Londoni gyors

Úgy látszik, a londoni gyors befutott Varsóba is. Az exit poll és más előrejelzések is kudarcot vallottak Nagy- Britanniában valamint Lengyelországban. A múlt héten David Cameron és a konzervatívok minden várakozást felülmúlóan nagy győzelmet arattak a brit parlamenti választásokon és nemcsak növelték az eddigi képviselői helyeik számát, de megvan a többségük az alsóházban. Hasonló történt Lengyelországban is, ahol a lengyel elnökválasztás okozott nagy meglepetést, mivel nem Bronislaw Komorowski, a kormányzó párt (Polgári Platform - PO) jelenlegi elnöke vitt el az első fordulót, hanem a legnagyobb ellenzéki párt, a Kaczinsky-féle Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, Andrzej Duda nyert. Harmadikként a fiatalok körében népszerű Pawel Kukiz futott be, az elitellenes rocksztár. Több elemző úgy látja, hogy Kukiz választói a második fordulóban nem fognak Komorowskira szavazni, mert ,,radikális" változást akarnak.

De miért népszerűek a konzervatívok Nagy-Britanniában és Lengyelországban? (Hozzátéve, hogy a torykat nem lehet összehasonlítani sem politikailag, sem történelmileg az erős jobboldalt képviselő Kaczinsky- féle párttal.) Ami egyértelműen a hasonlóságukat mutatja, hogy sokkal erőteljesebben képviselik a saját nemzeti érdeküket, mint más pártok. Andrzej Duda például a jobb-közép kormány ostorozásával tudta növelni a népszerűségét és az ukrán konfliktusban Komorowskinál is jobban támadta az oroszokat. Míg a baloldal jelöltje az orosz-lengyel megbékélést sürgette. David Cameron volt és jelenlegi miniszterelnök viszont mindig is a gazdasági-nemzeti önérdeket képviselte az Európai Unión belül, kimondatlanul is érzékeltette a brit másságot, s nem az összemosást hangoztatta, mint Ed Miliband, a Munkáspárt jelöltje. Ez megnövelte Cameron és a konzervatívok népszerűségét. Hozzátéve, hogy Cameron, a brit nemzeti érdekeket képviselve következetesen kitartott a kampányban a bevándorlás visszaszorítása mellett. Nem véletlen tehát, hogy a munkáspártiak és a liberális demokraták a választáson nagyot buktak.

Az egyértelművé kezd válni, hogy nemcsak Közép-Kelet Európában, de Nyugat-Európa több meghatározó államában is - Franciaország, Spanyolország, Nagy-Britannia - egyre népszerűbb a választók körében a jobboldal, a konzervatív értékrend. Ez Magyarországra is jellemző, ahol ötödik éve kormányoz a jobboldali, nemzeti érdekeket képviselő Fidesz-KDNP kormány. Az emberek világos válaszokat várnak az őket érintő kérdésekre. Mint például a bevándorlásra, a kettős állampolgárság fontosságára, a szociális kérdésekre, netán a családpolitikára, a devizában való eladósodottságra, a munkanélküliség megszüntetésére, rezsicsökkentésre és így tovább.

Az esetek többségében - a hibáktól eltekintve - nemcsak autentikus válaszokat kapnak az emberek a jobboldaltól, hanem ha hatalmon vannak, akkor számíthatnak azokra a cselekvés sorozatokra, amelyek megnyugtatóan intézik az állampolgárok ügyeit. A balliberálisoknak nincsenek igazi válaszaik. Ha hatalmon vannak elmulasztják a megoldás lépéseit, ha ellenzékben vannak, akkor csak a becsmérlésre, a lekicsinylésre futja erejükből. Mivel a baloldalnak általában nincs adekvát válasza fontos kérdésekre és a Szovjetunió szétesésével apránként elvesztették a fő nemzetközi ideológiai támaszukat is (hiszen megszűnt az internacionalista utánpótlás), éppen ezért többen úgy vélik, hogy a balliberális oldalnak újra kellene építenie, fogalmaznia önmagát. Ez az újjáépítés a legnehezebb, mivel eldobták a haladó szociáldemokrata hagyományokat és más pedig egyszerűen nincs.

A kérdés tehát az, hogy mennyire szilárd és hosszú jövője van a konzervatív, jobboldali, keresztény gondolkodásnak, aminek lényege a humánum, az emberközpontúság. Ez első sorban azoktól függ, akik ezt hatalmon gyakorolják és azoktól a feljövő politikusoktól, akik ezt az eszmerendszert diadalra viszik. De ne szaladjunk ennyire előre: figyeljük inkább, hány helyre fut még be még a londoni gyors!

A fotón Andrzej Duda, a lengyel elnökválasztás első fordulós győztese.