Pesti Srácok

Lassan mindenki meghülyül

Lassan mindenki meghülyül

Legalábbis ezt vélem kiolvasni az elmúlt pár nap híreiből. Persze a tavasz miatt amúgy is hajlamosak vagyunk megkergülni (igen, a hormonok), de úgy tűnik, hogy a Juhász Petya színházi cameojában emlegetett legális fű idő előtt került az utcára, annak is ellenzéki felére.

Nézzük, hogy miért gyanús nekem, hogy az anyagból jutott több helyre is.

Adott ugye a Budapest Anarchista Színház Zöld Petrezselyem című darabja. Akár még zseniális is lehet. A főnök Sickratman, azaz Paizs "kiirtanámazösszeskeresztényt" Miklós, a darab pedig bevallottan didaktikusan demagóg. És elég olcsó is, amennyire az indexre bevágott részletekből meg lehet állapítani. Még egy proletár népszínházi előadás az Sztalinvárosi Vasmű kénkinyerőjében működő szocialista brigád agit-prop bizalmijának szervezésében is komolyabb dramaturgiát gondolhatott a 60-as években egy direktben arcba tolt kurzusdarabba. Ami meg aztán főleg ijesztő, hogy ehhez a kimondottan együgyű darabhoz (orbánsátán rossz, fű jó, orbán, aggyá' füvet!) JP még magyarázatot is fűz. Fene se tudja, hogy JP csak amiatt tesz így, mert pontosan tisztában van a cannabis hosszú távú hatásaival, vagy úgy en bloc az egész Együtt-PM (igen, ő a párt vezető politikusa...) szavazóit tartja ennyire, mindenesetre ezzel a pörformansszal egy tyúklépést se tettek a legalizáció irányába.

És akkor hova juthatott a cuccból? Farkasházy Teddynek szinte biztos, bár nála az öregkori szenilitás is egy magyarázó erővel bíró lehetőség. Ugyanis idén is lesz Levitézlett Marxisták Elvtársi Kertibukkakéje, ismertebb nevén szárszói találkozó. Hogy idén (is) ki lesz a gangbang középpontjában, nem lehet kérdés. Tavaly óriási sikert aratott Konrád György azzal, hogy Mesterházyt felszólította, adja át a kormányt csattogós lepkét Gordinak, had tolja most ő egy kicsit. Gyakorlatilag csak egy-két mondattal kell kiegészíteni az a beszédet, és le is mehet újra.Arrafelé úgysem szeretik a változatosságot. Esetleg Heller kicsi jobban felöltözhetne idén.

Ugyancsak erősen belehet petrezselyemezve Gréczy "Táskahordozó" Zsolt, viszont ez se 100%, ugyanis nála meg azt tudom elképzelni, hogy a reménytelen szerelem, amit főnöke iránt érez, az agyára ment. Szerinte ugyanis Orbán szakadékba kormányozza az országot, ráadásul rohamtempóban. Mindezt azzal, hogy "Folytatja a jövedelmi különbségek növelését, a társadalmi feszültség élezését, a fogyasztás visszaszorítását, a befektetők elriasztását, a húzóágazatok megsarcolását, a hitelezés ellehetetlenítését, a pávatáncot, az ország természetes szövetségeseinek elidegenítését, a korrupt önkényuralmi rendszerekhez való dörgölőzést, mindazt, ami Magyarországot és kormányának fejét nemkívánatossá tette a nyugati demokráciák szemében."

No most Zsoltika! Először is nem fogjuk telesírni a párnánkat, ha nőnek a jövedelmi különbségek itthon, amíg egyébként 6,8%-kal emelkedtek a reálbérek 1 év alatt. Arra meg erősen elkezd tikkelni a szemünk, amikor a komcsik megint mások (a jómódúnak nevezett alsó-középosztály) pénzét költené, amíg az el nem fogy. Ezt a társadalmi feszültség élezése témát szintén hagyjuk már! Azért kapott megint 2/3-ot, mert olyan baromira nagy feszültség van úgy általában... A fogyasztás meg annyira visszaszorult, hogy folyamatosan nő, és Magyarország és kormányának a feje annyira nemkívánatos nyugaton, hogy csak a híresen Európa pária sorba tartozó Merkel kancellár asszony fogadta.

A hitelezés ellehetetlenítéseként aposztrofálni azt, hogy nem vágnak nyakló nélkül minden szerencsétlen után ingyenpénzt (ami ugye nincs is), hogy aztán anyagi lehetőségeiket rosszul felmérő családok százezrei vegyék be újra azt a brét, amiről 2008-ban kiderült, hogy nem is bré, csak egy romlott krinolin a hipermarket húspultjáról, na az megint csak ordas nagy baromság. Az önkényuralmi rendszerekhez dörgölőzés megint csak értelmezhetetlen. Ha majd az egész "demokratikus" nyugat felhagy a Putyinnal való biznisszel, akkor talán számon kérhető lesz Viktor is. Köszi, Zsolti, leülhetsz. Egyes. És tedd le azt a cigit, nem tesz jót!

Kertész Ákos meg továbbra is csak Kertész Ákos.


PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."