Hetvenöt éve, 1949. október 7-én alakult meg a második világháború után szövetséges megszállás alá került Németország keleti felén, a szovjet zónában a Német Demokratikus Köztársaság, “az első munkás-paraszt német állam”, ahol izmosak és szőrösek voltak a nők, senki nem fogyasztott túl, valamint mindenki úgy jelentette fel a szomszédját, ahogy a Facebook algoritmusával megtámogatott házmesterek el sem tudják képzelni. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának anyaga:
A szövetséges hatalmak (Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió) vezetői a második világháború utolsó szakaszában két alkalommal – 1945 februárjában Jaltában, majd már a győzelem után, júliusban Potsdamban – tartottak találkozót, ezek kiemelt témája volt Németország jövője a háború után. Megállapodásuk szerint Németországot egységes államiságának fenntartása mellett, valamint a szovjet zónába eső Berlint megszállási övezetekre osztották, ahol a kormányzati hatalmat az egyes szövetséges országok gyakorolták. A három győztes hatalom mellé Franciaország is csatlakozott, így végül négy zóna jött létre, a legfelső kormányzó és törvényhozó hatalmat pedig a Szövetséges Ellenőrző Tanács gyakorolta, melyben mind a négy ország képviseltette magát. A felosztást csak átmenti megoldásnak szánták addig, amíg megalakul egy olyan demokratikus német kormány, melyet mind a négy állam elfogad.
A demokrácia fogalma azonban mást jelentett a Szovjetunió és mást a nyugati szövetségesek számára. A szovjet zónában már 1945-ben “demokratikus antifasiszta koalíció” alakult, majd a szovjet megszálló hatóságok 1946-ban kierőszakolták a munkáspártok: a szociáldemokraták (SPD) és a kommunisták (KPD) egyesülését, a szovjet befolyást ellenző baloldaliakat kizárták az új pártból. A Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) 1946 októberében minden tartományban többséghez jutott a választásokon, kivételt csak Berlin jelentett, ahol az SPD külön indult és a voksok majdnem felét kapta.
Az egykori háborús szövetségesek viszonya 1946-tól fokozatosan megromlott. Míg a nyugati megszállási övezetekben a gazdaság újraindítását a magántulajdonra alapozták, a szovjet megszállás alatt lévő területeken fokozatosan államosították a földbirtokokat, majd a nagyobb üzemeket is. A három nyugati szövetséges igyekezett egységesíteni megszállási zónáit és egy szövetségi államszervezet koncepcióját kidolgozni, a szovjetek “marxista-leninista” berendezkedést igyekeztek megvalósítani az általuk uralt területen, az ezt ellenzőket pedig ellehetetlenítették.
A konfliktus egyre nyíltabbá vált: a szovjetek 1947-ben visszautasították, hogy az érdekszférájukba tartozó államok bármelyike is kapjon a Marshall-segélyből. A szovjet és a nyugati megszállási övezetek határát lezárták, 1948 márciusában pedig a két fél közti ellentétek miatt beszüntette tevékenységét a Szövetséges Ellenőrző Tanács. A francia, angol és amerikai megszállási övezetekből létrejött Trizóniában 1948. június 20-án valutareformot hajtottak végre. A német márka bevezetését a Szovjetunió a potsdami egyezmény megsértésének értelmezte, de a lépés nem érte váratlanul, s már két nappal később kibocsátották a kelet-német márkát. Miután a német márka Berlin nyugati szektoraiban is használatba került, a szovjetek blokád alá vették Nyugat-Berlint, az utakat lezárták, a vasúti forgalmat megszüntették, még az élelmiszer-szállítmányokat sem engedték be. A Churchill 1946-os fultoni beszéde és a Truman-doktrína 1947-es meghirdetése után kezdődött hidegháborúban a nyugati fél nem engedhetett és a város ellátását légihídon biztosították, s Sztálin 318 nap után, 1949. május 12-én meghátrálásra kényszerült.
