Ferinek még csak a prímszámokkal gyűlt meg egyszer a baja. A kapitány viszont újra és újra elszámolja magát. Korábban is gyanús volt már, és a mai napig nem tisztázódott a nyilvános önéletrajzában néhány anomália. Többek között az, hogy miként szerezte meg itthon a közgazdász diplomáját abban az időben, amikor épp Kanadában, majd pedig az USA-ban élt. Persze a papír mindent elbír, a Wikipédián is könnyű módosítani.
Zárójel: például Karácsony Gergely Szilveszter is ezen a néven szerepel, miközben valójában Karácsony Szilveszter Gergelyként anyakönyvezték. Körülbelül fél éve még a róla szóló szócikkben is így volt feltüntetve, de azóta ennek minden nyomát igyekeztek eltüntetni a világhálóról. Csak nem cikinek érzik Szarok Rá elvtárs nevét a gazdái? Micsoda sértő, érzéketlen gondolkodás. Nem méltó ez a derék progresszív liberálisokhoz. Hogy akár csak meg is forduljon a fejükben, hogy gúnyt lehet űzni valakinek a nevéből… zárójel bezárva.
Szóval Márki-Zay múltjában vannak szürke foltok – nem biztos, hogy sötétek, és lehet, hogy sosem tudjuk meg. Azt viszont nem először láthatjuk, hogy a matek nem az erőssége. (Ezért sem tudjuk egészen készpénznek venni a közgazdász diplomát.) December közepén, a Parlament előtt tartott sajtótájékoztatóján ismertette, hogy ha kormányra kerül, 30 napról 90 napra emeli az időtartamot, ameddig álláskeresési járadék jár a munkanélkülieknek. Kampánytanácsadója ekkor odalépett mellé, és jelezte a mikrofonba, hogy pontosít: jelenleg 90 napig jár, és 180-ra kívánják emelni. A Márki-Zay mögött felsorakozó díszes politikusi társaság felől záporozó számok közepette talán Kunhalmi Ágnes volt az, aki végül eltalálta a helyes számot: 270 napra kívánják emelni. Ez szerepel a népszavazási kezdeményezésükben is.
Pár szóban a munkanélküliségről
Mielőtt az utóbbira rátérnénk, álljunk meg egy pillanatra, és tisztázzuk: Magyarországon jelenleg 3,5% körüli a munkanélküliség. Ez az EU-ban a negyedik legalacsonyabb érték. Közgazdasági szempontból bőven az úgynevezett „teljes foglalkoztatottságnak” felel meg. A munkanélküliségnek több fajtája létezik. Az abszolút munkanélküliség az, amikor számszerűen többen keresnek munkát, mint amennyi munkahely rendelkezésre áll az adott országban vagy régióban. A frikciós (súrlódásos) munkanélküliség az, amikor a társadalmi helyzetben történő valamilyen változás (lakóhelyváltás, képzés befejezése, átmeneti egészségügyi okok, stb.) miatt a munkavállalónak ideiglenesen nincs állása. Ez néhány hétig szokott tartani, és egy bizonyos – jobb esetben minél alacsonyabb – szinten minden gazdaságban jelen van. A strukturális (szerkezeti) munkanélküliség pedig az, amikor az állást keresők és a munkahelyek szerkezete eltér egymástól. Vagyis van ugyan munkalehetőség, de más területeken, szakmákban, mint amelyekhez az álláskeresők értenek; az ő képesítésüknek megfelelő területeken viszont kevesebb szabad munkahely van. Ez is minden gazdaság állandó velejárója, és átképzésekkel, felnőttoktatással lehet és szokták segíteni.
Az utóbbi kettő Magyarországon is jelen van. Abszolút munkanélküliségnek viszont nyoma sincs. Sőt. Rengeteg betöltetlen állás van, olyannyira, hogy az sokszor már gátja az áruk és szolgáltatások zavartalan áramlásának, a vállalkozások működésének. Konkrétan: masszív munkaerőhiány van számos területen, beleértve fontos technológiai szektorokat, személyes szolgáltatásokat, mesterembereket, stb. Még azt sem lehet mondani, hogy a képzetlen munkaerő ne tudna elhelyezkedni; őket is évek óta folyamatosan felszívja az építőipar, sőt, ott is hiány van. Az egyetlen, amiből permanensen túl sok van, az a muciológusok. És hopp, épp ők azok, akik különböző himihumi tanulmányokat készítenek, majd pedig aggódva, neomarxista kiáltványokban a nyilvánosságra zúdítják a munkanélküliségről és általában a gazdaság katasztrofális állapotáról szóló riogatásaikat.
