vagyon
Luxusban élni és a nép nevében beszélni – Hihetetlen luxusban élnek a Tisza Párt képviselői
Van valami végtelenül ironikus abban, amikor egy politikus arról beszél, hogy „a magyarok életszínvonala drámaian romlik”, miközben egy madeirai nyaralóból vagy budai luxuslakásból posztol. A Magyar Nemzet friss cikke ezt a képmutatást járja körül, és bár a politikai szándék mögött sejthető az ellenzék lejáratása, a felvetett kérdések sokkal mélyebb rétegeket érintenek: a hitelesség és az elszámoltathatóság kérdését.Skót duda – A DK szerint Orbán Viktor vagyona nagyobb, mint Madonnáé, Swarci pedig a kanyarban sincs (VIDEÓ!)
Az argentin elnök egy bottal hadonászva kívánt boldog új évet az embereknek és arra figyelmeztette őket, hogy ne váljanak kommunistává. A szívmelengető tett bátor dolog tőle, hiszen Amerikában például úgy ácsingóznak a szocializmus után, hogy fogalmuk sincsen, hogy milyen az, mert ők sosem éltek benne. Lehet, hogy pont ezért olyan kecsegtető ideológia ez számukra. A Skót duda idei utolsó epizódjában beszélgettünk továbbá arról is, hogy Skóciában, akinek egyetemi végzettsége van 78 százalékos adót kell fizetnie, mindezt annak ellenére, hogy feltehetően az egyetemet is pénzért járta ki. Ezek szerint nem gazdaságos ma már felsőfokú végzettséggel rendelkezni vagy így akarják az embereket arra ösztökélni, hogy inkább kétkezi munkát végezzenek? Végül a DK sajátos kommunikációjára tértünk ki, hiszen propagandaanyagukból megtudhattuk, hogy Orbán Viktor és családja a legnagyobb világsztároknál is gazdagabb. Hát persze...Elképesztő vagyona van a világ leggazdagabb nőjének
A L'Oréal francia kozmetikai cég örököse, Francoise Bettencourt Meyers a világon az első nő, akinek a vagyona elérte a 100 milliárd dollárt. A Bloomberg Billionaires Index szerint az örökösnő vagyona 100,2 milliárd dollár volt csütörtökön, amihez hozzájárult, hogy a nagyapja által 1909-ben alapított L'Oréal részvényára rekordszintre emelkedett, piaci tőkeértéke harmadával nőtt az év eleje óta.Egyelőre nem tudni, kié lesz Prigozsin mesés vagyona
Egybillió rubelt, vagyis közel 4000 milliárd forintot hagyott hátra Jevgenyij Prigozsin. Orosz sajtóhírek szerint a napokban Szentpéterváron elkezdődött a Wagner zsoldoshadsereg nemrég elhunyt alapítójának és volt vezetőjének az örökösödési eljárása, amelyben még sok a kérdőjel.660 milliárd dollárba került 2022 az amerikai szupergazdagoknak
Az Egyesült Államok milliárdosainak vagyona összesen 660 milliárd dollárral (mintegy 264 ezer milliárd forint) csökkent 2022-ben - olvasható a Forbes összegzésében, amely szerint a világ leggazdagabb emberei összesen több mint 2000 milliárd dollárt veszítettek ebben az évben.Eltitkolta nyereményét felesége elől a milliárdos lottónyertes, most évekre börtönbe kerül
Egy szegedi házaspár egymilliárd forintot nyert az ötöslottón. A nyereményből ingatlanokat és kocsikat vettek. Miután a kapcsolatuk megromlott, az asszony a közös vagyon megosztását kezdeményezte. A vagyont addig kezelő férj a meglévő készpénz nagyobb részét a felesége előtt eltitkolta, így a különköltözésük után a feleség a közös vagyonból ráeső résznél 250 millió forinttal kevesebbet kapott – írja az origo.hu.Ajánljuk még