Pesti Srácok

„Színész az új rocksztár!”- Színházi popfesztivál volt a HajónEXKLUZÍV VIDEÓ

Nem süllyedt el az A38 hajó az érdeklődő tömeg súlya alatt csütörtökön az első magyar színházi rockfesztiválon. Standing Ovation nevet viselő mini seregszemlén a magyar független színházi társulatok művészei mutatták meg, mire jutnak próza nélkül.

VIG GYURI- Nullahategy

Az este zenei műsorát indító Budakeszin működő Kompánia Színházi Társulat tagjaiból verbuválódott Angara Project a nép- illetve világzene és a dzsessz világából meríti motívumait. Profik, izgalmasak, szépen zenélnek és énekelnek. Utánuk Hámori Gabi következett. Az Amerikában és Németországban kalandozó színésznő egyszemélyes független társulatként a pop műfajban is kísérletezik. A fesztiválon első önálló lemezéről játszott néhány számot, és szokásához híven nagyon szép volt. A Nem örmény népzenei című albumot Poniklo Imrével, az Amber Smith és a Poster Boy frontemberével készítették. A hajó gyomrában elhangzottak alapján van jövője a formációnak.

PestiSracok facebook image

A HOPPart Társulat tagjai Ascher Tamás és Novák Eszter színművészetis osztályából kerültek ki, ők voltak a Színház- és Filmművészeti Egyetem első zenés színész-osztályának hallgatói. Képzett hangszeres zenészek, akik egyben profi prózai színészek is. Vendégük ez alkalommal Péterfy Bori, a Nemzeti Színház volt színésznője és népszerű popsztár volt, akivel megmutatták, hogy a Vámpír acapella is táncolható.

A Szakértők zenekar eredetileg Kaposváron alakult, és a Mohácsi János rendezésében megvalósult Csak egy szögben játszott először. A Kovács Márton vezette társulat muzsikájában keveredik a népzene, dzsessz, szving, kuplé, sanzon, hangulatteremtő aláfestőzene, torokénekes world music és még sok minden. Ahogy Mohácsi János fogalmaz: igazi "hungarikum hangáradat" és óriási buli!

A Bekvart zenekar "

A színész az új rocksztár!

" felkiáltással csajozós rockot játszik a Trabanttól az Európa Kiadón át a saját számokig. Pörgős, bulis rock and roll, ahogy kell. Vezető kép: socfest.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.