Németország megosztottsága néhány nappal később évtizedekre intézményesült: 1949. május 23-án kihirdették a nyugati megszállási övezetekben létrejött Német Szövetségi Köztársaság alaptörvényét. Erre a fejleményre már készültek Kelet-Németországban. Az NSZEP kezdeményezésére 1947-ben megalakult, a párt ellenőrzése alatt működő Népi Kongresszus már 1948-ban megkezdte az alkotmány kidolgozását és megválasztotta a négyszáz tagú Néptanácsot, “az egységért és a békéért küzdő hazafias erők” vezető szervét. Három nappal a berlini blokád feloldása után, május 15-16-án a szovjet megszállási zónában alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat rendeztek, ezen csak egyetlen, az NSZEP dominálta listára lehetett igennel vagy nemmel szavazni. Az így létrejött Harmadik Népi Kongresszus 1949. május 29-én elfogadta a “demokratikus német állam” alkotmányának tervezetét. Időközben Sztálin utasítására az NSZEP “új típusú párttá” alakult, nyíltan a marxizmus-leninizmus és az osztályharc elmélete mellett kötelezte el magát, s a demokratikus centralizmus alapján szerveződött újjá. Az NSZEP, élén az asztalosból lett keményvonalas Walter Ulbrichttal ellenőrzése alá vonta a társadalmi és a tömegszervezeteket is.
A Néptanács 1949. október 7-én elfogadta az alkotmányt és kikiáltotta a Német Demokratikus Köztársaságot, magát pedig annak ideiglenes parlamentjévé, Népi Kamarává nyilvánította. A kormányalakítással Otto Grotewohlt, az NSZEP képviselőjét bízták meg, az NDK első elnöke Wilhelm Pieck lett. A keletnémet alkotmány értelmében az új államban a törvényhozó hatalom a kétkamarás parlament, a végrehajtó pedig a minisztertanács volt. 1950 februárjában jött létre a szovjet KGB mintájára a rettegett titkosszolgálat, a Stasi, amely – 1957-től minisztériumként – az NDK 1990-es megszűnéséig öt és félmillió embert, a lakosság egyharmadát figyelt meg. Az első választásokat több mint egy évvel az NDK megalakulása után, 1950 októberében tartották, ekkor is, akárcsak az NDK történetében minden alkalommal, csak egy listára lehetett szavazni.
A hivatalos álláspont szerint Németország megosztottsága 1990. október 3-án ért véget, amikor az NDK beolvadt a Német Szövetségi Köztársaságba. De igazából az NSZK olvadt be az NDK-ba, és egy rövid, demokratikus átmenet után visszatértek a csukaszürke 50 árnyalatába.
(MTI)
☝
2024-10-05 at 10:29
“…mindenki úgy jelentette fel a szomszédját, …”
Jelenleg is és nem csak a volt NDK részen. Ha meg a migri bandázik, behúzzák fülüket, farkukat.
Greg
2024-10-05 at 10:21
Joris 09:58
Tisztelt Joris, a missziós munka mindig nagyra értékelendő, de tudja, sajnos az ilyen kárpátifélék agya nem fogadja be az ilyen gondolatot, ezekhez így szólni nem más, mint gyöngyöt szórni a disznók elé…
Tudományos libsizmus
2024-10-05 at 10:15
Szintén 1949-ben alakult meg (alakította meg az USA) az NSZK-t.
Az ország alkotmányát egy parlamenti tanács nevű szervezet szövegezte meg. E tanács tagjait nem választották, hanem a nyugatnémet tartományok delegálták. A szöveget be kellett mutatni az amerikaiaknak, akik töröltek belőle ezt-azt, majd jóváhagyták.
Ez az alkotmány szövetségi (a szövetségi kormány vagy a szövetségi parlament hatáskörébe tartozó) ügyekben nem ismer népszavazást. Így sem az EU (akkor még Közös Piac), sem a NATO csatlakozásról nem népszavazás döntött, hanem egyszerű szövetségi parlamenti szavazás.
Németország újraegyesítéséről (=az NDK annektálásáról) sem népszavazás döntött.
Ez a micsoda ma hazai libsijeink egyik ájulásig imádott etalonja.
