Pesti Srácok

7 millió forinttal gazdagította saját pártját Gyurcsány Ferenc

7 millió forinttal gazdagította saját pártját Gyurcsány Ferenc

Közzétették a Hivatalos Értesítőben a tavalyi évről szóló pénzügyi kimutatásaikat az ellenzéki pártok. Ebből kiderül: a Demokratikus Koalíció 342 millió forintot költött, 19 millióval többet, mint amennyi bevétele volt. A legnagyobb adományozója maga a pártelnök, Gyurcsány Ferenc, aki 6,9 millió forintot fizetett be, de az Európai Parlament alelnökeként dolgozó felesége, Dobrev Klára is 1,3 milliót – írja a 24.hu.

A Jobbik bevétele (617 millió forint) 12 millióval haladta meg a kiadásait; érdekesség, hogy amíg Sneider Tamás, aki éppen ezen a héten hagyta el a Jobbik süllyedő hajóját, 4,4 millió forintot tett be a pártkasszába, addig az őt váltó Jakab Péter nincs az 500 ezer forintnál többet adományozók listáján. A frakciótagok közül Gyüre Csaba majdnem 4, Balczó Zoltán pedig csaknem 3 millió forinttal segítette a Jobbikot tavaly.

Az LMP legnagyobb befizetője a párt pécsi polgármester-jelöltje, Kóbor József volt 3 millió forinttal. A párt egyébként 7 millió forinttal kevesebbet költött a bevételeinél.

Az MSZP 565 millió forintos bevételéhez 690 millió forint kiadás társult, ez 125 milliós mínuszt jelent. A párt a legtöbb adományt Hiller István parlamenti alelnöktől kapta az MSZP, 3,7 millió forintot. Érdekesség, hogy a Párbeszéd-frakcióban ülő Burány Sándor 2 millió forintot juttatott az MSZP kasszájába – hiszen ő a szocialista párt tagja, az MSZP mindössze azért lízingelte a Párbeszédhez, hogy a zöld pártnak is lehessen frakciója. Kétmillió forintnál nagyobb összeget adományozott a pártnak Tóth Bertalan elnök, Harangozó Tamás, Molnár Zsolt, Ujhelyi István, Gurmai Zita, Hiszékeny Dezső, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Szabó Sándor és Tóth Csaba képviselő is.

PestiSracok facebook image

A Momentum 10 millió forinttal költött többet, mint amennyi bevétele volt, és több nagy összegű adománynak is örülhetett: Polgár András üzletember 6,6 millió, Kovács Gábor 5 millió, Dudás László 3,9 millió, Bedő Erik pedig 3 millió forintot juttatott a parlamenten kívüli pártnak – ezzel a Momentum az egyetlen ellenzéki párt, amely nem a párt politikusaitól, képviselőitől, hanem kívülről kapta a legnagyobb adományokat.

A Párbeszéd kasszájába a legtöbbet a volt EP-képviselő, Jávor Benedek fizette be, 2,2 millió forintot.

Ha csak a magánszemélyektől érkező adományokat nézzük, kiemelkedik az MSZP, és jól teljesített a Momentum is: a DK 60,1, a Jobbik 59,3, az LMP 22,8 millió forintot gyűjtött össze, míg az MSZP 156,5, a Momentum 89,5, a Párbeszéd pedig 23,7 millió forintot kapott magánadományokból.

Forrás: 24.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?