Magyarik iksz faktora
Mindjárt vége az X-faktornak. Mi lesz akkor veletek, magyarok? Utána még lesz sírás és nevetés, új cd és autó, és Blikk és Bors és Puzsér. Aztán annyi. Fordulhattok megint az unalmas életetek felé. A nyugati ihletésű show jól megdumált benneteket. A műsor ugye azt a bizonyos x-faktort, a rejtett titkos zsenit kutatja, amelyet bárki kiénekelhet vagy kitáncolhat magából, ha bátor. Az X utalás az X-menek genetikus eXtra kromoszómájára, valami a normálistól elütő, kiemelkedő képességre, tehetségre, ami mindenkiben szunnyadva várja a felszabadítást. Ez ugye egyértelműen az ének és a tánc… De ha vége lesz az x-faktornak, a kromoszómák elszenderednek, álmukban csöngetnek egy kicsit, és megint átlagos lesz mindenki….
Persze az eszünkkel mindannyian tudjuk, hogy az ikszfaktor átejtés. Zenei pankráció. A műsor azt próbálja lenyomni a 10 millió magyar torkán, hogy itt márpedig megél majd az évenként minimum 3-4 fölfedezett sztár, holott nyilvánvalóan nem fog. Vihar a biliben. Annak a (hazai) pop-iparnak a blöffje, amelyik a könnyűzene már helyzetbe került előadóit sem képes eltartani. Ez a médiumipar, amelyik tökéletesen ráállt az eldobhatós sztárocskák gyártására, amelyekből ha kiszürcsölték a kólát, mehetnek a szemetesbe, mint a mekis papírpoharak. A magyar tehetség kutatói azt üzenik a színpadról, hogy akkor leszel valaki, ha szórakoztatod a hétvégén a családja helyett a tévébámulással időt töltő nézőközönséget. Kezdetben az is elég, ha hülyét csinálsz magadból. De olyan aranyosan. Aztán az igazi sztárok szépen elmagyarázzák neked, hogy nem vagy elég jó így, ahogy vagy, azért is kullogtál eddig a sor végén, ezért néztek eladónak a teszkóban. De ha megtanulod utánozni a nagy sztárokat, akik - ellentétben veled - igazán jók, akkor a fényükből vetül rád is egy kevés. Szíjj Melindát is látens leprolizták, de mikor olyan Bette Midleresen kezdett énekelni, akkor az jó volt, mert olyan Bette Midleres volt. Nem Szíjj Melindás… A tehetség kibontakoztatása helyett ez az üzletág a hullócsillag-pálya állomásain várakozik. A felvillanástól a talmi népszerűségen át az eltűnés okozta összeomlásig, az élősdi médiumok a rövid ámde, intenzív fényesség vámszedői. És miközben ezek az újszülött csillagok kihunynak, ezrek kívánnak a tv-képernyők mögött hasonló életet maguknak.
Míg Európa és Amerika a póri táncos-komikusokért izzad a tévé előtt, a kínaiak a maguk X-faktorában gyönyörködnek. December 2-án indult útjára a Csang’o 3 űrszonda, fedélzetén a Jütü elnevezésű holdjáróval. A kínai átlagproletár egyenes adásban figyelte a kilövést, követi az űrszonda útját, és fogja figyelni, hogyan száguldozik az űrterepjáró a Hold felszínén.(Mi akkor tudjuk meg, ki nyerte az x-faktort…) Közben megpattint egy Mao-sört, Mao-ropit rágcsál és buzgón bólogat. Lám, ide jutott a mi kitűnő népi demokráciánk. Bár már 2008-ban hasonló izgalmakat élhetett át, amikor Csaj Cse-kang tajkonauta végigslattyogott űrhajója oldalán egy kínai zászlóval a kezében. Az első kínai űrsétáról visszatért pilóta újságírói kérdésre csak annyit tudott kinyögni: elég jól érzem magam. Semmi kis lépés nekem, nagy ugrás Kínának. (remélem megfejtették a poén mind a két rétegét - a szerk.) Na, itt kezdett mindenki izzadni, de végül mégsem végezték ki az apró baki miatt a kiscsaládot. Ezek a fura, ferdeszemű keletiek mindenesetre rájöttek, hogy vernyákolásból nem lesz semmi, ezért nemzeti képességeik x-faktorának kutatását a tudás, a teljesítmény felé tolták el, és büszkék rá, holott nincs náluk nagyobb technika-tolvaj a földön. (Mi abban az évben Király Viktor megasztárságának örülhettünk.)
