Pesti Srácok

Mohácsi Viktória Kanadai menedékre vár

Mohácsi Viktória Kanadai menedékre vár

Várhatóan másfél hónapon belül elbírálják Mohácsi Viktória, korábbi SZDSZ-es európai parlamenti képviselő politikai menedékkérelmét Kanadában – tudta meg az érintettől a Magyar Nemzet. Mohácsi 2011 végén hagyta el Magyarországot, mert veszélyben érezte magát. A jogvédő, aki jelenleg a torontói Roma Közösségi Központ jogi tanácsadással foglalkozó részlegének munkatársa, 2011 végén hagyta el Magyarországot. Elmondása szerint sokkal nyugodtabb az élete, amióta Kanadában él.

Felháborodást keltett MSZP-s és volt SZDSZ-es politikusok körében az egykori európai parlamenti képviselő tavaly decemberben a CBC kanadai közszolgálati televíziónak adott interjúja. Mohácsi egy Magyarországról Kanadába kivándorló és ott menedéket kérő cigányokról szóló riportban arról számolt be, hogy többek között azért ment Kanadába, mert rájött, a Gyurcsány-kormány a romagyilkosságok ügyében folytatott nyomozás több részét nyolcvan évre titkosította. Mohácsi Viktória szerint ugyanis így akarták elkendőzni a rettenetes bűncselekmények politikai szálait. Nahlah Ayed riporternek utalt arra is, hogy a romagyilkosságokban érintve lehettek állami tisztségviselők is. Úgy érezte, e bűncselekmény-sorozattal összefüggő információi miatt veszélyben van, és 15 év börtönt kockáztatna, ha ezekről az ügyekről beszélne. A magyarországi romák helyzetéről a riportban úgy fogalmazott: "Magyarország nagyon közel van a polgárháborúhoz. De az biztos, hogy a mi népünk áll majd a vesztesek oldalán, mert nincsen pénzünk és nincsenek fegyvereink".

Mohácsi Viktória 2004 és 2009 között SZDSZ-es képviselő volt az Európai Parlamentben, korábban az Oktatási Minisztérium roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért felelős miniszteri biztosa volt.

PestiSracok facebook image

A teljes cikket a Magyar Nemzet szerdai számában keresse!

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?