Pesti Srácok

A baloldal egyeztetést akart a pedagógusok ügyével kapcsolatban, de aztán a hét meghívottból csak három jelent meg

A baloldal egyeztetést akart a pedagógusok ügyével kapcsolatban, de aztán a hét meghívottból csak három jelent meg

A köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatról egyeztettek ma a Belügyminisztériumban az ellenzéki parlamenti pártok szakértői és a tárca képviselői, a hét meghívott ellenzéki szakértőből viszont csak három jelent meg.

A belügyminiszter az új pedagógus-életpályatörvény tervezetéről 2023. május 18-án kezdeményezett kilencpárti szakpolitikai egyeztetést, amit 2023. május 24-ére hívott össze. Ezen az egyeztetésen − szakértőként − olyan társadalmi és érdekképviseleti szervek képviselői jelentek meg, amelyek pártként nincsenek bejegyezve, parlamenti képviselettel nem rendelkeznek, felszólalásukra így nem kerülhetett sor -írja a Belügyminisztérium a közleményében.

A belügyminiszter − az ellenzéki országgyűlési képviselők kezdeményezésére − ugyanakkor ígéretet tett egy újabb, szakértői szintű egyeztetésre. A közleményében kiemelte: A szakértői egyeztetésre a hét ellenzéki parlamenti párt valamennyi, az előző napon tartott szakpolitikai egyeztetésen részt vett szakértője meghívást kapott.

A hét meghívott közül hárman jelentek meg a Magyar Szocialista Párt, a Mi Hazánk Mozgalom, illetve a Momentum szakértőjeként, egy szakértő az egyeztetés közben távozott.

Forrás, fotó: MTI
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.