Tessék mondani, miért van több joga a bűnözőnek, mint az áldozatnak?

Unióba lépésünk egyik alapfeltétele volt a jogharmonizáció. Ma már látjuk, hová vezetett mindez: jogilag is „hozzádegeneráltuk” magunkat Brüsszelhez. Tehát nemcsak egyes bírók butasága vagy aljassága miatt úszhatják meg a felelősségre vonást vagy kaphatnak mesés kártérítést például a balliberális politikusbűnözők, hanem a feje tetejére állított, unióhoz butított jogszabályok miatt is. Ezt az „igazságszolgáltatást” már rég nem az igazság kiderítése, a társadalom jogos felháborodásának csillapítása és a bűnözők megbüntetése érdekli.

Igen, teljesen igaza van Bálint Botond kollégámnak, hogy a bírók és ügyészek gyenge teljesítménye, illetve az ügyvédek ármánykodásai komoly szerepet játszanak az „igazságszolgáltatásnak” mondott jogszolgáltatás csődjében. Például abban, hogy a tescós rablók büntetőpere immár tizennégy éve tart, és nyolcadszor került vissza első fokra. De említhetem azt a múlt heti hírt, hogy bűncselekmény hiányában jogerősen fölmentette a bíróság a Gyurcsány-kormány volt közlekedési miniszterét, Szabó Pált és vádlott-társait a postaszékház áron aluli, az ügyészség szerint tízmilliárdos kárt okozó elkótyavetyélése ügyében. Vagy ott van a kémper, amelyben Szilvásy György volt titokminisztert és társait vakarta ki a slamasztikából tavaly Mészár Róza kúriai bíró tanácsa, aki – micsoda véletlen! – az MSZP korábbi többszörös alkotmánybíró-jelöltje volt. És a vérlázító példákat még hosszan sorolhatnám. Tehát egyes bírók tökéletes alkalmatlansága, idiotizmusa, vagy gazembersége egyértelmű. Tény.

Ám az is látható: ezeket az alkalmatlan bírókat nem lehet páros lábbal kirúgni a székükből, mert csirizzel oda vannak rögzítve. Ezt a bizonyos csirizt pedig úgy nevezik: „uniós jogharmonizáció”. Az uniós csatlakozásunkkor vállaltuk, hogy jogszabályainkat összhangba hozzuk a Brüsszel által üdvösnek gondoltakkal. Azoktól lényegileg nem lehet eltérni. És itt már rég nem az olyan mókás előírásokra gondolok, mint amelyek például az uborka görbületét szabályozzák. És nem is arra, hogy nem lehet nyugdíjazni egyes bírókat, mert azok Strasbourgig futnak, ahol sokmilliós kártérítést kapnak.

Hanem az olyan húsba vágókra, amelyek például tilalmazzák a halálbüntetést. Vagy amelyek ezerféle, épp most fölfedezett-kitalált „emberi jogra” és egyebekre hivatkozva kiskaput, kerülőutat, mentességi lehetőséget biztosítanak a köztörvényes bűnözőknek, nehogy megrázkódtatás érje őket büntetésük kiszabása előtt, alatt és után. Nehogy véletlenül valódi büntetésként éljék meg a számukra kiporciózott, amúgy is nevetségesen enyhe büntetést.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának épülete Strasbourgban. Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger

Az uniós jogharmonizáció elhozta számunkra a totális elmebajt. A világot, ahol a bűnösnek több joga van, mint áldozatainak. A világot, ahol a társadalom megvédésére hivatott hatóságoknak folyton attól kell rettegniük, nehogy megsértsék a családirtók, tömeggyilkosok, notórius rablók és Hunvald-Hagyók emberi jogait, „méltóságát”, különben a magyar adófizetők súlyos tíz- és százmilliókat fizethetnek ki „sérelemdíjként”, „jóvátételként” vagy egyéb jogcímen a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága ítélete alapján. Nem elég nagy és komfortos a cella? Penészes a fal? Az állam máris utalhatja a milliókat a latroknak…

• A bűnszervezetben elkövetett csalásért elítélt egykori szocialista politikus, Zuschlag János csaknem ötmillió forinttal vigasztalódhatott, amiért szűkös volt a tér a börtönben, illetőleg kellemetlennek találta, hogy a zárkában volt az illemhely, amit csak egy függöny takart el.
• Hagyó Miklós csaknem kétmillió forintot kapott a kedves magyar adófizetőktől, amiért a zárkájában penészfoltokra bukkant.
• A rendőrgyilkos Engel Zoltánnak több, mint hárommillió forintot ítélt meg Strasbourg, amiért fegyőrei nem bántak vele elég figyelmesen.

