Pesti Srácok

170 milliárd forint és 1500 magyar cég forog kockán Cipruson

170 milliárd forint és 1500 magyar cég forog kockán Cipruson

A magyar befektetők 170 milliárd forintnál nagyobb összegű betétet tarthatnak Cipruson – tudta meg egy hazai hírportál. Szakértők szerint rendkívül veszélyes precedenst teremt most az unió, ami akár világszerte megmozgathat egy csomó pénzt.

A ciprusi bankok még napokig zárva tartanak, de rövidesen eldőlhet, hogy a korábban adóparadicsomként számon tartott országban mekkora hányadát bukják el pénzüknek a bankbetétesek – írja az Azenpenzem.hu. Érdemes hangsúlyozni, hogy uniós mentőcsomag keretében elvárt mostani intézkedés nem kamatadó, hiszen nem a hozamot, hanem a magát a tőkét terhelik meg. Ugyanez várható a kis összegű betéteknél is, bár itt a kulcs a tervek szerint alacsonyabb lesz. Éppen ez az, amit az európai politikusok közül többen is bíráltak, nem a kismegtakarítókat kellene felelősségre vonni a válságért.

A hétfőn megjelent elemzésekben többen hangsúlyozták, hogy rengeteg orosz pénz halmozódott fel Cipruson, ráadásul a magyar gazdagoknak is kedvelt terepe. Szakértők úgy becsülik, hogy honfitársaink 170 milliárd forintnál nagyobb összeget tarthatnak a szigetországban, bár ennél jóval nagyobb összegekről is lehet szó. Vélemények szerint, ha a magyarok között elterjedne, hogy a ciprusi bankok bajban vannak, akkor a vagyon hazahozatalának volumene pillanatok alatt 100-200 milliárd is lehetne.

PestiSracok facebook image

Magyarországon jelenleg 4500 vállalat tulajdonosi szerkezetében vannak klasszikus értelemben vett offshore tulajdonosok, ebből Ciprushoz 1500 cég köthető. Ha a ciprusi kormány elfogadja az új illetékekre tett javaslatot, az 1500 magyar érdekeltségű ciprusi vállalat kintlévő pénzeszközeinek akár 9,9 százalékát is elveszítheti egyik napról a másikra.

A 2011-ben Magyarországon bejelentett ciprusi érdekeltségű vállalatok az Opten adatai szerint több mint 800 milliárd forint árbevételt produkáltak. Kétharmaduk adózás előtti eredménye negatív volt, így adófizetési kötelezettségük összességében sem érte el a 3 milliárd forintot. A hazai adóhivatal elől nem tudnak teljesen előrejtőzni: személyi jellegű ráfordításuk közel 80 milliárd forint, aminek jelentős része szintén az államkincstárt gazdagítja – emeli ki az Opten.

A teljes cikk a MNO-n olvasható. fotó: www.rferl.org

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?