Pesti Srácok

Gulyás Gergely: a nehéz gazdasági helyzet ellenére sikerült megőrizni az ország biztonságát

Gulyás Gergely: a nehéz gazdasági helyzet ellenére sikerült megőrizni az ország biztonságát

Az elmúlt egy év legnagyobb sikere, hogy a nagyon nehéz globális gazdasági helyzet ellenére nem kellett semmit feladni az alapvető társadalompolitikai célokból, és sikerült megőrizni az ország biztonságát – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Szabadegyetem panelbeszélgetésén.

Gulyás Gergely elmondta: az előző kabinet 2018-as hivatalba lépése óta számos változás történt a világpolitikában és a gazdaságban, és teljesen más kihívásokkal kellett szembesülnie a 2022-ben megválasztott kormánynak, mint négy évvel korábban. Kifejtette: a Magyarország számára még 2016-ban kezdődő kedvező külpolitikai tendenciára erősített rá 2017-ben Donald Trump amerikai elnökké választása, a kiváló V4-es együttműködés, az Európai Unió vonatkozásában pedig a nagyobb országokkal – elsősorban Németországgal – ápolt viszony; ezen országok vezetése ideológiailag közelebb állt Magyarországhoz, mint amennyire igaz ez a jelenleg hasonló hivatalt betöltőkre.

– értékelt a miniszter, hozzátéve: ez jelentősen érintette a kormányzás "mindennapi feladatait" és azokat a terheket, amelyeket viselnie kell az országnak. Arra a moderátori felvetésre, miszerint a nyugati országok rendszeresen szóvá teszik Magyarország különvéleményét több fontos, egyetértést elváró ügyben, Gulyás Gergely úgy válaszolt: a különvélemény habitus kérdése, de ennél fontosabb, hogy az elmúlt években az európai és világpolitikában olyan változások következtek be, amelyek nem voltak kedvezőek a magyarok számára.

PestiSracok facebook image

– sorolta a miniszter.

– fogalmazott a miniszter. Hozzáfűzte, hogy ez a folyamat vissza is fordulhat: jó példa erre Olaszország, ahol a kormányváltás a konzervatív pártok győzelmét hozta. Hangsúlyozta: ebben az összevetésben Magyarország számára kulcskérdés a lengyelországi választás, amelynek fontosságát csak a hazai voksolásokkal lehet összehasonlítani.

– jelentette ki Gulyás Gergely, hozzáfűzve: bízik abban, hogy az Európai Unión belül idővel több szövetségese lesz az országnak. A miniszter kifejezte reményét, hogy az orosz–ukrán háború ügyében a kormány határozott álláspontja idővel többségi nézőponttá fog változni Európában is, csakúgy, mint a migráció 2015-ben még teljesen egyedülállónak és "ortodoxnak tartott" magyar felfogása.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vajda János

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.