A Magyar Helsinki Bizottság, amely a határainkra törő illegális népvándorlók mellett az elítélt gonosztevők „emberi jogaiért” is rendületlenül harcol, néhány éve arról számolt be, hogy a magyar raboknak Strasbourg által megítélt sok tízmilliós kártérítés mértékét a fogva tartás időtartama, a zárkán belüli elkülönített vécé vagy a meleg víz hiánya, a bogarak, tetvek, poloskák elterjedtsége, a korlátozott fürdési lehetőség, valamint a megfelelő fűtés, szellőzés és természetes fény hiánya befolyásolta. Jó tudni!

Hagyó Miklóst megviselték a penészes falak. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ám nemcsak a börtönviszonyokban ölt testet az „uniós jogharmonizáció”. Ott van az már a bűnözők nyakon csípésétől kezdve. A gyanúsítottakat, vádlottakat nem szabad néven nevezni, fotójukat közzétenni, hiszen így a személyiségi jogok, úgy a képmáshoz fűződő jog. Mindeközben jogszabályaink lehetővé teszik, hogy egy újságcikk miatt körözést adjanak ki a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese ellen: egy tényfeltáró újságcikk okán Szarvas Szilveszter fotóját oda lehet tenni a körözött gyilkosok, erőszaktevők és rablók fotói közé.

Pár száz kilométerrel nyugatabbra a migrációt kritizáló Facebook-hozzászólókért kimegy a német rendőrség, a lakásából kihajíthatják a bennszülött németet egy afrikai kedvéért. Közben pedig a bangladesi erőszaktevőt fölmenti a francia bíróság, mondván, szegényke nem ismerte az európai szokásokat…

Ebben a feje tetejére állított uniós falanszterben a bűnözők jogai előrébb valók, mint a társadalom igazságérzete. Sokszor nemcsak a valódi büntetés marad el, hanem a bűnhődéshez szükséges másik nélkülözhetetlen kellék: a megszégyenítés is. Pedig eleink még tudták: a szigorú büntetés mellett a nyilvános megszégyenítés mekkora visszatartó erőt jelent a leendő bűnözőknek. Ma már erre szakosodott intézetek bármikor kimutatják nekünk (akár kérjük tőlük, akár nem), hogy se a halálbüntetés, se más szigorú büntetés nem jelent visszatartó erőt, egyedül az, ha minél szebben nézünk a potenciális gonosztevőkre, és minél több ingyen pénzt adunk nekik.

Igazság? Na ne röhögtess!

Az unióhoz „hozzádegenerált” jogrendszerünket teleszórták olyan eljárási szabályokkal, „garanciákkal”, amelyek a panelszöveg szerint a büntetőeljárások elfogulatlanságát, tisztességességét biztosítanák. Valójában csak arra jók, hogy azokat a bűnözők és ördögi ügyvédeik kiskapuként kihasználva évekig húzzák az eljárásokat, sőt, akár meg is ússzák a felelősségre vonást. (Ha így haladunk, eljöhet az az idő, mikor az áldozatoknak kell majd félniük, amiért megerőszakoltatták, kiraboltatták magukat…)

• Nem „törvényes” módon rögzítették a bűnözőt leleplező hangfelvételt? Akkor azt ki kell rekeszteni a bizonyítékok köréből!
• Új ülnök érkezett? Új bíró vette át az ügyet? Hosszú idő telt el az előző tárgyalás óta? Nosza, kezdjük elölről az egészet!
• A kihallgatottat nem figyelmeztették vallomásának jogkövetkezményeire? Akkor stornó az egész, új eljárás.

Hosszú bekezdéseken át lehetne sorolni még az ilyen és ehhez hasonló, megtörtént eseteket. Ennyiből is látszik: az unióhoz degenerált jogrendszerünket, „igazságszolgáltatásunkat” már rég nem az igazság kiderítése, a társadalom jogos felháborodásának csillapítása és a bűnözők megbüntetése érdekli. Ezek ma már nem szempontok. A Brüsszelből ránk erőszakolt, szándékosan túlbonyolított, kiskapukkal teleszórt paragrafus-dagonya hű lenyomata ennek a kornak és annak a kergemarhakórnak, ami az Európai Uniót szellemileg és testileg éppen fölemészti. Ezért is kell kilépnünk belőle, ha életben akarunk maradni.