Hungarogáz
Hogy mi is az a Hungarogáz?
A hungarogáz egy semmitmondó felirat egy falon, ha az ember Vác felé megy autóval, láthatja a város szélén. A hungarogáz azonban egy mély jelentéstartalmú összetett szó is, amely külön értelmet nyert a nemrég lezajlott európai parlamenti választás után. Mert ugye egyik oldalon ott van a szépen felépített polgári ideológia, az összeválogatott magyarországi képviselőkkel: van köztük családanya, roma képviselőnő, határontúli magyarok. Megannyi történet, megannyi külön sors összegződik egy képviseleti bázissá, ők így összességében Magyarország múltja, jelene, jövője, sorsa, törekvései. A magyar valóság.
És aztán ott gomolyog a hungarogáz. Az a csapatnyi egyéb egyén, akik még Magyarországot képviselni hivatottak, és akik szintén megannyi külön történet, megannyi külön sors. Akik összetéveszthetőek, összemoshatóak Magyarországgal, akiket ha akarnánk se tudnánk takargatni, mert sajnos éppúgy részét képezik a múltunknak, a jelenünknek és a jövőnknek. És attól hungarogáz, hogy nem sikerült őket magánügyként kezelni, előgőzölögtek a repedésen, Európa kényes orra alá. Természetesen európai szintű juttatásokért cserébe.
Hát kik is ők. Említsük elsőnek a hölgyet. A csak újabban fajelvű Morvaikrisztit, aki álmatag, Rubint Rékától eltanult vigyorral zsidózik magyarérzelmességtől elfátyolozott hangon, bár nem is olyan régen még a melegkapcsolatok diszkriminatív korhatár-gátja ellen küzdött vállvetve magyarországi meleg szervezetekkel. Meghát ő mégiscsak Balóné. És fajtársa, a Kovácsbéla. Aki ügynök. Az oroszok barátja. Nem a magyarok barátja. Jó, hogy pont őt küldtük.
Aztán itt van a két külön pártocskából bekerült Kormányváltó hős. Euroferi, meg az Eurogordon. Most, hogy itthon nehezebben megy az érvényesülés, megpróbálják közvetlenül odakintről tematizálni a Magyarországról kialakítandó európai képet. Nem Tavares-jelentés lesz, hanem Gordonjelentés. Meg Ferijelentés. Minden héten. Meg fékek és ellensúlyok. Meg náciország. Ügyesebben nem is helyezkedhettek volna. Nem is csoda, hogy visszahívták a tehetséges Göncz Kingát, ha egyszer a forrás mostantól Európában buzog föl… És vitték magukkal Jávor Benedek Kaméleont. Akinek nem teremthetett volna elég segget, aki teremtette. Most épp megint kizöldült, hogy Európába mehet.
És országunk képviseletében kijutott az MSZP utolsó igazán tipikus pártkádere. Az iszákos, prosztó Szanyikapitány. Fejében Naésgyula felejthetetlen mondatának visszhangjával: egyedül maradtál Tibor. De még utoljára menj, és mutasd meg, milyen is a magyar kommunista. Menj, igyál és beszélj. Ne gondolkodj. Csak mondd. Te vagy az utolsó szamuráj…
(Ezúton gratulálok magunknak, hogy ha éppenhogy is, de sikerült a normális magyar ellenzéket is bejuttatni. Drukkolunk neked, Meszerics Tamás, csak ne nagyon nézzél magad köré, úgy legalább négy évig. Nem fog tetszeni, akiket látni fogsz.)
És ennyi. Hát ez a másik csapat is mink vagyunk. Ők is tevékenykednek majd értünk, a mi felhatalmazásunkból, és négy éven keresztül pirulhat majd miattuk az orcánk. Hiába a szépen kitalált és megkomponált polgári országkép. Visszük magunkkal a Muónikasót is, meg a szívtipró éjjelnappal Magyarországot.
Na, ezt nevezem én hungarogáznak.
