
Tavaly Svédország és Finnország több évtizedes hezitálást után hivatalosan is kérte a NATO-csatlakozást, miután Oroszország lerohanta Ukrajnát. A belépés feltétele az összes tag egyhangú jóváhagyása. Törökország továbbra is blokkolja Svédország csatlakozását, azonban néhány hónappal ezelőtt Finnországét jóváhagyta.
Törökország azzal vádolta Svédországot, hogy lehetővé teszi a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjainak letelepedését az országában. A csoport Törökországban illegálisnak számít. Stoltenberg viszont kedden azt mondta, hogy a júliusi NATO-csúcstalálkozóra már “elérhető közelségbe kerül” Svédország csatlakozása.
Nincsenek garanciák, de teljesen lehetséges, hogy megoldást találunk, hogy Svédország teljes jogú tagja legyen a szövetségnek hamarosan
– mondta Stoltenberg újságíróknak Oslóban. A Svédországba látogató Antony Blinken amerikai külügyminiszter azt mondta, hogy a svéd kormány már foglalkozott a török aggodalmakkal.
Nincs ok további időhúzásra. Svédország most már készen áll. Sürgetjük Törökországot és Magyarországot, hogy a lehető leggyorsabban ratifikálják a csatlakozást
– fogalmazott a tárcavezető. A külügyminisztérium közölte, hogy Blinken kedden Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetése során közvetlenül Svédország csatlakozását sürgette.
Forrás: Guardian; Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement
Amarma
2023-06-14 at 06:14
Nyilvánvaló szándéka a deep states világuralmi szándéka hogy körbe kerítse OROSZORSZÁGOT !!!!
ÉS HA MEGSZAVAZZUK..EHHEZ ASSZISZTÁLUNK…ezért fontos a faxzongoristáék fenntartása is.
KÉRDÉSEM:
HÁT SENKI NEM LÁT SEMMIT????
George58
2023-06-08 at 19:42
Ehhez rajtunk kívül még a törököknek is lesz egy-két szava..
proton
2023-06-04 at 19:25
Mielőtt lelép ez a gané, az a feladat hogy felvegyék a svédeket. Ha másképp nem megy akkor a török és magyar szavazat nélkül.
Ha másképp nem megy, a NATO szerződések felrugásával, szervezeti törvénytelenséggel.
Akkor kapja meg Stoltenberg a beígért szigetet a Soros féle tömeggyilkosoktól.
Nyugi
2023-06-02 at 15:50
Bizonyára az új oroszellenes háborús tervükhöz kell olyan sürgősen és mindenáron a svéd meg a finn csatlakozás. De, semmit nem fognak elérni vele, mint ahogy már 15 hónapja nem bír Oroszországgal az egész Nyugat.
Veritas Samu
2023-06-01 at 14:57
Stoltenbergnek üzenem-ez hiú remény.Erdogánt ujraválasztották-s remélem mi sem adjuk be egyhamar a derekunkat.Esetleg ha a nekünk jogszerűen járó EU-s pénzeket már átutalták-s megemeltük belőle a pedagógus béreket-no akkor talán beszélhetünk a svédek tagságáról.
Ungarn über alles !
2023-05-31 at 17:55
hülye rohadt-hering zabáló – elfelejtette hogy Erdogánt újraválasztották
aladin
2023-05-31 at 15:51
Stoltenberg megint hazudik, igy akarja altattni a svédeket és ukrajnát. Mikor ezek NATO tagok lesznek, már alulról fogod szagulni az ibolyát.
2 ÉNAKI
2023-05-31 at 14:51
Ahhoz,hogy a Svédeket a Török es Magyar hozzájárulás nélkül felvegyék, át kell írni az alapszábályzatot. Azért az nem teljesen úgy van,hogy mára mindenki azt csinál,amit akar.
gyurcsányiviktor
2023-05-31 at 13:57
Remélem, téved majd !
Dodo
2023-05-31 at 13:54
Ha nem szavazzuk meg, akkor is felveszik a Svédeket a NATO-ba. Egyre őszintébb a világ: Oroszokat akarnak ölni és ehhez minden szolganépre szükség van.
Logikus
2023-05-31 at 13:23
Csak tudnám, miért ilyen nagyképű ez a terrorista vezér…?
Gyöngy
2023-05-31 at 13:21
Törökországban hála Isten nem az amcsiknak és Stoltenbergéknek kedvező fordulat történt. Remélem, Magyarország is megtanítja Svédországot nem annyi időre, mint a finneket a jó modorra. A svédeknek kár annyira kaparni a NATO ajtaját, mert a semlegesség mindig olcsóbb és kifizetődőbb volt a történelem során. Majd rájönnek a finnek is erre a törvényszerűségre.
Ludas Matyi
2023-05-31 at 12:49
Ez a NATO terjeszkedés a világban teljes garancia—nem a békére,hanem a háborúra a teljes pusztulásra! Szörnyű!
Greg
2023-05-31 at 12:23
Sajnos az ég még nem szakadt rá erre a nagypofájú baromra. De akkor legalább az ördög vinné már el oda, ahova való!
Most igazán nagy a felelősség rajtunk meg a törökökön, ha beadjuk a derekunkat, akkor tényleg megérdemeljük a sorsunkat.