Új cenzorok
A durván politizáló váci tanároknak egyetlen szerencséjük van: ez a jobboldali, keresztény alapokon álló kormány túlságosan is - jó értelemben véve - szabadelvű, mintsem kirúgja azokat, akik ideológiai harcot folytatnak az iskola falain belül. Persze nem tudom, ezt meddig kell még eltűrni?
Mint tudjuk, most már a azt is meg lehet tagadni, hogy egy iskola diákjai részt vegyenek a március 15-i központi ünnepségen. Ami nem jelent mást, mint hogy meg lehet tagadni a diákok tanítását az 1848-49-s forradalom és szabadságharc történelméről, hagyományairól. Tehát akkor manapság egy tanár, egy tantestület, egy igazgató megtagadhatja felügyeleti szerveinek a neveléssel, az oktatással kapcsolatos kéréseit? Mi folyhat itt egyes iskolákban, ahol államilag fizetett pedagógusok szembe mennek a nemzeti tantervvel, kitűzött oktatási, nevelési célokkal? Ezeket nemcsak mint évtizedek óta a közügyekért tevékenykedő újságíró kérdezem, hanem mint valaha középiskolában oktató magyar-történelem tanár, szülő, nagyszülő, egyszerűen mint magyar ember kérdezem: milyen nevelés folyik itt egyes iskolákban? S meddig folyhat meg ez a fajta szabadosság egyes tanároknál, amelyben szerintük a demokrácia egyenlő azzal, hogy szembe menetelünk a mindenkori kormánnyal, a többségi népakarattal, a nemzettel.
Az ügyet az robbantotta ki, hogy meghívta a váci Madách Imre Gimnázium tíz diákját és egy pedagógusát is a KLIK (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) a Honvédelmi Minisztériumon keresztül a budapesti állami megemlékezésre, ünnepelni a Múzeumkertbe. Az iskola tantestülete, igazgatója azonban levélben visszautasította a meghívást arra hivatkozva, hogy politikai színezetű rendezvényeken nem terveznek részvételt. Mert mint tudjuk, a ünnepen Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt. Ez aztán a cukiság, ez aztán a karakánság dicséri meg több balliberális lap, balos politikus a tantestületet. A i-re a pontot a volt cenzor tette fel, Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke, amikor véleményt fűzött a Népszavában az esethez: nemes egyszerűséggel államosított ünnepről beszél. Arról, hogy kellő nyomatékkal a központi ünnepségekre 800 diákot invitáltak meg tanári felügyelettel.
Vegyük csak sorjában. Ki beszél itt ünneplési kényszerről, állami kisajátításról? - az az Ildikó, aki előző életében nemcsak a KISZ Központi Bizottsága Kulturális Osztályán dolgozott, hanem 1984-től az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális alosztályát vezette, majd osztályvezető-helyettese volt? Köztudott, hogy itt dőltek el irodalmi-történelmi alkotások, színdarabok, zeneművek sorsa, cenzúrázása, betiltása, sőt akár Csurka István vagy Csoóri Sándor szilenciumra ítélése. Ráadásul történt egy rendszerváltás és ez már nem a május elsejei vagy április 4-ei kötelező felvonásról, ha nem tudná Lendvai. De persze pontosan tudja. Minden kormányzatnak elemi kötelessége nemzeti és állami ünnepeink megrendezése, támogatása. Az elvtársnő az ellen az ünnepségen való részvétel ellen protestált, azok mellé a tanárok mellé állt, akik megtiltották diákjaiknak, hogy emelkedett hangulatban érezzék át az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hangulatát. Tán elfelejtette Lendvai Ildikó, hogy ma szabadon ünnepelhetjük március 15-ét. Amíg a pártállam idején ahhoz az elnyomó hatalmi gépezethez tartozott, akik tiltották, üldözték március 15-e szabad megünneplését, akik kardlapozó, gumibotozó rendőrökkel verették szét a Petőfi szobor, a Nemzeti Múzeum előtt ünneplőket. Nem árt erre emlékeztetni őt és a könnyen felejtőket is.
Ami a váci gimnázium és állítólag néhány iskola tanárainak az ünnepségen való részvételt tiltó döntését illeti: A rendezők a diákokat nem pártrendezvényre hívták, hanem a magyar nemzet legnagyobb ünnepének központi rendezvényére, a Múzeumkertbe. Bátorkodom megemlíteni, hogy az ország különböző pontjáról felutazó gyerekeknek ez egy fillérjébe nem került, mert a buszos és egyéb szállítást a Honvédelmi Minisztérium fizette.
Mit gondolhattak az iskola szellemiségéről azok a váci szülők, akik azért küldték ebbe a gimnáziumba a gyermeküket, hogy nemzeti nevelést kapjanak, történelmi műveltséget, magyar identitástudatot. Arra tanítsák őket, hogy tiszteletet érezzenek nagy nemzeti ünnepeink és hősi halottaink iránt. Az iskola ettől az ünnepi érzéstől fosztotta meg tanulóit. Egyáltalán mit szólnak ehhez a váci Madách Imre Gimnázium tanulói, akiknek tanárai cenzorként működnek és megmondják nekik, hogy mi ünnep és mi nem? Persze nem lehet látni világosan, hogy a közös ünneplés ellenzői egy liberális kisebbség erőszakos akaratát jelenítették-e meg (már megint) a megfélemlített többséggel szemben, vagy valóban ez a váci tantestület akarata? De ezt intézzék el egymás között. Ne feledjük Bibó István szavait: a demokrata nem fél. Azt már csak én teszem hozzá, hogy egy demokrata nem hagyja magát megvezetni.
Nos, végül szabadna megjegyeznem valamit volt kedves tanár kollégák! Önök állami alkalmazottak - a mindenkori állam alkalmazottjai- és a fizetésüket is az államtól kapják. Tehát valamiféle kötelezettségük van a kenyéradó gazdájukkal szemben. A mi időnkben a nevelés és oktatás szentségére, a ránk bízott fiatalok fejlődésének biztosítására még esküt is kellett tennünk. Egyébként most is van eskü. S a jelenlegi tanári eskü azt is előírja, hogy a pedagógusnak minden előítélet (politikai), faji és vallási megkülönböztetés nélkül kell nevelnie, oktatnia a rábízott gyerekeket. Na itt van a kutya elásva. Ebbe a váci gimnáziumban beengedték a pártpolitikát. A tanulókat nem a Múzeumkertben kell félteni a közös nemzeti dolgainktól - még ha azokról a magyar miniszterelnök is beszél nekik -, hanem bizonyos tanárok politikai nyomakodásától, elfogultságától. Úgy vélem, sőt tudom, hogy más fejlett nyugati demokráciákban- az Egyesült Államokban, Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, azok az állami intézményekben dolgozó tanárok, akik szembe mennek a hivatalos állami oktatáspolitikával, vehetik is a kabátjukat.
A durván politizáló váci tanároknak egyetlen szerencséjük van: ez a jobboldali, keresztény alapokon álló kormány túlságosan is - jó értelemben véve - szabadelvű, mintsem kirúgja azokat, akik ideológiai harcot folytatnak az iskola falain belül. Persze nem tudom, ezt meddig kell még eltűrni?
Fotó forrása: Csudai Sándor (MH)
