Pesti Srácok

A 24.hu-t üzemeltető céggel is kapcsolatban állt a Telexet pénzelő milliárdos

A 24.hu-t üzemeltető céggel is kapcsolatban állt a Telexet pénzelő milliárdos

Varga Zoltán, a 24.hu-t üzemeltető Central Csoport tulajdonosa elismerte, hogy üzleti kapcsolatban állt azzal a Zdeněk Bakalával, akinek a médiacége nemrégiben 200 ezer euróval támogatta az Index.hu-t elhagyó dolgozókat.

Cégnyilvántartási adatok is arra engednek következtetni, hogy a két üzletember kapcsolatban állt egymással, valamint emlékezhetünk, hogy az Index.hu-nál azután mondott fel az összes újságíró, hogy a 24.hu megírta: pénzügyi nehézségek miatt egy átszervezési terven gondolkodik a lapot tulajdonló alapítvány kuratóriuma.

Az alapítvány elnöke, Bodolai László nem sokkal később kijelentette, hogy a tervet elvetették, ám közben annyira megromlott a viszonya az Index.hu akkori főszerkesztőjével, Dull Szabolccsal, hogy az újságírót menesztette pozíciójából. Bodolai szerint a munkakapcsolatuk megromlásának egyik oka volt, hogy Dull kiszivárogtatta a 24.hu-nak – az Index konkurensének – az átszervezési tervet. A főszerkesztő elbocsátását a szerkesztőség belügyeikbe való beavatkozásként élte meg, amely miatt hamarosan mindannyian felálltak.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta korábban a magyar üzletember a Világgazdaságnak.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?