Pesti Srácok

A 444.hu csalódottan írta meg, hogy nem a cseheknél, hanem Kanadában lesz giga akkumulátorgyár, ami amúgy tök jó dolog

A 444.hu csalódottan írta meg, hogy nem a cseheknél, hanem Kanadában lesz giga akkumulátorgyár, ami amúgy tök jó dolog

Ahogy azt már korábban megírtuk, a világ legnehezebb dolga lehet ellenzéki újságírónak lenni, és erre az állításra ismét ráerősített a 444.hu, akik most éppen azért hőbörögnek, mert nem valósult meg az, aminek a lehetséges megvalósulása miatt hőbörögtek korábban. Ha nem értik, akkor ez csak azt jelentheti, hogy Önök nem ellenzéki újságírók, aminek nagyon örülhetnek. De visszatérve a 444.hu cikkére: a lap csalódottan ír arról, hogy a Volkswagen óriási akkugyárára Kanadában épül meg, nem pedig Közép-Európában, annak ellenére, hogy a régióban nagyon küzdöttek a projektért. És egyébként Kanada JÓ ország, mert nem Orbán Viktor a miniszterelnök, tehát ott nagy siker az akkumulátorgyár; itt, nálunk nem Trudeau a miniszterelnök, tehát itt RÓSZ dolog az akkumulátorgyár. Értik már? Ha nem, akkor nem baj, ez még nem minden.

Ahogy azt a 444.hu írja, Szlovákia, Lengyelország, sőt, Magyarország is szóba került helyszínként, de a lap szerint "a 2020-as évek sorozatos válságai, a koronavírus-járvány, az infláció, a növekvő energiaárak, a háború, majd az amerikai inflációcsökkentő törvénycsomag miatt az európai gazdaság egyre kevésbé tűnik vonzónak".

– tették hozzá.

PestiSracok facebook image

És akkor álljunk meg itt egy rövid magyarázat erejéig. A kommunista–magyar értelmező kéziszótárat böngészve az ember arra a következtetésre juthat, hogy eszerint más országoknak egy akkumulátorgyár jól jövedelmező, stratégiailag fontos projektet jelent, míg Magyarország esetében szó sincsen gazdasági előnyökről, profitról és munkahelyteremtésről, hiszen az ide tervezett hasonló gyárak csak simán rosszak, mert azok és kész. Ja, és Orbán Viktor.

Ez egyébként ugyanaz a 444.hu, akik nemrég arról írtak, hogy "Rákosi iparpolitikáját idézi az akkumulátorgyárak erőltetése", az ügy kapcsán pedig egy szakértővel, Győrffy Dóra professzorral, az MTA Közgazdaságtudományi Bizottsága elnökével beszélgettek, aki "az alapos, és részletesen alátámasztott számítások nyomán" azt állította, hogy "nem csupán haszontalan, hanem kifejezetten káros Magyarországot akkumulátorgyártó nagyhatalommá tenni".

Ugyanebben az írásban kiemelték, hogy az "akkumulátorok gyártásához szükséges nyersanyagok Ausztráliában, Kínában és Kongóban vannak nagy mennyiségben, kisebben pedig Skandináviában. Pont a környékünkön sem lítium, sem grafit, sem pedig kobalt nincs, márpedig főleg ez kell a gyáraknak." A 444.hu cikke szerint egy ilyen gyárhoz még az energia és a víz is fontos, és Magyarországnak ebből sincs.

Csehországnak ezek szerint van. De legalábbis nem jegyezték meg, hogy a cseheknek sincs, és azt sem tették hozzá, hogy milyen szerencsés Csehország, hogy végül Orbán Viktor nem erőltette végül rájuk ezt az erősen környezetszennyező projektet. Pedig ez a minimum, amit elvártunk volna egy ilyen objektív és átfogó írástól.

De tulajdonképpen mindegy is. Mondanám, hogy meglepődtünk, de valójában nem.

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.