Pesti Srácok

Napi megfejtés rovatunk

Napi megfejtés rovatunk

Mint Charlton Heston a Majmok bolygójában, úgy üvölti a baloldali értelemben vett libnyaf sajtó, hogy MIÉÉÉÉRT????. A kétségbeesett értetlenkedés kiváltó oka, hogy a Közlönyben ma megjelent kormányrendelet szerint

stratégiailag kiemelt jelentőségűnek nyilvánították a győri focicsapatot, illetve a hozzá kapcsolódó beruházásokat

. A rögtön előkerült stadiongyerekéhezés-kontent azzal az árnyalattal egészült ki, hogy míg a

keményen dolgozó kisembereket

nem kártalanítja a kormányzat, addig Orbán Viktor kedvenc sportja rögtön megkapja az igényelt segítséget. Értsd: egy fociklub előrébb való, mint a zemberek. A bennem mélyen megbúvó behaviorista most tanácstalan. Hogyan van az, hogy bármilyen kontextusban kerül elő a foci, a libnyaf úgy kezd el zokogni és gyerekéhezni, ahogy a kutya nyáladzani az ebédre hívó hangra. Ennyire könnyű lenne felnőtt embereket sírásra programozni? Merhogy ez a stratégiailag kiemelt jelentőség egyrészt pont lófasz a győri focicsapat túlélése megmaradása szempontjából, ettől még ugyanúgy kizárhatják, ugyanúgy negyedosztályban kezdik jövőre. Másrészt az égadta világon semmilyen más oka nincs, minthogy Tarsoly Csaba a beruházáshoz, a győri csapat létesítményeinek fejlesztéséhez állami pénzt kapott. Ez az az állami pénz, amivel szerzett egy találatot a Fidesz, mivel erre a szoci vezetésű MFB tolt neki oda 17 milliárdot. Hogy is szól a csődtörvény vonatkozó szakasza?

PestiSracok facebook image

A végére még egy apróság: a csődtörvény lehivatkozása se adott okot a gyanakvásra, hogy nem az ETO megmentése a lényeg?

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."