Természetesen van, aki énekesnek, zenésznek születik, de az olyant föl kell kutatni, nevelni és támogatni kell, nem egy igen egyszerű séma mentén (ki)használni. A magyar zenei élet x-faktorát sokkal hamarabb fölfedezhetjük például a végtelen unalomba taszított Petőfi verseit bluesban föléneklő Ferenczi Györgyben. Vagy azokban, akik a másik nemzedéknek magukat nevező, tökéletesen egyforma emók idejében undergundnak mernek maradni, esetleg borkitikát rappelni. És persze sorolhatnánk.
A magyari x-faktort azonban számtalan más területen, sokkal egyértelműbben le lehet leplezni. Vegyük például a sportot, kivéve természetesen a focit. Ha eljön az Olimpia, mindannyian azon izgulunk, hogy a négy évig anyagi bizonytalanságban tartott, és minden figyelemtől elzárt sportolóink hogyan küzdik föl magukat a világ élvonalába, aztán bazmegololunk a bronzérmek miatt. Mi ez, ha nem az elnyomott x-faktor, a javából. Ismétlem, a magyar foci nem tartozik a sportok közé.
A magyar x-faktor ráadásul számtalan nemszeretem, a hülyítésre berendezkedett média számára értelmezhetetlen területen fölüti a fejét. A kreativitásnak, az önálló gondolkodásnak köszönhető eredmények ösztönözhetnének bennünket arra, hogy hasznos értéknek tartsuk a kitartást, a tanulást, az intuíciót. Csakhogy az már nem fér bele a média öregecskedő celebecskék felügyelte tehetségkutatók imidzsébe. Kitűnő példa erre a fényáteresztő beton. Zseniális. Büszkék vagyunk rá? Inkább a Danics Dóra magascéjére. Vagy kémleltük –e az eget, amikor néhány BME-s hallgató lelkesedésének köszönhetően tavaly az első magyar műhold (Masat-1) elkezdett pittyegni a fejünk fölött. Ja nem, mert pont akkor az Oláh Gergő nyerte az ikszfaktort, Radics Gigi meg a Megasztárt. Apropó, kik is ezek az emberek…?
És ha már a kínaiak űrprogramja szóba került… Magyarország az űrkutatás x-faktora. Egy ilyen kis lélekszámú népecske valószínűtlenül sok eredményt tud felmutatni ezen a téren, holdjárót és az űrt megjárt két magyar űrhajóst, vagy pl. a rakéták atyját, Kármán Tódort, akiről az űrt a földi légkörtől elválasztó határvonalat elnevezték. A magyar x-faktor, nevezzük nevén, a tehetség tehát kiburjánzik olykor-olykor, és számítani lehet Masat-2- re, vagy annak a magyar tervezésű holdjárónak az útrabocsátására, amelyik most készül. Így néz ki.
Puli a neve. Ez a mi űrkutyánk teljes mértékben saját fejlesztés, barkácsblöki. Nem sokkal került eddig többe, mint az Alföldi gázsija. De hát amedd ig a maga x-faktorát egy társadalom csak azon képességében tudja tetten érni, hogy a zuhany alatt milyen szépen tudja üvölteni a Száguldás, porshe, szerelem, száguldás-t, addig megmarad a dilemma: Átlag Józsi vagy a Közhelyi Pisti lesz a jövő záloga? És közben leülepszik a média tanulsága-rostja a tudat legaljára, hogy nem kell törekedni, tanulni, fejlődni, gondolkodni, kérdezni, mérlegelni. Az mind hülyeség. Te egy egyéniség vagy! Énekelj! Énekelni bárki tud! Te egy bárki vagy! Szép vagy! Vegyéltelótkólátmosóportfogbeapofádigyálsörtborotváljhónaljat…!
Pedig el tudnánk képzelni egy egyenes adást az űrpuli első vakkantásáról is. Neadjisten egy olyan vetélkedőről, ahol a hangon vagy a táncikáláson kívül minden mással lehetne versenyezni. Például az agyunkkal.
