Pesti Srácok

De mi a helyzet Bandival?

De mi a helyzet Bandival?

PestiSracok facebook image

Ha másra nem is jó ez a bajai időközi okozta politikai felhevülés, legalább minden napra jut valami izgalom. Minden nap egy kicsit más, mint az előző és ha nem írok meg időben egy posztot, akkor másnap már felesleges is folytatnom. Még a Bajai Őrület Második Eljöveteleelőtt gondolkoztam el azon, hogy az egyfajta cezúra lesz Schiffer András politikai megítélésében. Ha (újra) veszít az ellenzék, annak ő lesz az okozója, a baloldali sajtó  végleg átsorolja az ellenség lövészárkába, ahol az LMP még a „királynőnek is csak látszatellenzéke”. Értik ugye: még a szarnál is szarabb. Az a kriptofideszes formáció lesz, aminek egyetlen szerepe a szocialista pártba elegánsan visszatérők egységfrontjának megbontása, a Demokratikus Koalíció vagy az Együtt Senki Nem Tudja Mi Éppen A Nevük formációja parlamentbe jutásának megakadályozása, természetesen magának a Kaijunak útmutatását követve. Egy pillanatra úgy tűnt szokás szerint igazam lesz (bloggolni csak szerényen és szépen, ahogy csillag megy az égen), a baloldal harcisajtójának zászlóshajóján el is dördült az első lövés, az első nyomjelző lövedék be is csapódott Bandiba, mint az Ellenzéki Összefogás Nagy Októberi Szocialista Győzelmének megfúrójába, a kriptofideszes dezinformátorba, az önálló párt és gondolat hamis illúzióját kergető morális hullába, pusztán azért, mert  Szakacsics Árpád méltatlan unokája nem kapott az alkalmon és rohant el feliratkozni felszopófiúnak vagy a szerencsekereket forgatni a összszocialisták Nemmondjukkimitünneplünk alkalmából rendezendő szakestjére.

Hogy mégsem érkezett a sortűz, annak egyetlen egy magyarázata van: Karácsony Dzsemiék hülyék, mint a segg. Talán a magyar választástörténetben elsőként nem sikerült abszolválniuk a nem túl bonyolult adminisztratív feltételeit egy időközi indulásnak, és így nem a kriptofideszes LMP akadályozta meg a kormány-és korszakváltásra szavazni akaró tömegekkel győzelmet győzelemre halmozó (hehe) összellenzék békéscsabai sikerét, a Nagy Novemberi Áttörést, hanem a kontraszelektált poszteszdéeszesek mágnespártja, a PM. A Jobbikon kívül maradt nekik az LMP, mint a választásokon indulni is képes ellenzéki párt. Kínos, roppant kínos. Hamarjában fiókba is kerültek a Schiffert és pártját gyalázó vezércikkek, most a finom petting van soron, hátha sikerül elérni, hogy bevállalják – legalább helyi szinten – az összefogást.



Hogy Bandi mit akar, arról csak sejtéseink lehetnek. Elkerülve a jobber sajtóra jellemző, roppant autentikus (hehe), az ellenzék ellensége a barátom alapú Bandiszeretgetést, megkockáztatom: össze fog jönni a helyi ellenzéki összefogás. Ajándék lónak ne nézd a tulajdoni lapját, ha Szocialista Egységfront szeretne Békéscsabán is autósüldözni, plakátozni, száraztésztát osztani, oktató videókat készíteni egy elempés jelölt érdekében, akkor miért ne tegyék... Nyilván eközben az országos sajtóban rendkívül kulturáltan hangoztatja majd a különállását, de ettől függetlenül jó esélyt kapott az élettől és a tőlük leváló félkegyelműektől, hogy újra odategye a bejutni képes pártok közé az LMP-ét.


Mi itt a Toronyházban úgy vagyunk ezzel a Schiffer legénnyel, hogy őt csak annyira tartjuk hülyének, mint egy átlag európai értelemben vett baloldalit, akiknek egalitárius eszméi vannak, valamint határozottan kevesebb Kekest vagy Kirk-öt olvasott, mint az ideális volna. Ugyanakkor hiányzik belőle az az utódpárti komposztáló illat, ami minden 2 percnél régebbi emlékeket megőrizni képes szavazót a Fideszhez hajtott eddig. Nem kedveljük Bandit, de jó lenne végre európai értelemben vett vitákat folytatni egy európai értelemben vett baloldallal (európai értelemben vett szélsőjobbnak is örülnénk, mert ettől az áporodott antiszemitizmustól kivan a faszunk), ezért hát sok sikert kívánunk neki!


Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.