Pesti Srácok

660 milliárd dollárba került 2022 az amerikai szupergazdagoknak

660 milliárd dollárba került 2022 az amerikai szupergazdagoknak

Az Egyesült Államok milliárdosainak vagyona összesen 660 milliárd dollárral (mintegy 264 ezer milliárd forint) csökkent 2022-ben - olvasható a Forbes összegzésében, amely szerint a világ leggazdagabb emberei összesen több mint 2000 milliárd dollárt veszítettek ebben az évben.

A pénzügyi magazin összesítése szerint az év vesztese Elon Musk, akinek cégeiben megtestesülő vagyona 115 milliárd dollárral zsugorodott, jórészt a tőzsdei árfolyamok csökkenése miatt. A Tesla, a SpaceX és két hónapja a Twitter tulajdonosa elveszítette a világ leggazdagabb embere pozíciót, de 139 milliárd dolláros vagyonával változatlanul a leggazdagabb amerikai.

Az amerikai milliárdosok listáján második helyen szereplő Jeff Bezos, az Amazon internetes kereskedőcég alapító-elnöke 80 milliárd dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni az idén, és a december 27-i adatok szerint vagyona 106 milliárd dollár volt. A veszteséglista harmadik helyén áll Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, a közösségi médium anyavállalata, a Meta vezérigazgatója, aki vagyonának csaknem kétharmadát veszítette el, és 78 milliárd dollárral, 42 milliárdra csökkent értéke, amivel a leggazdagabb amerikaiak listáján is visszacsúszott.

A Google társalapítója Larry Page 40 milliárdos veszteség után 76 milliárd dollárral rendelkezik, míg Phil Knight, a Nike sportszergyártó-cég elnöke 18 milliárd dollárral lett szegényebb, így 45 milliárd dolláros vagyona volt december 27-én, amivel mindketten Mark Zuckerberg elé kerültek a leggazdagabb amerikaiak Forbes által jegyzett ranglistáján.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Justin Lane)

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.