Pesti Srácok

500 millió forinttal támogatja a magyar diaszpóra közösségeket a kormány

500 millió forinttal támogatja a magyar diaszpóra közösségeket a kormány

A Miniszterelnökség nemzetpolitikai feladatok koordinálásáért felelős miniszteri biztosa szerint fel kell tölteni energiával a diaszpóra magyar közösségeit - ezt a célt is szolgálja egy új, 500 millió forintos pályázat.

Szilágyi Péter az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában azt mondta, a diaszpóra legnagyobb része a XX. században vándorolt ki különböző okok miatt, sokáig önerőből tartották fenn a közösséget és az intézményeket, de mára a legtöbb helyen "idősödő közösséggé" váltak. Őket akarják "megtölteni élettel" azáltal, hogy pályázat útján forrást teremtenek, amelyet új eszközök vásárlására, épület-felújításra is használhatnak.

A miniszteri biztos tájékoztatása szerint 500 ezer és 2,5 millió forint közötti összegre lehet pályázni, amely vissza nem térítendő támogatás. Szilágyi Péter kiemelte, hogy 2010 előtt nem volt intézményesült kapcsolatuk a diaszpórával, mára azonban erős szervezet jött létre, amelyen keresztül tartani tudják a kapcsolatot az anyaországgal.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.