Tagadhatatlan, hogy az Official The Man tud valamit, mégiscsak emberek ezreit vette rá, hogy bátran álljanak a nyilvánosság elé és csináljanak hülyét magukból.
Történt, hogy Magyar Péter a ködös Angliába látogatott ismeretlen célból, és erről nem mulasztotta el tájékoztatni követőit. Kitett egy fotót magáról, amint London egyik pályaudvaron páváskodik pezsgőspohárral a kezében, szétterpesztett lábbal, amire egy körrel korábban kifejezetten érzékenyek voltak azok a molett, kékhajú feministák, akik most főzni szeretnének rá esténként, mielőtt megkapják a tőle elvárt CSBE-t. És ha már ilyen jól sikerült a fotó, rögtön felkérdezte Lázár Jánost, hogy mizú, Angliában pontosak a vonatok, otthon meg dögvész, pusztulat mindenhol. A mi jó Jánosunk, aki civilben közlekedési miniszter, rögtön lecsapta a magas lasztit, visszaírta, hogy ő dolgozik délelőtt, nem piál. Na, több se kellett Zugliget Caligulájának, beleállt a beefbe, méghozzá úgy, hogy elegánsan letagadta a pezsgőzést, mondván, azok az üvegek csak úgy ott voltak díszletként, nincs is nyitva a klub, egyébként is Tóni. Erre jött Cegó kolléga, aki vette a fáradtságot és ellenőrizte: dehogynem, a pezsgőbár nyitva, a messiás bizony hazudott. És ekkor elszabadult a pokol.
Hívó szavára odasereglettek a magyarpéterista ütődöttek, akik a legkevésbé sem cizellált módon kifejezésre juttatták ama elképzelésüket, miszerint mindenkit meg kell ölni, aki botor módon délelőtti alkoholfogyasztással gyanúsítja az ő imádatuk tárgyát. Cegó meg természetesen hazudik, a klub honlapja is hazudik, a Wikipédia is hazudik, egyedül Magyar Péter nem hazudik. A sötétben pedig ott ármánykodik Tóni.
Szóval eddig semmi különös, megszokott ügymenet azoknál, akik politikusokba szerelmesek, egy politikus “becsületéért” párbajozni szeretnek a közösségi médiumokban. De eljutottunk odáig, hogy már a napszakok sem úgy vannak. Szerény személyem tett egy megjegyzést, miszerint semmi baj nincs a délelőtti piázással, csak minek tagadni. Hiba volt, mert azonnal kioktattak, hogy hülye propagandista vagyok, a bár 11-kor nyit, ne hazudjak.
Mégegyszer: azért hazudok, mert nem gond délelőtt inni, ezt pedig alátámasztották azzal, hogy 11-kor nyit a klub. Amúgy nem.
De nincs több kérdés.
Csak az, hogyan képes ez a mongúzképű, irritálóan NER-es figura tömegeket rávenni arra, hogy a napszakokat is megtagadják? Honnan került elő ez a rengeteg féleszű, akiknek ennyire nem számít a valóság? És miért állnak ki vele a nyilvánosság elé? Otthon, a négy fal között is lehet vágyakozni az Official The Man-re.
A sztori amúgy egy betűt nem érdemelne, ha nem volna ennyire jellemző. Sajnos a rajongérek egyre súlyosabb valóságvesztésbe zuhannak. Éppen ezért legyünk óvatosak a közelükben!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS