Pogácsáért cserébe vinnék a magyar termőföldet az amerikaiak...

Az elmúlt idők sajnálatos eladósodásai miatt elég rutinosak ahhoz a magyarik, hogy pusztán egy ügynök ígéreteire, megérzéseire hagyatkozva ne vegyenek föl kölcsönt, vagy fektessenek be pénzt. A megfogalmazott aggályokra adott „nem hiszem, hogy ez előfordulna”, meg az „ez elképzelhetetlen” típusú válaszokat adó pénzügyi tanácsadótól rövid úton megszabadulunk. Érdekes módon a szabadkereskedelmi egyezményt (TTIP) idehaza propagáló Elena Bryan az ígéretek és megérzések hasonló tárházával próbálta úgymond eloszlatni a félreértéseket. Furcsa, hogy nem kísérték ki rögtön az államhatárig…

Miért Rigó

A TTIP számtalan európai országban, köztük hazánkban is igen erőteljes ellenérzéseket vált ki, különösen azért, mert szinte semmit nem lehet róla tudni. Akik az EP-ből ismerik, egy szobában olvashatták el a részleteket, de feljegyzéseket nem is készíthettek róla, fejben kellett megjegyezni a több száz oldalas dokumentumot. Nem csoda hát, hogy mindenki számára borzasztó gyanús ez a titkolózás, még akkor is, ha

Elena Bryan a pogácsa-importban rejlő fantasztikus lehetőségekkel kábítja magyari hallgatóságát

, mintha valóban ilyen könnyed, súlytalan dolog volna ez az egész. Kár volt szóbahoznia, hogy a magyari földet is be kellene vonni a szabadkereskedelembe … Persze semmi nem lehet elég titkos, így a szerződésből kiszivárgó részletek alapján elég jól körvonalazhatóak a TTIP problémás területei. Az Elena Bryan által is kiemelten fontosnak tartott standardok harmonizációja az egyik ilyen terület. Lényegében arról van szó, hogy az európai és az amerikai szabványokat, minőségi előírásokat egymáshoz igazítják. Egy Amerikában például már tesztelt vegyianyagot már nem kellene Európában is tesztelni. A TTIP ellenzői joggal gondolhatják, hogy ez az előírások és szabványok felpuhulását eredményezné, és számtalan káros, ellenőrizetlen, vagy csak gyengén ellenőrzött termékkel árasztaná el az európai piacot, amivel

a magasabb minőségű, de drágább európai termékek nem tudnának versenyezni

. Az pedig méginkább aggasztó, hogy a TTIP megkötése után az érdekképviseletek is részt vehetnének egyes termékek kockázatértékelésében. Tehát az eddig pusztán tudósokból álló kockáztértékelő testületbe beülnének a termékeket gyártók lobbistái is. Igen, igen különös… Ugyanilyen, ha nem még különösebb, hogy az amerikai cégeknek lehetőségük nyílna belépni a közösségi ellátórendszerbe, amit a magyariknak történetesen nagy nehézségek árán sikerült az utóbbi években visszaszerezni. Az amerikai cégek megjelenése a kórház-,vagy a vízhálózat üzemeltetésében vélhetően olyan versenyhelyzetet generál majd, ahol alacsonyabb minőségi kategóriák és az üzleti szemlélet lesz majd az uralkodó. Ha túl beteg vagy, nem vállalnak. Vagy, ha túl drága, nem tisztítják ki annyira a vizet, mert az üzlet, az üzlet. A képviselőnő utalása, miszerint kívánatos volna a magyar termőföldet fölszabadítani a piac számára pedig egy újabb adalék, hogy mennyire kiterjedt, és egyre bővülő hatása lenne a TTIP-nek. Elena Bryan joviális mosolya mögött mindannyian érezzük, hogy szó nincs itt két államközösség szerződéséről. Itt amerikai üzletemberek tárgyalnak az EU-val, és egy olyan gazdasági modellt akarnak meghonosítani, amely

hatályon kívül helyezi az erkölcsöt, a morált, és az életet védő előírásokat a piac szabad áramlása érdekében

. Az európai átlagember nem is a szerződés pontos ismerete miatt aggódik, hanem azért, mert nem látja milyen hatalom áll a TTIP fölött, ki ellenőrzi azt. Főleg, ha lehetőség nyílik a választott bíróságokon keresztül államokat is beperelni, ha egyes cégek úgy gondolják, egyes alkotmányok diszkriminatívak, és gátolják a szabadkereskedelmet. A TTIP segítségével nemcsak termékeket, de zavaros, profitorientált, és minden erkölcsöt nélkülöző piaci modelleket is exportálni fog az az Európa, amelyik élen jár a világ országai közt a standardok szigorúsága, a szociális érzéknység, a környezetvédelem és a fair-play terén. Kérdés, hogy föladjuk e mindezt pár darab pogácsáért…