A cikk első részében arról volt szó, hogy a marxista ideológia hogyan öltött új ruhát, hogyan gyűrte le a médiát, az egyetemeket és a szórakoztatóipart, és hogyan bújik újabb és újabb, általa a többségi társadalomról leszakított kisebbségek mögé. Most bemutatjuk, hogy egyáltalán nem elméleti kérdésről van szó; a kommunizmus kísértete huhog az amerikai és a német politikában is.
Július 10-én Kubában kormány- és pártellenes tüntetések törtek ki. Nagyon hosszú ideje először léptek fel tömegek nyíltan a kommunista diktatúra ellen.
Hogyan reagált erre Amerika?
Mindenekelőtt bagatellizálni igyekeztek a tüntetések jelentőségét. A külügyminisztérium nyugati féltekéért felelős helyettes államtitkára azt állította a Twitterre feltett közleményében, hogy a koronavírusos esetek számának növekedése és a gyógyszerhiány miatt tüntettek. Obama alelnökeként Biden részese volt a Kubával szembeni „normalizálási” politikának, a diplomáciai kapcsolatok teljes helyreállításának, amiért cserébe semmit nem kapott Amerika. Sem demokratikus reformokat, sem javulást az emberi jogok területén.
Július 13-án a belbiztonsági miniszter, Alejandro Mayorkas sietett kijelenteni, hogy Kubából akkor sem fognak menekülteket befogadni, ha bizonyítják, hogy üldözésnek vagy kínzásnak vannak kitéve Kubában! Ugyanekkor az amerikai kormány ezrével viszi a légierő gépeivel az illegális dél-amerikai migránsokat a határ mellől az ország belsejébe. Február 19. és április 22. között 7200 embert – sokan közülük fiatal, egyedülálló férfiakat – szállítottak így Amerika városaiba, anélkül, hogy fényképes igazolvánnyal kellett volna magukat azonosítaniuk vagy tesztelték volna őket koronavírusra.
Július 12-én, tehát egy nappal a kubai tüntetések kitörése után Biden megszüntette az üzemanyag-szállítási tilalmat Venezuelába. A szankciót még Trump hozta. A venezuelai állami olajtársaság 1998 óta a szocialista vezetés ellenőrzése alatt áll. A kitermelés zuhant, egészen az 1947-es szintre, ami üzemanyaghiányhoz vezetett. Nicolás Maduro venezuelai elnök mandátuma 2019-ben lejárt, azóta törvénytelenül ragaszkodik a hatalomhoz. Gyakorlatilag kubaiak irányítják az országot, közel 100 ezren nyújtanak „testvéri segítséget”. Venezuela a világpiaci ár alatt gondoskodik Kuba energiahordozó-igényéről. Kuba adóssága emiatt már 11 milliárd dollár fölött van. Az amerikai szankció enyhítése akkor juttatja létfontosságú segítséghez Kubát, amikor népfelkelés küszöbére jutott.
Térjünk át a másik, a kommunizmussal kacérkodó országba – és most tartsák vissza a lélegzetüket –, Németországba!
A német közoktatási minisztérium megbízást adott „Iránytű a holnap világában” jelszóval, „értéktanulmány” keretében hat jövőkép kidolgozására. Olyan konkrét, megalapozott, jól hasznosítható javaslatok, mint „Az európai út” és az „Ökológiai regionalizáció” mellett feltűnik az eddig csak Kínából ismert társadalmi „Bónuszrendszer” is.
Minden ember társadalmi pontokat kapna, ezeknek például az álláskeresésnél vagy a tanulási lehetőségeknél lenne döntő szerepük.
Bizonyos magatartásmódokért lehetne az állam által működtetett pontrendszerben pontokat szerezni (például önkéntes munka, hozzátartozók ápolása, szervdonorság, nyugdíj-előtakarékosság, közlekedési magatartás, CO2-lábnyom). A társadalmi elismerés mellett a mindennapokban is előnyökkel járna, például bizonyos egyetemi kurzusokra kevesebb várakozás.
A törvény lakossági támogatása nőne „a klímaváltozás dinamikájával”. A pontrendszert ugyanis hatékony eszköznek tekintik a klímaváltozás következményei elleni harcban. A „szennyező fizessen” elvét a pontrendszer átláthatóvá tenné. 2030-ra már csak egy kisebbség berzenkedne a társadalmi pontrendszer ellen.
A 2030-as évek Németországában a pontrendszer mint irányító és előrejelző eszköz segítségével lépésről lépésre olyan új normákat vezetnének be a mindennapokban, amelyek korábban nem voltak lehetségesek. (…) Az állam ösztönözné a részvételt is a civil- vagy politikai szervezetekben, mivel ez előremozdítja a pluralista párbeszédet, és a társadalmi értékelőrendszer alapjának tekinthető. Csak aki itt aktív, kerül abba a helyzetbe, hogy részese legyen a társadalmi döntéshozatalnak.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS