Az Európai Parlament eljárása Magyarországgal szemben bohózat és jogilag nonszensz – hangzott el a az M1 és a hirado.hu közös hírháttérműsorában, a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás csütörtök esti adásában. A műsor e heti adásában Réz András filmesztéta, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi tanácsadója, valamint Kötter Tamás író, ügyvéd voltak Lánczi Tamás vendégei.
A műsor első részben arról beszélgettek a résztvevők, hogy a spanyol és az olasz szurkolók egymásnak estek az Európa Liga szerdai, budapesti döntője előtt. Lánczi Tamás felvetette: a magyar sajtó mindig úgy írja le a magyar szurkolókat, amikor külföldre mennek, mintha barbárok vonulnának fel a civilizált környezetben, most mégse lehetett azt olvasni, hogy nem európai, amit a spanyol és az olasz szurkolók műveltek Budapesten. Kötter Tamás úgy vélekedett: a futball mindig is szimbolikus ügy volt Magyarországon, az ellenzék is jelképpé tette azzal, hogy támadja a kormány programját, amellyel a magyar labdarúgást kívánja fejleszteni. Réz András azt mondta: lehet, hogy mindenki “túlpolitizálja” a kérdést.
Amikor erről politikai tenorban értekezünk, akkor azt sugalljuk, hogy ez egy politikai kérdés
– jegyezte meg a filmesztéta. Kötter Tamás úgy reagált: nem a szurkolókkal volt a baj, hanem a sajtóval, amely kettős mércét alkalmaz a magyar és a külföldi szurkolókra. Ifj. Lomnici Zoltán szerint pontosan lehet tudni, hogy az ellenzéki média kettős mércével mér ebben a kérdésben is.
A műsor második részében arról beszélgettek a résztvevők: az EP nem engedné, hogy Magyarország átvegye az unió soros elnökségét. Ezzel kapcsolatban Kötter Tamás azt mondta: ez a konfliktus filozófiai és politikai, mégis jogi problémát akarnak csinálni belőle. Réz András az EP eljárását bohózatnak, Lomnici Zoltán pedig jogilag nonszensznek nevezte.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS