Tizennégy év, hetedszerre is első fok! - Magyar bíróság, én így szeretlek!
14 éve tart néhány ember ügyében a büntetőeljárás. Sem az adott bűnügy, sem a vádlottak személye nem érdekes, csak az, hogy miként fordulhat ez elő? Ezek el nem ítélt emberek, akik ha bűnösek is, ha a legsúlyosabb büntetést is érdemlik, akkor is arra ítéltettek ezen felül még, hogy egy időhurokban éljenek. Arról a kellemetlen lehetőségről nem is beszélve, hogy esetleg nem bűnösök.
A magyar igazságszolgáltatásnak több olyan ügye volt már, ami után talán illett volna néhány kérdést intéznie magához és mélyen elgondolkoznia arról, hogy ez mehet-e így tovább? Az egy dolog, hogy rengeteg az olyan ítélet, amely a legfinomabban fogalmazva sem találkozik a társadalom igazságérzetével, de számtalan az olyan ügy is, amelyben a jog jól érzékelhetően a saját útvesztőjébe keveredik. Csakhogy valójában egymást követő emberi döntésekről van itt szó, amelyek nem az emberiességen, a józan logikán, a társadalmi igazságérzeten, hanem csak és egyedül a jog és az egyes döntéshozók és döntéshozói csoportok aktuális érdekein alapulnak.
Nemrégiben azt mondta nekem egy jogász, hogy egyes bírók kifejezett örömmel jogászkodják szét az igazságot és az alacsonyabb beosztású bírók ítéleteit. A bírói szervezet önreflexivitása azonban jól láthatóan csak a saját függetlenségéig terjed; a hibajavító mechanizmusai nem terjednek ki egy hétszer egymás után elkövetett hibára. Vagy lehet, hogy a hiba nem volt ugyanaz: azt sikerült tárgyalásról tárgyalásra továbbfejleszteni.
A jogrendszer elkülönülése a társadalomtól és az a hit, hogy a valóságban nem történhet olyan esemény, amelyre a jog kategóriái nem alkalmazhatóak, egyre abszurdabb végeredményre vezetnek. És itt nemcsak az ártatlanul elítélt emberekről és az el nem ítélt bűnösökről van szó, hanem arról, hogy az emberi élet hosszúságával már összemérhető ügyek keletkeznek és emésztenek fel hihetetlen társadalmi erőforrásokat és persze emberi életeket. Így váltak például a móri ügy áldozataivá azok a tanúk, akik az egyébként ártatlanul elítélt vádlottaknak alibit igazoltak. Az igazat mondták tanúként, és mégis évtizedes vegzatúra lett a „jutalmuk”. Valahogy mégsem indult társadalmi mozgalom vagy állami akció az erkölcsi és anyagi rehabilitációjukra. Valaki akár ártatlan, akár bűnös, akár más ügyben bűnös, ugyanarra a rendszerszerű embertelenségre, rigorózus jogszolgáltatásra számíthat, és nem valódi igazságszolgáltatásra.
A liberális jogállam - úgy látszik - ilyen. Úgy tűnik, a liberalizmussal, meg a jogállammal is van némi rendszerszerű probléma. A gondolkodásunk eltorzulására tökéletesen jellemző, hogy hihetetlen erők dolgoznak azon, hogy a „jogokat” minden létező emberi viselkedésre és akár elképzelhetetlen egyedi jelenségre kiterjesszék, de a jogrendszer diszfunkciói senkit nem érdekelnek, ha azok a jogrendszer és a jogi kaszt jellegzetességeiből következnek.
Ha bármilyen gazemberrel meg lehet csinálni, hogy hatszor egymás után nem képes a rendszer vagy egyes bírók, bírói tanácsok formailag helyes ítéletet hozni, akkor azt bármilyen becsületes emberrel is meg lehet csinálni. Akár a bírák, akár az ügyészek gyenge teljesítménye, akár az ügyvédek ármánykodásai hozták létre ezt a helyzetet, az mindenképpen tűrhetetlen és beavatkozásért kiált. A jogi kaszt mindent megtesz azért, hogy a felelősség elhárítása érdekében úgy tűnjön: nem emberek, hanem maga a jog, a jogrendszer ítélkezik. Egyrészt a liberális jogfelfogás akarja kiküszöbölni az emberi döntés bizonytalanságát és öltözteti az emberi döntést jogi kényszer álruhájába, másrészt a bírók, az ügyészek és az ügyvédek akarják a felelősséget, a személyes felelősségüket maguktól a lehető legjobban eltávolítani. Ez érthető, de nagyon helytelen emberi viselkedés.
Pedig a bírák személyesen felelősek nemcsak az ítéleteikért, hanem a rendszer működéséért is. Az igazságszolgáltatás nem távolodhat el annyira a valóságtól, a mindennapi élettől, hogy egy büntetőpert hatszor el lehessen rontani. Ha egy orvos, aki ugyebár valós időben dolgozik, hatszor egymás után elront egy beavatkozást, elveszti a diplomáját azonnal. Már a második sikertelen kísérlet után. A jogi kasztnak el kell vinnie a „balhét” a jogrendszer, a jogszolgáltatás egyre durvább bakijaiért, és legfőképpen azért, mert a rendszerből egyre jobban eltűnik az igazságszolgáltatás. Sőt, el is akarják hitetni velünk, hogy az nem is lehetséges.
Vezető kép: A 2018. júliusi Bíróságok napjai ünnepségen már felsorakoztak az ünnepeltek a Fővárosi Törvényszéken.
