A 9. Savaria Filmszemlén a PestiSrácok által gyártott Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk című film is szerepelt, amely hiánypótló alkotás a magyar–német együttélés témakörében. A zsűri különdíjjal jutalmazta László Gáborék munkáját.
Kilencedik alkalommal rendezték meg Szombathelyen a Savaria Filmszemlét, amelynek vállalt célja, hogy a nemzeti kultúrát bemutatva adjon választ az érdeklődőknek a társadalmat körülvevő valósággal kapcsolatos kérdésekre. Az öttagú zsűri tagjai: András Ferenc, Halmy György, Koltay Gábor, Kollarik Tamás, Kucsera Tamás Gergely. A 9. Savaria Filmszemlén a PestiSrácok által gyártott “Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk” című film is szerepelt, amely hiánypótló alkotás a magyar–német együttélés témakörében.
“Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk…” – hangzott el a közismert mondat egy Németországba kitelepített magyarországi sváb szájából. És valóban: a német–magyar együttélés már több, mint 1100 évre nyúlik vissza és olyan, mint egy jó házasság. Vannak benne csodálatos pillanatok és olyanok is, amiket az ember inkább feledni szeretne. Filmünk ennek az 1100 éves német-magyar közös együttélésnek a bemutatására vállalkozik 52 percben.
A film szerkesztőjével, László Petrával korábban készített interjúnkból kiderül: a filmben a német–magyar együttélés sarkalatos pontjaira koncentráltak.
Nem akartunk idealizált képet festeni, a közös történelmünket a filmben is inkább egy házassághoz hasonlítjuk, ami működik, vannak benne szép emlékek és olyanok is, amit az ember igyekszik elfelejteni. De azért mégiscsak működik. Azt hangsúlyozzuk, hogy akármilyen is a német-magyar viszony (manapság talán nem éppen a legjobb), a magyarok mégiscsak a “német vonalat” választották az európai betagozódás során, István király német papok és lovagok segítségével szilárdította meg a hatalmát. Az is fontos, hogy épp a német irányultság miatt fordultunk a nyugati kereszténység felé és nem a bizánci utat választottuk
– fogalmazott László Petra. A teljes interjút ITT olvashatja.
Alkotók
Rendező: László Gábor
Producer: Huth Gergely
Író: László Gábor
Operatőr: László Gábor
Zeneszerző: Rossa Levente Bors
Hang: Heidrich Roland
Vágó: László GáborSzereplők
Bleser Kornél, Hernády Zsolt, Holczinger Szandra
70 alkotás érkezett az idei filmszemlére
Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke elmondta: a Kárpát-medence szinte minden részéről érkeztek alkotások, főleg dokumentumfilmek és rövidfilmek, kivéve Kárpátaljáról, ahonnan az Ukrajnában dúló háború miatt nem tudtak nevezni a filmesek, noha a korábbi években ők is aktív részesei voltak a Savaria Filmszemlének.
A film az a művészeti ág, amely képes az összes más művészeti ágat megjeleníteni, azokhoz kötődően ismereteket és érzelmeket közvetíteni
– hangsúlyozta az egyesület elnöke. Lovass Tibor szólt arról is, hogy a korábbi filmszemlék hagyományait követve idén is része a programnak egy, a filmszakma helyzetével, filmszemlékkel és fesztiválokkal, médiával és marketinggel foglalkozó szakmai konferencia. Ebben az évben kiemelten foglalkoznak a régió kisebb filmszemléivel, összehozva azok szervezőit azoknak a szervezeteknek a képviselőivel, akiken keresztül esetleg támogatást, segítséget kaphatnak. Hozzáfűzte: abban például, hogy a Savaria Filmszemlét már kilencedik alkalommal megrendezhetik, döntő szerepe van a Nemzeti Filmintézettől, valamint a Magyar Művészeti Akadémiától kapott támogatásoknak.
Mayer Rudolf, a Savaria Filmszemlének otthont adó AGORA Savaria Filmszínház igazgatója a sajtótájékoztatón bejelentette: filmszínházuk nagytermét a márciusban elhunyt Hildebrand István Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőrről, filmrendezőről, a nemzet művészéről nevezik el. A névadó ünnepséget május 13-án, pénteken délután, a filmszemle díjátadó gálája előtt tartják. Hozzátette: a Savaria Filmszemle versenyfilmjei az AGORA Savaria Filmszínházban ingyenesen tekinthetők meg, a konferencia előadásai és a kerekasztal-beszélgetések a helyi TIT irodaházában zajlanak.
