75 éve született meg a woke-progresszió mintaállama, az NDK
Hetvenöt éve, 1949. október 7-én alakult meg a második világháború után szövetséges megszállás alá került Németország keleti felén, a szovjet zónában a Német Demokratikus Köztársaság, "az első munkás-paraszt német állam", ahol izmosak és szőrösek voltak a nők, senki nem fogyasztott túl, valamint mindenki úgy jelentette fel a szomszédját, ahogy a Facebook algoritmusával megtámogatott házmesterek el sem tudják képzelni. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának anyaga:
A szövetséges hatalmak (Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió) vezetői a második világháború utolsó szakaszában két alkalommal - 1945 februárjában Jaltában, majd már a győzelem után, júliusban Potsdamban - tartottak találkozót, ezek kiemelt témája volt Németország jövője a háború után. Megállapodásuk szerint Németországot egységes államiságának fenntartása mellett, valamint a szovjet zónába eső Berlint megszállási övezetekre osztották, ahol a kormányzati hatalmat az egyes szövetséges országok gyakorolták. A három győztes hatalom mellé Franciaország is csatlakozott, így végül négy zóna jött létre, a legfelső kormányzó és törvényhozó hatalmat pedig a Szövetséges Ellenőrző Tanács gyakorolta, melyben mind a négy ország képviseltette magát. A felosztást csak átmenti megoldásnak szánták addig, amíg megalakul egy olyan demokratikus német kormány, melyet mind a négy állam elfogad.
A demokrácia fogalma azonban mást jelentett a Szovjetunió és mást a nyugati szövetségesek számára. A szovjet zónában már 1945-ben "demokratikus antifasiszta koalíció" alakult, majd a szovjet megszálló hatóságok 1946-ban kierőszakolták a munkáspártok: a szociáldemokraták (SPD) és a kommunisták (KPD) egyesülését, a szovjet befolyást ellenző baloldaliakat kizárták az új pártból. A Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) 1946 októberében minden tartományban többséghez jutott a választásokon, kivételt csak Berlin jelentett, ahol az SPD külön indult és a voksok majdnem felét kapta.
Az egykori háborús szövetségesek viszonya 1946-tól fokozatosan megromlott. Míg a nyugati megszállási övezetekben a gazdaság újraindítását a magántulajdonra alapozták, a szovjet megszállás alatt lévő területeken fokozatosan államosították a földbirtokokat, majd a nagyobb üzemeket is. A három nyugati szövetséges igyekezett egységesíteni megszállási zónáit és egy szövetségi államszervezet koncepcióját kidolgozni, a szovjetek "marxista-leninista" berendezkedést igyekeztek megvalósítani az általuk uralt területen, az ezt ellenzőket pedig ellehetetlenítették.
A konfliktus egyre nyíltabbá vált: a szovjetek 1947-ben visszautasították, hogy az érdekszférájukba tartozó államok bármelyike is kapjon a Marshall-segélyből. A szovjet és a nyugati megszállási övezetek határát lezárták, 1948 márciusában pedig a két fél közti ellentétek miatt beszüntette tevékenységét a Szövetséges Ellenőrző Tanács. A francia, angol és amerikai megszállási övezetekből létrejött Trizóniában 1948. június 20-án valutareformot hajtottak végre. A német márka bevezetését a Szovjetunió a potsdami egyezmény megsértésének értelmezte, de a lépés nem érte váratlanul, s már két nappal később kibocsátották a kelet-német márkát. Miután a német márka Berlin nyugati szektoraiban is használatba került, a szovjetek blokád alá vették Nyugat-Berlint, az utakat lezárták, a vasúti forgalmat megszüntették, még az élelmiszer-szállítmányokat sem engedték be. A Churchill 1946-os fultoni beszéde és a Truman-doktrína 1947-es meghirdetése után kezdődött hidegháborúban a nyugati fél nem engedhetett és a város ellátását légihídon biztosították, s Sztálin 318 nap után, 1949. május 12-én meghátrálásra kényszerült.
Németország megosztottsága néhány nappal később évtizedekre intézményesült: 1949. május 23-án kihirdették a nyugati megszállási övezetekben létrejött Német Szövetségi Köztársaság alaptörvényét. Erre a fejleményre már készültek Kelet-Németországban. Az NSZEP kezdeményezésére 1947-ben megalakult, a párt ellenőrzése alatt működő Népi Kongresszus már 1948-ban megkezdte az alkotmány kidolgozását és megválasztotta a négyszáz tagú Néptanácsot, "az egységért és a békéért küzdő hazafias erők" vezető szervét. Három nappal a berlini blokád feloldása után, május 15-16-án a szovjet megszállási zónában alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat rendeztek, ezen csak egyetlen, az NSZEP dominálta listára lehetett igennel vagy nemmel szavazni. Az így létrejött Harmadik Népi Kongresszus 1949. május 29-én elfogadta a "demokratikus német állam" alkotmányának tervezetét. Időközben Sztálin utasítására az NSZEP "új típusú párttá" alakult, nyíltan a marxizmus-leninizmus és az osztályharc elmélete mellett kötelezte el magát, s a demokratikus centralizmus alapján szerveződött újjá. Az NSZEP, élén az asztalosból lett keményvonalas Walter Ulbrichttal ellenőrzése alá vonta a társadalmi és a tömegszervezeteket is.
A Néptanács 1949. október 7-én elfogadta az alkotmányt és kikiáltotta a Német Demokratikus Köztársaságot, magát pedig annak ideiglenes parlamentjévé, Népi Kamarává nyilvánította. A kormányalakítással Otto Grotewohlt, az NSZEP képviselőjét bízták meg, az NDK első elnöke Wilhelm Pieck lett. A keletnémet alkotmány értelmében az új államban a törvényhozó hatalom a kétkamarás parlament, a végrehajtó pedig a minisztertanács volt. 1950 februárjában jött létre a szovjet KGB mintájára a rettegett titkosszolgálat, a Stasi, amely - 1957-től minisztériumként - az NDK 1990-es megszűnéséig öt és félmillió embert, a lakosság egyharmadát figyelt meg. Az első választásokat több mint egy évvel az NDK megalakulása után, 1950 októberében tartották, ekkor is, akárcsak az NDK történetében minden alkalommal, csak egy listára lehetett szavazni.
A hivatalos álláspont szerint Németország megosztottsága 1990. október 3-án ért véget, amikor az NDK beolvadt a Német Szövetségi Köztársaságba. De igazából az NSZK olvadt be az NDK-ba, és egy rövid, demokratikus átmenet után visszatértek a csukaszürke 50 árnyalatába.
(MTI)
