Pesti Srácok

"Bizonyítékok": Ferenc pápa árulta el a megkínzott papokat?

Olyan dokumentumok láttak napvilágot, melyek szerint Jorge Bergoglio, Ferenc pápa, még a jezsuita rend fejeként, titokban együttműködött az argentin katonai diktatúrával a „Piszkos Háború” során, a hetvenes években.

Két papot azzal vádoltak a diktatúra alatt, hogy együttműködtek a gerillákkal – mivel a két jezsuita lelkész misszionárius tevékenységet folytatott az argentin nyomornegyedekben. Elrablásukat megelőzően nem sokkal Bergoglio kizárta őket a jezsuita rendből.

A Daily Mail olyan dokumentumokhoz jutott - a lap szerint az egyik ilyen dokumentum az egyik elrabolt jezsuita misszinárius, Orlando Yorio beszámolója, aki azzál vádolja Ferenc pápát, hogy személyesen biztonságot és támogatást ígért nekik, a hátuk mögött azonban különböző veszélyes pletykákat terjesztett róla és egyik társáról.

PestiSracok facebook image

A másik dokumentum egy 1979-ben keltezett bizalmas kormányzati dokumentum, amelyben a jelentéstevő arról ír, hogy Bergoglio (Ferenc pápa polgári neve) a két jezsuita pap szabadon bocsátását követően is értesítette a katonai vezetést: arra gyanakszik, Yorio és Francisco Jalics papok együttműködnek a gerillákkal, utóbbi pap pedig a nővérek között agitál a rendszer ellen.

A jelentéseket Horacio Verbitsky argentin újságíró juttatta el a Daily Mail szerkesztőségének. Verbitsky már tizenöt éve kutatja Bergoglio szerepét a Piszkos Háborúban, azóta, hogy az egykori jezsuita rend vezetőjét 1998 februárjában argentin érsekké választották.

Külügyi jelentés Bergoglio együttműködéséről a katonai diktatúrával

A 76 éves Bergoglio, akit szerdán választottak meg XVI. Benedek utódjául, következetesen cáfolja azokat a vádakat, melyek szerint azzal, hogy nem tudta megvédeni a papokat a rendszerellenesség vádjától, gyakorlatilag hozzájárult ahhoz, hogy a katolikus lelkészek kivégzőosztagok előtt kössenek ki. Ferenc pápa tagadja, hogy együttműködött volna azokkal a tábornokokkal, akik argentinok ezreit – beleértve terhes anyukákat – rabolták el, valamint végezték ki – írja a Daily Mail. A legfrissebb dokumentumok azonban arra utalnak, hogy a pápa érintett a rezsim cselekményeiben, mind a két pap elrablását megelőzően, mind azt követően – írja a brit lap.

Tovább a teljes cikkre: atv.hu / Daily Mail / ML

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.