A KFOR kedden közölte, hogy a hétfői összecsapásokban harminc katonája – 19 magyar és 11 olasz – sérült meg. A szerbek tiltakozása pénteken kezdődött, amikor az újonnan megválasztott, albán nemzetiségű polgármesterek megpróbálták elfoglalni hivatalaikat. A hangulat most nyugodtabb, sokan azonban újabb fegyveres konfliktustól tartanak teljesen érthető módon. Erre az is rátesz még egy lapáttal, hogy túl sok “véletlen egybeesés” volt mostanság Szerbiában: iskolai lövöldözés, a lakosság lefegyverzése, ellenzéki tüntetések, most pedig az albán–szerb nézeteltérés. Szerda Balázs délvidéki történészt kérdeztük arról, hogy szerinte érdemes-e már most elkezdeni összeesküvés-elméleteket gyártani, vagy legyünk-e inkább türelemmel és várjuk ki a végét? De mi lesz a vége, és mikor? Megromlik vajon hazánk és Szerbia között a régóta építgetett jó viszony?
Szerda Balázs délvidéki történész a PestiSrácok.hu megkeresésére elmondta: Koszovó kérdése egyértelműen Szerbia legkényesebb ügye, amely mostanra a szerb lakosságot is megosztja. Mint fogalmazott, az első években természetes módon a szerb nemzet egyként követelte a terület megtartását, elítélt minden, a függetlenség felé tett, azt erősíteni kívánó kísérletet. Hozzátette ugyankkor: azóta kissé árnyaltabbá vált a kép.
Vannak, akik szerint Koszovó elismerése egyet jelentene a szerb nemzettudat feladásával, Szerbia elárulásával, vannak viszont, akiknek az a meggyőződésük, hogy Szerbia európai integrációjának érdekében el kell engedni Koszovót, amelynek a “megmentésére” tett kísérlet már régen elkésett. Vannak továbbá, akik különböző kompromisszumos megoldásokban reménykednek, azokat szorgalmazzák. Szerbia pedig igazi harapófogóban van a Kelet és a Nyugat közt, szeretne bekapcsolódni az európai vérkeringésbe (és valljuk be, az EU nem könnyíti meg a dolgát), ugyanakkor az Oroszországgal fenntartott “testvéri” viszonyát sem szeretné feladni
– fogalmazott. Úgy vélekedett, ez az egyébként is összetett, kiélezett helyzet csak súlyosbodott az orosz–ukrán háború kirobbanásával.
Ami a Koszovó-kérdést illeti, nekünk, magyaroknak aztán nem kell bemutatni, milyen, amikor egy ország területe(ke)t veszít. Nem kell bemutatni a kisebbségi lét velejáróit sem, ezért át tudjuk érezni, min megy most át Szerbia és a szerb nemzet. A valós konfliktusból viszont – a híradásokon és néhány falfirkán kívül – nem érzékelünk sokat, a délvidéki magyar közbeszédnek ritkán képezi tárgyát
– mondta lapunknak a történész. Szerda szerint a helyzet azért is nagyon összetett, mert Magyarország Szerbia talán egyetlen igazi szövetségese az EU-ban. A szövetség kétoldalú, mindkét fél megtalálja benne, ami számára fontos. Kifejtette: Szerbia elsősorban az európai integrációjának elősegítését reméli, Magyarország számára pedig a vajdasági magyarság kérdése, egy újabb potenciális európai szövetséges lehetősége a fontos; a kölcsönös, közös beruházások mindkét ország gazdaságát erősítik.
A két ország kapcsolatát tehát nem a hétvégi koszovói események tükrében kell vizsgálni, ugyanis mindenki tudja, hogy a KFOR nemzetközi szervezet, amely nemzetközi megbízást teljesít, tehát nem szabad, nem lehet magyar–szerb összetűzésnek, konfliktusnak beállítani
– húzta alá. Hozzátette: Szerbiában az elmúlt hetekben valósággal feltüzelte a közvéleményt a belgrádi iskolában történt, halálos áldozatokat követelő lövöldözés.
A tüntetéseken természetesen rögtön megjelent a kormányellenes hangulat, a kormány pedig a bírálatok kereszttüzében próbálta, próbálja kezelni a helyzetet. Amit mindenki érez, az a bizonytalanság, a felhevült hangulat, amelyet minden politikai erő igyekszik a maga javára fordítani, ugyanis legkésőbb jövő tavasszal Szerbiában általános (köztársasági, tartományi és önkormányzati) választások lesznek
– fogalmazott, megjegyezve: a probléma viszont, ami a katalizátorhoz, tehát az iskolai mészárláshoz vezetett, sokkal mélyebb, nem politikai, sokkal inkább társadalmi gyökerű, amellyel a szerb társadalomnak szembe kell nézni, kezelnie kell.
Fotó: MTI/AP/Darko Vojinovic
Facebook
Twitter
YouTube
RSS