Szóval kevesebb muciológust, több kőművest – ez már egy jó ideje érvényes alapigazság
Mint ahogy az is, hogy aki ma Magyarországon munkát keres (és legalább olyan alapszintű képességekkel rendelkezik, hogy önállóan tud enni és kakálni), az könnyedén talál munkát. Már a közmunkára sem kell hagyatkoznia; a falusi polgármesterek konkrétan nem találnak közmunkásokat, ugyanis minden használható ember a környékbeli üzemekben dolgozik már. A 90 napos álláskeresési járadék tehát nemhogy elégséges, de kifejezetten nagyvonalú állami juttatás azokra az esetekre, amikor valaki – akár frikciós, akár strukturális okokból – ideiglenesen kiesik a munkából. A mai, munkaerőhiányos helyzetben ezt 270 napra (azaz 9 hónapra!) emelni olcsó demagógia és felelőtlenség. Elkerülhetetlenül elkényelmesíti ugyanis a munkavállalókat, hiszen – érthető módon – az az érzet alakulhat ki bennük, hogy minek dolgozni, állást keresni, ha háromnegyed évig úgyis jön a segély. Ráérünk majd akkor…
A népszavazási kezdeményezés tehát egy olyan ügyért történik, ami kifejezetten káros a magyar gazdaság és a munkavállalók önértékelése, lelki egészsége számára egyaránt. Persze ettől még a szemgolyójuk helyén O1G-spirált hordó, megbabonázott szavazók elmentek aláírni – nagy nehezen össze is jött egy hónap alatt 170 ezer. Már épp feladták, kezdték felszámolni a standokat, amikor megjelent a kapitány daliás tekintettel, fehér lovon (na jó, valójában pszichotikus elmére utaló, zavarodott tekintettel, begipszelt karral), és bejelentette, hogy összegyűlt 470 ezer aláírás.
Azóta is próbál a baloldal úgy tenni, mintha ez a szám sosem hangzott volna el. Hiszen még a saját szavazóik körében is inkább nevetség tárgyává vált, hogy Márki-Zay duplán számolta az aláírásokat, mivel két különböző kérdésről van szó. (A másik a Fudan Egyetem ügye.) De itt megint álljunk meg. A 235 ezres szám sem tűnik valósnak, reálisnak. 170 ezerről egy nap alatt fölugrott 230 ezerre? Ez 60 ezer aláírás! Úgy, hogy előtte egy teljes hónap alatt sikerült 170 ezret?? Persze, technikailag nem lehetetlen, meg a hajrában mindig egy kicsit be szokott erősödni a gyűjtés. De akkor is nagyon könnyen lehet, hogy valójában a 200 ezer sem lesz meg. Hogyan? Úgy, hogy nem lesz ennyi hitelesített aláírás. Láthattuk különböző ellenzéki csoportokban, hogy sokan saját bevallásuk szerint több standnál is aláírtak. Ezek értelemszerűen érvénytelenek.
Miért mennek neki mégis kamu számokkal, kamu aláírásokkal a hitelesítésnek?
Mert az ellenzék kényszerpályán van. Ha bejelentik, hogy nem sikerült az aláírások összegyűjtése, az egyértelmű arcvesztés, óriási demoralizáló hatással. Két és fél hónappal a választások előtt ez végleg szertefoszlatott volna minden reményt; az ellenzéki tábor akár 10–15%-át is elkedvetlenítette volna attól, hogy egyáltalán elmenjen szavazni. Muszáj volt tehát fenntartani a látszatot – és a pszichózist. És mi lesz, ha kiderül, hogy kamu volt, hogy nincs meg a 200 ezer aláírás? Nem okoz majd ugyanilyen csalódottságot? Nem. Ugyanis a Fideszre lehet kenni. Azt lehet mondani (és nyilvánvalóan ezt is fogják kommunikálni), hogy a Nemzeti Választási Bizottság a Fidesz seggében van, elcsalták a számlálást, nem hitelesítették az aláírásokat, pedig azok hitelesek voltak ám, stb. Ugyanazt a diktatúrázást és áldozatpózt lehet majd tolni, amivel évek óta hülyítik, hergelik a választóikat. Sőt, abban a reményben tehetik ezt, hogy így még jobban fel tudják tüzelni őket április elejére.
Úgyhogy most kivételesen nem nettó hülye futóbolond volt a kapitány, és ne tudná megkülönböztetni a 470 és a 235 ezer aláírást, mint Szalacsi Sándor a 30 vagy 300 ezer literes víztartályt, a zoxigén kihasználására… hanem szokásához híven nagyot akart mondani. Mert nagyot is kell most mondani. Csak ő szokás szerint túltolta, mielőtt rá tudták volna tenni a szájkosarat.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS