Pesti Srácok

Józsa vs. Illés – ki a valódi tahó?

Józsa vs. Illés – ki a valódi tahó?

Mikor a feminista Lévai Katalin, aki nem mellesleg szocialista EP képviselő, ráadásul miniszter volt a Medgyessy-kormányban, „szexistának” nevezte Illés Zoltánt – muszáj volt újraolvasni a parlamenti jegyzőkönyvet. És óhatatlanul eszünkbe ötlött Balogh József és az MSZP-s Józsa István ügye is. Tényleg ennyi bunkó férfi ülne a Parlamentben? Igaza lenne az egyébként „szelíd lelkű” Vadai Ágnesnek, aki „letahózta” a Fideszes IllésZoltánt?

PestiSracok facebook image

Nézzük csak sorban a tényeket, majd csak ezután ítélkezzünk!


Balogh József képviselő tavasszal, egy átmulatott éjszaka után megverte az élettársát. A nő természetesen ezután elhagyta. Ez tény. Rogán Antall volt az első, aki frakcióvezetőként éles hangon ítélte el a képviselőt és kezdeményezte a kizárását. Még a népszabi is megírtaRogán elmarasztaló szavait. Majd Balogh, köpve a tisztességre, megelőzve az eljárást, inkább kilépett a Fidesz frakcióból. Ma független, de volt párttársai szóba sem állnak vele. Nem bocsátották meg bűnét. Ez is tény.


Balogh József tahó. Nem a Parlamentbe való. Ez ítélet. A Fidesz ki is tette a szűrét.


Józsa István szocialista képviselő,2012-ben, egy bizottsági meghallgatáson előbb üvöltözött az elnökkel, majd ezt követően meghúzta Kubovicsné Borbély Anett bizottsági szakértő haját. A munkahelyén bántalmazott egy nőt! Később nemhogy bocsánatot nem kért, hanem megpróbálta kipofázni magát a kínos helyzetből. Az eset egyébként bekerült a bizottsági jegyzőkönyvbe is. Ez megint csak tény.

Józsa Istvánt nem vonta felelősségre a szocialista párt. Vadai Ágnes nem „tahózta” tele a médiát. Lévai Katalin nem írt cikket a szexizmusról, a hímsovinizmusról. Pedig írt már kismilliószor. De Józsa miatt nem ragadott billentyűzetet. Azóta Józsa él és virul. Az MSZP egyik legtöbbet szereplő politikusa. (Madarat tolláról...) Minden valószínűség szerint 2014-ben is befutó listára kerül és parlamenti képviselő lesz. Ez szintén tény.

Többek közt e két eset is szimbolizálja a Fidesz és az MSZP közötti különbséget.


Szél Bernadett. Az biztos, hogy
buta, de szép lenne?

Nos, ezek után nézzük meg az aktuális ügyet! Mit is mondott Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a minap a Parlamentben? A jegyzőkönyv szerint az LMP-s Szél Bernadett kérdésére válaszolt ilyeténképpen: „Attól, hogy ön szép, még nem következik, hogy ön okos (…) Vissza kell utasítanom azt a sok butaságot és baromságot, amit ön az elmúlt 5 percben mondott.” Aztán sorban cáfolta a Szél Bernadett által elmondottakat. Hamar kiderült, hogy a képviselőnőnek valóban vagy fogalma sincs az egész témáról, vagy hazudik, hogy hangulatot keltsen a kormány ellen. Arra kérte ugyanis Illés Zoltánt, hogy a kormány kérjen ki bizonyos dokumentumokat a román kormánytól, az Erdélyben található verespataki aranybánya környezetterhelő beruházási terveiről. Holott évek óta kéri és kapja a kormány ezeket a dokumentumokat. A Gyurcsány-, a Medgyessy- és az Orbán-kormány is. Politikától függetlenül. Tehát, ha nem is „baromság”, de „butaság” volt, amit Szél Bernadett mondott. Ez megint tény.


Illést egyébként nyugalomra intette Lezsák Sándor, a parlamenti ülést levezető elnök is. Illés ezután visszafogta magát, majd a „baromság” szót visszavonta. Később SMS-ben is bocsánatot kért. Ami szintén tény! Még akkor is, ha tényleg baromságokat hordott össze Szél Bernadett. Ha férfi, ha nő. A hülyeség egy jóképű férfi, vagy egy csúnya nő szájából is hülyeség. A baromság független a nemektől...


Mindenesetre az ügyet a baloldali kötődésű feministák hamar felfújták. A nem éppen úrnői, finom viselkedéséről híres Vadai Ágnes „letahózta” Illést. (Vajon mit szólnának a balos feministák, ha egy nőt tahónak nevezne egy parlamenti képviselő?!) A szocialista Lévai Katalin pedig írt egy „nagyszerű” cikket a Népszabinak, amiben nőgyűlölőnek, sőt szexistának nevezte Illés Zoltánt. Úgy gondolja, hogy Illés az egész női nemet, minden magyar nőt megalázott szavaival.  Nem túlzás ez kissé a tények ismeretében?


Szerintünk vihar a biliben. Olyan, mint amikor a feministák szóvá teszik, mikor a sportriporter „úszóhölgyet” mond, nem „úszónőt” az élő közvetítésben. Mert szerintük ez is szexista!


A feministák gyakran esnek át a ló másik oldalára. Ez talán m ég érthető is némely helyzetben. Sokkalta inkább tartjuk problémának, hogy kettős mércével ítélkeznek. Illés szavai szerintük szexista (mert fideszes), Józsa hajhúzása pedig rendben van (mert szoci). Tényleg! Hol voltak a hangos feministák, amikor Józsa testileg valóban inzultált egy munkáját tisztességgel végző nőt?!



Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.