Pesti Srácok

A homofóbia az új antiszemitizmus

A homofóbia az új antiszemitizmus


Beindult a LibNyaf®™a Szent István Társulat hittankönyve okán, mivel abban állítólag halálos bűnnek nevezik a homoszexualitást. A polkorrekt kommandó csutkára töltötte a karabélyokat és tüzelni kezdett. A kiadó erre közölte, hogy rendben, akkor módosítják a szöveget. Ez egyébként helyes is,  de reméljük, tényleg csak pontosításról van szó (bár még nem vettük a fáradtságot, hogy megnézzük a hittankönyvet, vagyis kénytelenek vagyunk hinni a LibNyafnak, hogy ez van benne). A lényeg, hogy a hivatalos katolikus tanításban nem a „homoszexualitás”, hanem "a homoszexuális cselekedet" a halálos bűn. És ha az, akkor miért is ne lenne benne a HITtankönyben?

PestiSracok facebook image

Fairlane persze nem kíván teológusként megnyilvánulni, hiszen nem teológus, inkább bandababákat kergető detektív. De annyit azért a LibNyaf képviselői is megtehetnének, hogy utánanéznek annak, aminek csípőből nekimennek.


Kezdjük azzal, hogy hittanra csak az fog járni, akit a szülei erre küldenek. Így ha a szülő neadjisten afféle szabad szellemű poszthatvannyolcas gyökér, nem küldi arra, és otthon mondhatja a gyerekének, hogy a nyitottság mindenek felett, a kezébe adhatja Sartre-ot, Sade márkit vagy akár Marxot, mint erkölcsi nevelőket, elvégre sosincs elég korán a tömeggyilkosság elméleti megalapozásához. Ez esetben majd a józan paraszti ésszel bíró nagypapa, nagybácsi, vagy valamilyen rokon fog lekeverni egy makarenkói sallert a hülyéjének, de ez semmi esetre sem tartozik sem az iskolára, sem az államra.


Másodsorban nem ártana ismerkedniük kicsit a katolikus teológia „halálos bűn”-fogalmával. Ezek közé nem csak a homoszexuális cselekedet, a házasságtörés, vagy az emberölés tartozik, de például a házasságon kívüli/azt megelőző reszelés is (épp ezért Ford szénája sem áll túl jól), vagy a parancsolt ünnep mulasztása, és a böjt meg nem tartása is. Tehát ha a katolikus nem megy el vasárnap a misére, az halálos bűn. Nyilván van ezek között is hierarchia, csak azt szeretnénk érzékeltetni a LibNyaf képviselőivel, hogy mi ellen tiltakoznak. Miért nem kelnek ki a parancsolt ünnep mulasztását halálos bűnnek minősítő tanítás ellen?


Ezek a törvények ugyanis a katolikusokra vonatkoznak. Ha valaki nem hisz abban, hogy ezeknek a szabályoknak a betartása szükséges az üdvösséghez, akkor mit hisztériázik? A LibNyaf legfőbb ismertető jele az Jersey Shore elkényeztetett picsáit megszégyenítő hisztis mivolta mellett a nettó ostobasága. A „halálos bűn” büntetése ugyanis nem az, hogy Kövér László guillotine alá teszi a homárt, a házasságtörőt, vagy a misére nem járót. A halálos bűn büntetése – amennyiben elkövetője nem gyónja meg – a pokol. Így a halálos bűnök „elintézése” vallási aktus, amely csak az illetékesre és a Jóistenre tartozik. A gyónási titok miatt pedig még a legsúlyosabb (már elkövetett) bűnöket sem oszthatja meg a pap az állami hatóságokkal, nemhogy a buziságot.

A katolikus hittan - minő meglepetés - a katolikus hit tanításairól szól. Úgy tűnik, a LibNyaf-ot úgy kell kezelni, hogy kibaszott nagy evidenciákkal szembesítjük őket. A katolikus tanításban márpedig van rahedli halálos bűn, meg bocsánatos bűn, meg szentségek, miegymás. Aki erről akar hitelesen tanulni, annak többek között a LibNyaf számára kellemetlen, elfogadhatatlan állításokról is hallania kell. Ők persze végtelen toleranciájukról tanúságot téve mindenhol olyan tételeket akarnak látni, ami nekik is tetszik, és konformak a LibNyaf dogmatikájával. Ami azért mulatságos, mert – mint azt a legnagyszerűbb elvtárstól tudjuk – a pápának nincsenek hadosztályai. A homoszexuális aktus halálos bűnként való elfogadása azokra vonatkozik, akik elfogadják a katolikus tanítást, és szabad akaratukból igyekeznek engedelmeskedni szabályainak. Akik ezeket nem fogadják el, azok semmilyen következménnyel nem néznek szembe – maximum a fortyogó üsttel, meg a seggbe szurkált vellával az örök halálban, ami a jövő zenéje, majd kiderül. A katolikusok meg maximum annyit kérnek, hogy minden hatalmi-adminisztratív szankció kilátásba helyezése nélkül hadd higgyenek abban, ami szerintük helyes. Meg esetleg annyit, hogy ne kelljen már sztálini módon cenzúrázni a könyveiket.

Ezzel szemben a LibNyaf nagyon is szeretné, ha az elveik mindenkire kötelezően érvényesek lennének, mert az alaphelyzet az, hogy helyes álláspont csak az lehet, amelyik tökéletesen egyetért a LibNyaf-fal. Márpedig nem kell ahhoz katolikusnak lenni, hogy az ember hidegrázást kapjon a doktriner faszságaiktól. Lásd azt az esetet, amikor valaki bunkó, de arra is valamilyen ideológiai harci jelszó kell inkább:„szexizmus”. Már egy egészséges csöcsbámulás is főben járó politikai-ideológiai bűnnek számít.

Már csak azért is lenne haszna ennek a választható hittannak, hogy ne legyenek a témához olyan segghülyék a mai nebulók, mint a liberális felnőttek.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.