Töröllek. 1956.

A különböző válságok - ha úgy tetszik - egymást érik. Még meg se oldódik az előző, már ott a második. Lassan egy évtizede megy ez, és a következménye - többek között - az, hogy egykori barátok egymás ellen fordulnak. Lesznek migránsbarátok és migránsellenesek, liberálisok és konzervatívok, kerítésépítők és kerítésbontók. Meg az összes többi szarság.

B.Boogieman

De nem úgy, mint szüleinek, nagyszüleink. Az ő idejükben még pofonok döntöttek, manapság meg marad a trollkodás és a flame-elés a fészen, majd a sértődött törlés. Idáig süllyedt az emberiség… Közben meg eljött az idő, hogy

jövőre lesz 60 éve az, hogy legutóbb Magyarország volt a hírek középpontjában

. Szinte beborítékolhatjuk a különböző civilek és baloldali megemlékezők könnycseppekkel dúsított párhuzamjait a migráns-válsággal. Azzal, hogy közel 300 ezer magyar „migráns” talált új életet nyugaton 1956-ban. Csak hát ez lerágott csont. Ennek ellenére körülbelül erre számíthatunk, hisz több fantáziája a ballibnek nem nagyon van.

Holott 1956 egyik szomorú aktualitása a „törlés” gesztusa.

Tulajdonképpen a propaganda, a hazugság, amit az uralkodó kommunista elit letolt a Nép torkán, nem más, mint az a rögvalóság, ahogy a rendszerváltozás után szinte rögtön egymásnak estek azok az egykori ötvenhatosok. Azok, akik korábban egymás kivert fogait szedegették a Kisfogház padlójáról. Kialakult a kettős narratíva:

az én ötvenhatom az én ötvenhatosaimmal, és a ti ötvenhatotok a ti ötvenhatosaitokkal.

Idén hunyt el Göncz Árpád, aki ha úgy tetszik az „ő ötvenhatosuk” prototípusa volt, s a jobboldali megemlékezések egyik állandó tagja, Wittner Mária meg a „mi ötvenhatosunk”. Sosem beszéltek egymással, soha nem is jártak egy társaságba, de ennek az az oka pusztán annyi, hogy a nőket Kalocsára vitték… Aztán az 50. évfordulón elszabadult a pokol. Október 23-án már nem csak arra emlékezik egy generáció, hogy miként lőttek az oroszok, és hogyan jött be szovjet tankok hátán Kádár Szolnokról, hogy aztán 40 év alatt teljesen átformálja az országot, hanem a fiatalok arra is, hogy

Kádár baloldalának örökösei mennyire nem változtak semmit

ahhoz képest, ahol és amikor megfogantak. Kádár politikai örökösei ugyanolyan nyugalommal verettek ki szemeket, támadtak tüntetőkre a „demokrácia és szolidaritás” jelszavával stílszerűen 1956 évfordulóján. Ez sokak számára egy „kis 56” volt, ami biztos, hogy ez az 50 év kellett, hogy 4 évre rá kitörhessen az a „fülkeforradalom” amely végül új alkotmányt adva, beteljesíthette azokat a törekvéseket, amiket a „mi ötvenhatunk” jelent. 1956 üzenete – számunkra –

a nagyhatalmakkal szemben is megfogalmazott nemzeti szuverenitás üzenete

, noha egyáltalán nem biztos, hogy 1956-ban mindenki erre vágyott azonban. Sokan lettek „bizakodó ötvenhatosok” akik eredetileg talán épp a kommunizmus dialektikájának újabb lépcsőfokát, a népi demokrácia kiteljesedését látták az események mögött, melyek aztán magukkal sodorták. Nagy Imre személye jó példája ennek, aki első, híres beszédét még „elvtársak” megszólítással kezdi, hogy aztán a hurrogásra válaszul javítson.

Magával ragadták az események egészen a mártíromságig sodorva, arccal lefelé „törölve” az elvtársak baráti listáiról.

És ahogy nézzük a régi fényképeket, hallgatjuk a régi beszámolókat, felidézzük a családi történeteket, melyeket szüleink, nagyszüleink mesélnek, saját életünk konfliktusai légiesnek tűnhetnek. Nagy Imrét nem csupán „törölték”. A háttérbe szorítás nem egy virtuális trollkodás volt, hanem családok sorsainak megtörése. A diktatúra, a zsarnokság valóban zsarnokság volt. És amikor a mostani ellenzék sápítozik az orbáni „rezsim” elnyomása miatt, akkor is érezzük, senkinek a szemét nem lőtték ki a NER miatt, senkit meg nem nyomorítottak, tettek egzisztenciálisan tönkre azért, hogy a „fideszes mutyizók” uralkodjanak.

1956 kihozza a különbségeket, előhozza az igazság és hazugság, a valóság és propaganda kettősségét.

Előhozza, hogy bármilyen szépen is hangzik a „demokratikus szocializmus” manapság megint népszerű ideája és utópiája, az egész egy embertelen hazugság. Aztán lehet arccal lefelé egy gödörben vagy könyvesbolti eladóként életet tengetve három diplomával. Vagy ausztriai menekülttáborba kényszerítve, szétszakított családok romjai közt tengődve „törölve lenni” ha esetleg valaki másként gondolkodik a haladás, progresszió és a szép új világ utópiájáról.