TS
2024-10-05 at 10:09
Kik azok a srácok a képen?
Keljfel Julcsi
2024-10-05 at 09:59
NDK rá javítás
Joris
2024-10-05 at 09:58
Tisztelt Kárpáti,
Csak szólok, hogy Isten jónéhányszor bálványimádó, istentelen országokat szabadított rá a zsidóságra, hogy a kiválasztott, ámde a kelleténél engedetlenebb zsidóságot észhez térítse! Ezek néha borzalmas vérontást vagy nagy keserűséget okoztak a kiválasztott népnek. Ugyanezt látjuk napjainkban más nemzeteknél. Először a németek által annyira lenézett és lebecsült szovjetek tanították meg kesztyűbe dudálni a náci sereget, legújabban az arabok támadtak rá (sokadjára) Izraelre. Persze, ne legyen senki előtt kétséges, végül a zsidók fognak győzni! Az az ország, ahol a Megváltó is széjjeljárt és tanított, bizony örökké a zsidók hazája marad. Ezen ember nem tud változtathat!
De maradjunk Tisztelt Kárpáti az Ön vesszőparipájánál, az oroszoknál, s kis hazánk kapcsolatánál. Az oroszok és a mi történelmi küldetésünk még nem ért véget. Ez a küldetés esetünkben a béke mellett az EU szétbomlasztása. Orbán kétségtelenül Isten embere! Senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy 10 milliós kicsinke ország Isten segítsége nélkül ellen tudna állni a 400 milliós EU-nak… Márpedig ez történik. A libsik hitetlensége ellenére kitartunk, nem adjuk be a derekunkat. Mi kiállunk Alkotmányunkban is a Tízparancsolat, tehát a normalitás mellett: pl. A család fontossága, hagyományos női-férfi szerepek, homoszex-nemváltás, illegális migráció elutasítása vagy a munka szerepének központisága.
A ruszkiknak most kicsit más szerep jutott. Bár ugyanígy elutasítják az elmebeteg “progressziót”, de erejüknél, számuknál fogva megakadtak az USA torkán! S hogy e harcban ne legyenek egyedül, ott van hátuk megett az egyenként másfél-másfél milliárdos bálványimádó India+Kína. Hogy mindennek mi lesz a lefolyása, nem tudom. Csak azt, hogy mi lesz a végeredmény. Bár az egységes Európa létre jön, melynek élén az Antikrisztus (!) fog állni, ám nem lesz hosszú életű. Ekkor már Isten közvetlenül is be fog avatkozni a történelembe, “és lesz nemulass”. Isten leszámol mind egyéni, mind népi szintén az istentelen-ateista irányzatokkal. Új eget és új földet fog a régi helyett teremteni (az özönvíz idején volt már hasonló), azzal a különbséggel, hogy az már nem a demokráciára – az emberiség öndicsőítésére -, hanem teokráciára – Isten korlátlan uralmára – fog alapulni. Aki nem hiszi, járjon utána a Máté 24-25-ben, vagy a Jelenések Könyvében.
Mindenkinek a legjobbakat!
Keljfel Julcsi
2024-10-05 at 09:54
Kedves Kárpáti, néha egyet értek a rendszer kritikájával, de most olyan abszurd összehasonlítást dobott ide, hogy tiltakoznom kell.
Maga nem élt soha az NSZK ban és nem tudja milyen elnyomás és embertelenség uralkodott ott.
De ha nem is kell mindenkinek pl. Észak Koreában élni ahhoz, hogy tudjon legalábbis kicsit az ottani helyzetről, mindenki tud információkat szerezni.
Olvasson, olvasson arról a fasiszta rendszerről és nézze meg a you tubon pl. milyen volt a legszörnyűbb női börtön NSZK ban “Hoheneck”, hogy áltatták a nőket órákig jeges vízben mielőtt sokan meghaltak rettenetes vese fájdalmakkal.
