Pesti Srácok

Összeállt közép-európai kommunikációs kisantant

Összeállt közép-európai kommunikációs kisantant

Azt már a Junkcer bemutatta, milyen is az uniós módi. Koki, pofon, tockos, meg a papírmappás ütleg, amit a görög gazdasági miniszter kapott a nagy fejére. Eddig tán úgy tűnt, itt Kelet-Európában kicsit másképp mennek a dolgok, különösen a Visegrádi Négyek kézfogásai tűnhettek őszintébbnek. Most azonban, hogy a bevándorlás-kérdésben élesedik a helyzet, bizony különös egy orbáni kézcsók utóélete, vagy egy pintéri hátbaveregetés előélete. Szomszédos országaink mostantól kedves ellenségeink.

Miért Rigó

Jól jönnek a barátok – ezt még Orbán Viktor nyilatkozta szeptember elején, bár akkor még nem tudhatta, hogy a lengyel hölgy, akinek kezet is csókolt, utóbb kihátrál a kvótarendszer elutasításából, és a Merkel-csapattal szavaz. Az indoklás szerint azért, mert úgyis várható volt, hogy a többiek megszavazzák, akkor meg inkább érvényesüljenek Lengyelország érdekei. Ewa Kopacz nem látja be, hogy

a kvótarendszer bevezetése után majd újra és újra érvényesítheti országa érdekeit, amikor a kvótákat évről-évre emelik majd.

PestiSracok facebook image

A lengyel kormányfő annyira elliberálisodott a nyugati közegben, hogy

még a lengyel baloldal is jobbról tudta támadni a különös húzás miatt

. Milos Zeman, cseh köztársasági elnök ki is jelentette, hogy csak a jövő fogja megmutatni mekkora hiba volt ez. A lengyeleknél még a szlovákok is jobban teljesítenek és a kapcsolatok erősödését egy friss felmérés is megerősíti. Annak ellenére, hogy Malina Hedvig miatt még mindig szarrá kell plakátozni Nyitrát, ráadásul a Mária Valéria hídhoz is fura vaselmeket hordtak, a helyiek szerint azért, hogy könnyebben lezárhassák -

haesetleg

. A hét elején az a nagy baráti hátveregetés verhette ki egyesekben a biztosítékot, amit Pintér Sándor mutatott be Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszterrel. A performansz keretében az szaladt ki Pintér fogának kerítésén át, hogy

„Bajban mutatkozik meg az igazi barát, itt bajban voltunk, és barátilag oldottuk meg ezt a helyzetet, és ez a két ország együttműködését továbbra is erősíteni fogja”

. Öt nappal korábban

ugyanazt a határátkelőt verték rommá azok a menekültek, akik a szerb hatóságok hathatós közreműködésével kerültek oda

. És miközben allahuakbart üvöltöztek, és betonelemeket hajigáltak, a szerb rendőrök zsebredugott kézzel fütyörésztek, tisztes távolságra a könnygáz-pamacsoktól. Az sem lehet véletlen, hogy az ominózus határostrom alatt a szerbek mindvégig megőrizhették a józsaru-imázst. Kétség sem férhet hozzá, hogy

a szerb hatóságok könyékig benne voltak az embercsempész-üzletben

, felső vezetőtől Pityke őrmester kutyájáig, Marcipánig bezárólag. Miközben a szerb miniszterelnök a határzárral kapcsolatban természetes reflexszel húzta elő az Auschwitz-ütőkártyát, és szégyennek nevezte a határzárat, aközben vígan hordták a migránsokat a határainkhoz. A szerb miniszterelnök kezdetektől különös érvrendszert vonultatott fel, melyet aztán valahogy mindenki elhitt neki, hogy rendben van.

Szerbiát tranzitországként definiálta, amin csak át akarnak haladni a bevándorlók, tehát engedni kell őket.

Felteszem, ha valamely magyar Törökországba akarna menni, és mindenféle papír és különösebb közreműködési hajlandóság nélkül kijelentené a szerb határőröknek, hogy engedjék át papírok nélkül csak úgy, mert Szerbián csak át akar haladni, a szerb határőrök jól kiröhögnek. Ha meg önhatalmúlag megindulna a zöldhatáron át, térdenlőnék.

Ez amúgy egy európai esetében minden országban hasonló módon történne.

Nos, ennek a korrupt bandának veregette a hátát a derék Pintér, mert

neki a hátveregetés a dolga, a beszólogatás meg a riadt szemű Szijjártóé

. De azért kiérdemesült belügyminiszterünk is mondhatott volna valami olyasmit, hogy észhez tért végre Szerbia, vagy a helyes útra lépett, vagy felzárkózott az európai, schengeni, uniós normákhoz és követelményekhez, vagy valami hasonlót. Mégiscsak botrány volt a határon, ami miatt Magyarországot számtalan kritika érte, a szerbek meg köszönik szépen, eddig csak jól jártak a dologgal megítélésben és pénzben is, most meg újra barátok is vagyunk.

Nahát a nagy lóf... Persze nem tudhatjuk, mit sikerült Pintérnek elérni a szerbeknél, mert az tény, hogy azóta a felkészült horvátok felé mennek a migránsok.

Apropó horvát belügyminiszter. Ranko Ostojic a legújabb büdösbunkó a belügyminiszterek sorában, főleg, mert ő is a magyar határra hordatja a bevándorlókat, akiknek azt is megígéri, hogy

ne rágják tövig a körmüket, mert nem kell ujjlenyomatot adni

. Csodálandó is, hogy a CÖF ilyenkor nem siet a horvát konzulátus elé tüntizni, holott a derék bregyók fölfegyverzett egységekkel törtek be a magyar állam területére egy vonattal. Zoran Milanovic miniszterelnök és táncdalénekes ezek után nagyvonalúan közölte, hogy ő a Bundesmutti csapatában játszik, a vonatot pedig megtarthatják a magyarok. Persze igyekeznie kell a CÖF-nek is, nehogy Pintér újra a legjobb barátságba keveredjen kitűnő horvát kollegájával.

A szlovének jófejek, viszont őket is fingatják a horvátok, és kérdés meddig tartanak ki. Esetleg kölcsönadhatnánk nekik néhányszáz kilóméternyi kerítésdrótot.

A románokról egyelőre ne ejtsünk szót, mert

a Kárpátok Vakondja épp korrupció és pénzmosás miatt áll bíróság elé

, szóval ő már bármit mondhat, ez már az a szint. Romániával emiatt nem is érdemes kötözködni, bár

előre szánnivaló az a bevándorló , akit Románia befogad

, majd elhelyez a Regát-Poljesti-Pitesti háromszögben. De az is előfordulhat, hogy Románia is a nagy barátunk lesz nemsokára, mert hiába a hangos Orbán-utálat, a kvótarendszert mégsem szavazták meg. Ami a lényeg, hogy tartás helyett elkezdődött a smúzolás és a helyezkedés,

pedig Európa is jól járna egy erős, és migránsmentes Keleti véggel, ha esetleg költözni kell majd Berlinből az asszony miatt

, aki nem akar burkát hordani, meg a férj miatt, aki sört enne sertésvirslivel. A közvélemény már összefogott, a politikusokon a sor, hogy tartsák a lépést.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.