A 9. Savaria Filmszemlére érkezett alkotások sora:
ÉPÍTÉSZET KATEGÓRIA
A csókai uradalom – Bolyai Filmműhely, Zenta
A kövek nem hazudnak – A kőfaragó – Zajti Balázs, Zajti Ferenc, Zajti Gábor
A Lábasház – Benczédi József, Kötő Zsolt
Érd gyomrában – Gárdos Attila, Szűcs Gergely, Katona Szabolcs
Ön is Wekerle? – Peresztegi Hanna
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG KATEGÓRIA
400 év után – Gárdos Attila, Szűcs Gergely, Katona Szabolcs
A birtok nem a tiéd…! – Utazás nagykárolyi gróf Károlyi Lászlóval – Bicskei Éva
A gaztemplomos – Pataki Béla
A kádármester – Bunda Rita, Bunda Szabolcs
A Kármel hegye a szomszédban van – Tóth Marcsi
A Kocsis bicska születése – Kocsis Ferenc Károly
A levegő versenyparipái – a magyar postagalambászat múltja, jelene és jövője – Gavrán Kinga
A magyarok és a lovak közötti ősi kapcsolat – Gedeon Tamás, Osztró Gábor
A magyarság keleti őrszeme – az utolsó székely berukkolás – Pataky Csaba, Pál Tamás, Nyeste Péter
A mecénás – Benczédi József, Tárkányi János
A népzene szolgálatában – In memoriam Ág Tibor 1928-2013 – T. Nagy Imre, Nagy István, Ifj. Nagy Imre
A régi az új – Czencz József, Lindmayer Helga, Oszlánszky Gábor, Várnai Ferenc
A rendezetlenség eltervezve – Györgyi interjú (második rész) – Labancz István
A szeceszió édenkertje – Bolyai Filmműhely, Zenta
A székely Atlantisz – Bözödújfalu emlékére – Buda János, Berta Enikő
A szocializmus hátsó bejárata – Csibi László
A tökéletes árnyalat – Ganzer Olivér, Ganzer Balázs
A Wettstein-napló – Mezősi-Nagy Mariann, Mezősi Tamás, Suhanesz Péter
Ahol mégsem kolbászból van a kerítés – Bácskai Gabriella
Aranyszőnyeg – A gernyeszegi Teleki-ház feltámadása – Margittai Gábor, Major Anita
Az apám utolsó üzenete – Benda Iván, Novobáczky Sándor, Zajti Balázs
Baksatanya – Pál Melinda, Jakab Ervin, Demeter Levente, Fancsali Levente
Barátok a Barát-Dűlőben – Czigóth Sándor
Csendhez szokott szív – Úton Eperjes Károllyal – Törcsi Levente, Kovács Levente
Csizmás pandúrok, székely csizmadiák – Fábián Andor, Farkas Antal, Brók István
Csoda a Vértesben – Varga Gábor, Suta László, Rácz Viktor
Ecsetvonások, székelyesen – Zsigmond Attila, Bajna György
Egy ház egy gondolat – Makovecz Makója nyomában – Kisistók Tímea, Vigh Vivien Mercédesz, Baráth Réka, Borka Péter, Rácz Richárd, Miklós András
Élet/Út – Farkas Péter
Eltervezett rendezetlenség – Györgyi interjú (első rész) – Labancz István
Geofolk – Ablak a világ viseleteire – Pál Melinda, Demeter Levente, Fancsali Levente
Honnan Hová – Mága Mátyás
Hurut, az emlékidézés fűszere – Balázs Katalin, Biró Levente
In the upper – Gratzer Alexander
Jordán Poetik Hazám – Világos Jordán Jordán Poetik
Kegyelmes angyal – Szremkó Bettina
Kócos Bt. – Kocsányi András
Lélekvonalak – Kókay Krisztina művészete – Konecsny Emőke, Kocsis Tibor
Léptem után nyomot hagyok – Pató Tibor, Szél Zsolt, Bubryák István
Luca – Nagy Imre, Nagy István, Nagy László, Nagy András
Majk 2021 – Varga Gábor, Suta László, Rácz Viktor
Még emlékszem – Chilton Flóra
Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk – László Gábor
Népies kocsi magángyűjtemény – Gedeon Tamás
Ninive – Babits Mihály Jónás könyve című műve alapján – Katona Zsuzsa
Nyugvó köd – Fábián Nikoletta
Orrvérzésig – Berecz Márton
Otthon, otthon – Nagy Anikó Mária, Szabó Attila
Pitykegomb – Takács Adrienn
Részekből egészet – Szigeti Éva, Pusztai Bálint, Miklós András
Sírjuk felett száz virág – Bubryák István, Szél Zsolt, Krizsán Szilárd, Násztor Róbert
Sissi zsiráfjától a biodómig – A Fővárosi Állat- és Növénykert első 100 éve – Kocsis Tibor, Drexler Szilárd, Bán-Horváth Attila
Sorsfonalak – Hajnal Gergely
Szikla – Lángok ölelésében – Rozgonyi Ádám, Sándor György
SzínpadON – Kóra Katalin Bianka, Kóra Miklós, M. Kovács Zoltán, Babiczky László
Távlovagló és távhajtó sportágbemutató – Gedeon Tamás, Osztró Gábor
Távlovas verseny egy olimpikon szemével – Gedeon Tamás, Osztró Gábor
The Pattern – Bogyó Péter
Tort ül a kondor – Helstáb Martin
Utam a pofonok földjén – Szalma Sándor
Vadváltó – Farkas Péter
Vajdasági Triptichon – elmélkedés emberekről és tájról – Lavro Ferenc, Lavro-Gazdag Olga, Szarapka Szabolcs
Vajdasági Triptichon – örökségünk – Lavro Ferenc, Lavro-Gazdag Olga, Szarapka Szabolcs
Vasviadal, tűzdiadal – Fábián Andor, Farkas Antal, Brók István
Zöld album – az első ének-zenei osztály története – Patkós László, Nagy Zoé, Hodován Milán, Varga Kata
Forrás: PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS