Kecskeméti TE), Dárdai Márton (Hertha BSC), Fiola Attila (Újpest FC), Orbán Willi (RB Leipzig), Szalai Attila (Standard Liege)

Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Dárdai Bence (Vfl Wolfsburg), Kata Mihály (MTK), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC). Nikitscher Tamás (Valladolid), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (West Bromwich Albion), Tóth Alex (Ferencvárosi TC)

Támadók: Csoboth Kevin (St. Gallen), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Sallai Roland (Galatasaray), Szabó Levente (Braunschweig), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

******

A magyar válogatott programja:

Március 20. (csütörtök): Törökország–Magyarország; Isztanbul, 18 óra

Március 23. (vasárnap): Magyarország–Törökország; Puskás Aréna, 18 óra

Vezető kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.