Hogy tud egy ilyen fasiszta rendszert a Fidesz minta képének nevezni????? Megáll az eszem. De sejtem a mostani Németországról se tudhat sokat ( nem, pár nap Berlini látogatás semmit sem mond!) mert a Fidesz országa még annál is sokkal élhetőbb, demokratikusabb és szabadabb. Vagy miért menekül annyi német és magyar ide?
Kérem először gondolkodjon, és csak azután írja a kommenteket. Köszönöm.
hufi
2024-10-05 at 09:46
Tisztelt Kárpáti!
Kárpáti2024-10-05 at 07:57
Magadat nagyszerűnek tartod, de egy külső szemlélő debilnek tart!
PPP - Pesti Panel Proletár
2024-10-05 at 09:43
Volt ott még “Bizónia”, meg “Trizónia” is, ha jól emlékszem.
A címválasztás szerintem is téves.
Kivéve, ha a woke-ot VKL úgy érti, hogy a woke-ok vérkommunisták, és ebben az értelemben előzménye nekik az endéká.
Csak érdekességképpen: a kétütemű motor kidolgozásában a nyugatnémet mérnökök jártak élen együttműködve keletnémet kollégáikkal.
És eredetileg 1:100 arányú keverékre dolgozták ki a motorokat, csak később lett 1:33. Azaz eredetileg 100 liter benzinhez kellett csak 1 liter olajat önteni és nem 33 liter benzinhez, ami utóbbitól lett aztán a kék füst a Trabi és a Wartburg után – túlságosan dús keverék volt, ami persze olajsárként előbb-utóbb hazavágta a karburátort. Tudom, mert volt Wartburgom, és amikor a fentiek szerint “tankoltam” – egy taxis javasolta, aki ugyanígy maga “keverte” az üzemanyagot – többé nem volt kék füstöm és a motor sem sült be (jó, ez azt jelentette, hogy szinte mindig üresre kellett fogyasztani a tankot és utána kis üvegből én öntöttem hozzá az olajat a normál benzinhez gondosan kicentizve, helyesebben kicentiliterezve :)))
Szóval a nagy szétválás után még jó ideig együttműködtek a keletiek és nyugatiak.
A Trabant elődjét, a P70-est – én még ültem ilyenben!! – is abszolút közösen találták ki – csak aztán a nyugatiak hagyták az egészet a “p”-be!
Tomi
2024-10-05 at 09:34
Kárpáti néven firkál Szarospeti…ugye baromarcúkám?
na4
2024-10-05 at 09:16
Soha többet komcsikat! Ahol megjelennek, kő kövön nem marad. Hajrá nemzetiek, patrióták!
puncuis pinatus
2024-10-05 at 08:40
A legnagyobb baj az, hogy azok születtek meg, akik ezt kitalálták, terjesztették.
És a sok degenerált kretén napjainkban is aki követi, mint az alant hozzáröfögő magát Kárpátinak nevező tudatlan ostoba proletár.
X
2024-10-05 at 08:19
Jó és tanulságos írás. A cikk címe, a “woke-progresszió” szerintem nem a legjobb választás. A “német állam, ahol izmosak és szőrösek voltak a nők” inkább nevetséges. A szerző túl fiatal és nem tudhatja, hogy hazánkban is nagyon sok nő dolgozott gyárakban, építkezéseken és még a 70-es években is “szőrösek” voltak a nők hazánkban. Ennek ellenére, se a német se a magyar nők és lányok nem voltak woke. Nagyon is szépek és vonzóak voltak. Semmi woke. Tudom.
Ki tud arra válaszolni, hogy miért szűntek meg Borvendég Zsuzsanna cikkei? Nagyon alaposak és tanulságosak voltak. Egy igazi nemzeti történelmi tényfeltáró író. Nekem nagyon tetszettek a cikkei.
More
2024-10-05 at 08:16
Egy buta fasz vagy te Kárpáti.
János
2024-10-05 at 08:13
Hülye vagy fiam. Ülj le, karó❗❗❗
Kárpáti
2024-10-05 at 07:57
Az NDK a fidesz-kommunizmus mintaállama volt.
Ruszkibérenc, illiberális, bolsevik, pont mint a fidesz.